Január eddig a jól fókuszáltság jegyében telik nálam. Rengeteg feladat elé nézek, és ahhoz, hogy mindent meg tudjak valósítani, jobban kell összpontosítanom, különben kifolyik az idő a kezeim közül. Ismeritek azt az érzést, amikor hét végére úgy érzitek, rengeteget dolgoztatok, pörögtetek és mégis valahogy semmivel sem jutottatok előrébb? Nincs semmi kézzel fogható eredménye annak, hogy mennyi mindent csináltatok.

Ennek egyik oka lehet az, hogy rossz helyre teszitek a súlypontot. Én most tanulom azt, hogy miként súlyozzak a social media munkám feladatai és a saját álmaim megvalósítása között. Van azonban néhány dolog, amit már sikeresen beépítettem a mindennapjaimba, és amik segítik a hatékonyságot.

fokusz-kezdo.jpg

1. Viszlát zavaró Facebook-csoportok és -oldalak!

A zavarót ne úgy értsétek, hogy rossz az, ami ott folyik, inkább az olyan aktív csoportokra gondolok, melyeknek a posztjai folyamatosan elárasztják az üzenőfalamat. Mivel a munkám miatt nem tehetem meg azt, hogy reggel bezárjam a Facebookot, és aznap már ki se nyissam, így más megoldáshoz kellett folyamodnom: kikövettem (unfollow – ezt hogy mondják magyarul?) néhány olyan oldalt és csoportot, melyről azt tapasztaltam, hogy túlságosan lekötik a figyelmem valójában felesleges információval. 

Szerintetek jól áll nekem ez a kabát? Nem eszik a gyerekem, mit csináljak vele? Hol lehet ilyen színű körömlakkot venni? – kérdezik a lelkes Facebook-felhasználók, én pedig hajlamos vagyok ezeket mind elolvasni, és még válaszolok is arra, amire tudok… Ennek vége, és azóta sokkal hatékonyabb vagyok más területeken.

2. Time blocking alapján dolgozom.

Tavaly írtam egy vendégbejegyzést a hatékonyabb munkavégzésről, amiben a time blocking technikára is kitértem. Nem biztos, hogy ez mindenkinek beválik, de nekem nagyon bejött. A lényeg az, hogy az időmet blokkokra osztom, és aszerint haladok. Így nem kapkodok össze-vissza, mert tudom, hogy most 1 órám van arra, hogy ezt a bejegyzést megírjam, majd ha annak vége, akkor lesz időm válaszolni a közben befutott ímélekre, mert úgyis annak az ideje fog következni. Általában 30-50 perces blokkokban dolgozom, ennyi ideig tudok ugyanis kiemelten koncentrálni. Utána egy kis szünetre van szükségem, főzök egy kávét vagy teát, esetleg bekapcsolok valami lakberendezős műsort a tévében. Nagyjából 15-20 percet pihenek, és utána jöhet a következő blokk.

hirlevel_web_banner_1_227.jpg

3. Előzetesen listát írok a fő teendőkről.

Azt tapasztaltam, hogy ha akkor kezdem el átgondolni a teendőimet, amikor már zajlik az adott blokkom, akkor leginkább csak pánikba esek, és kapkodni kezdek. Ha viszont már előző este vagy kora reggel átgondolom és kis listát írok arról, hogy mi legyen a következő lépés például egy blogbejegyzés elkészítéséhez, akkor már úgy ülök le a blogírós blokkra, hogy azonnal aktívan neki tudok látni, és kézzel fogható eredmény lesz a végére. A tervezés tehát mindig egy külön időtöltés, nem érdemes az aktív szakaszra hagyni.

Bitay Andi
Cookies