Az ördög a részletekben rejlik, tartja a mondás. Sok kicsi sokra megy.

Mert függünk a semmiségektől, a mindennapi élet kis tartozékaitól, amelyek napfényt lophatnak a ködös őszi reggelekbe, és ezer módon kellemessé tehetik az életünket. Most 7 ilyen semmiségre hívjuk fel a figyelmet.

boldogsag-kezdo.jpg

Állj fel a székről

Ülő nemzedéknek csúfolnak bennünket, nem alaptalanul. Hiszen egész nap ülünk – az irodában, a vendéglőben, az autóbuszban vagy otthon a kanapén, tévézve vagy ujjunkat az okostelefon képernyőjén húzogatva. Képzeljük el, mit jelent ez a gerincünk és az izmaink számára! Az ülő helyzet az agyműködésnek sem kedvez. A kutatások szerint az ülés hatására leépül a csontozat és az izomzat, és szellemi képességeink is csökkennek. Agyunk számára sokkal hasznosabb a séta. A mai nagyvállalatok, például a Google, a Facebook vagy a Twitter olyan asztalokat alakítanak ki a munkahelyeken, amelyeknél állni kell. Ez nemcsak a munkatársak fizikai kondícióját javítja, hanem a hatékonyságon is meglátszik. Sokkal több feladatot képesek elvégezni, mint az ülő kollégák, jobbak az eredményeik, és rövidebb idő alatt megoldják a megoldandót. Talán tudat alatt sietnek, hogy minél hamarabb leülhessenek? 

Bugyoláld be magad

Tudták, hogy a lelket is át lehet melegíteni? Ilyentájt a kedvenc képünk az interneten: egy édes lány tejes bögrével a kezében, óriáspulcsiban egy rusztikus kandalló mellett kuporog. Egy pohár tea, egy jó meleg fürdő vagy a hétvégén egy forró finn szauna – a meleg nemcsak a testnek, hanem a léleknek is jót tesz. A pszichológusok régen tudják, hogy a meleg élénkíti az érzékelést. Történt egy érdekes kísérlet. Az egyik csoportnak forró itallal teli poharat adtak a kezébe, a másik csoport jeges italt kapott. Akik meleg italt tartottak a kezükben, azok sokkal optimistábban tekintettek a világra, mint azok, akik hideg italt kaptak.

A meleg a kényelem és a biztonság érzetét kelti az emberekben – a stressz és a feszültség nagy része elmúlik, ha puha, meleg pokrócba bugyoláljuk be magunkat. (Már az ősember is a barlangból, a tűz mellől bámult ki a kinti rideg világra, ahol kardfogú tigrisek jártak...)

Egyél almát

Az őszt sokáig egy nagy almának képzeltem, mert gyerekkoromban minden hétvégén almát szedtünk, pucoltunk vagy ettünk. Sok édesanya ma is almát csomagol gyermekének a tízórai mellé. Nagyon jól teszi! Nem kell távoli vidékek egzotikus gyümölcseit feltálalni – a hazai a legjobb. Az a gyümölcs és zöldség, amit nálunk ültettek, kapáltak, szüreteltek. Azok az almák mosolyognak a legszebben, amelyek a mi hátsó kertünkben teremnek. S hogy mitől olyan különleges a mi almánk? Attól, hogy emésztést serkentő enzimeket tartalmaz, ezenkívül tele van vitaminokkal és antioxidánsokkal, sőt, egyes tanulmányok szerint megakadályozza a szív- és érrendszeri betegségeket. És legfőképp: mert finom, finom, és a gyerekkori színes őszöket idézi emlékezetünkbe.

Írj levelet. Akárkinek

A neves amerikai írónő, Frances Mayes fertőzött meg a levélpapír-mániájával. (Az ő regényéből készült a Napsütötte Toszkána című film.) Bármerre járt Itáliában, mindenhol a szép merített papírok és az ómódi tollak után kutatott. „Semmi nem érhet a nyomába annak az örömnek, amit a jó minőségű írószerek birtoklása jelent” – írta. Talán, mert az iskoláskorunkat idézi, mikor szeptember elsején megtapogattuk a vadonatúj, zizegős füzeteket és az új iskolatáskát. Az ő nyomdokain haladva kezdtem visszatérni a levélíráshoz, adtam postára a legelső névnapi üdvözlőlapot. És első velencei utamon (épp az Új Nő kirándulócsoportjával) betértem életem első igazi papírkereskedésébe. Higgyék el, a szép papírnemű olyan luxus, ami fényt lop hétköznapjainkba.

web-bannerek-instagram.jpg

Kicsit ómódi tanácsnak látszik az ímélek és a csetelés korában, hogy írjunk újra levelet. Pedig a papírra vetett szónak nagyobb súlya van. Nem kell megvárni olyan különleges alkalmakat, mint az esküvő, a névnap vagy az újév, a levél mindig kedves meglepetés annak, aki kapja. Sokféle levélpapír található a piacon. Azok a legkülönlegesebbek, amelyek kézi munkával készülnek, és dísznyomás vagy valamilyen szemet gyönyörködtető ábra van rajtuk. Mindjárt értékesebb a híradás, amikor az ember szépen rajzolt betűkkel ír valami kedveset a szeretteinek. Levélírás közben fegyelmezettebben gondolkodunk, és megválogatjuk a szavakat. A szép levéllel megbecsülésünket is kifejezzük a címzett iránt. A kézzel írt szavak cizellálják gondolatainkat: levélírás közben az agynak egyre több része aktivizálódik. A levélírás hatására élesedik az emlékezet. És még egy előnye van a kézzel írt levélnek: írás közben maga a levélíró is jobb hangulatra derül, öröm és elégedettség járja át. 

Tegyél úgy, mintha külföldi lennél

Hans Christian Andersentől származik a mondás: „Az utazás maga az élet.” Ehhez nem kell repülőjegyet venni, elég úgy viselkedni szülővárosunkban, mintha idegenek lennénk. Holnap munkába menet nézzünk körül úgy, mintha először látnánk a várost. Haladjunk a megszokott úton, de ne a járdát és a házak földszintjét nézzük, hanem pillantsunk följebb is, az emeletre, a fák koronájára, az üzletek felirataira. Képzeljük azt, hogy idegenek vagyunk, és először vagyunk a városban. Fényképezzük le a szökőkutat vagy azt a kirakatot, amelyik megtetszik – és a fotót töltsük fel az Instagramra.

Felejtsük el a rutint, és nézzünk tágra nyílt szemmel a körülöttünk levő világra. És hétvégén térjünk be a helyi múzeumba, a helytörténeti kiállításra. Ismerkedjünk meg saját kis világunk történelmével. Mert minden kis falunak és városkának van múltja, és el se hinnénk, mennyire színes.

Gyomláljuk ki a virágágyat

A kertművelést néha zöld szexnek is nevezik – ugyanolyan szenvedéllyé válhat. Elég egyszer tulipánhagymát ültetni az ablak alá, s máris csapdába kerültünk. Attól kezdve fél fizetésünket kerti szerszámokra, virághagymákra és magokra költjük. Aki kertészkedik, az tudja, mitől döglik a légy. Kertből nézve szebbet mutat a világ! Aki sokat van a kertben, nem betegszik meg olyan könnyen. Az idegei is megnyugszanak. A kertészkedés felér egy meditációval – mondja Helena Rutherfurd Ely amerikai írónő, aki a század elején egy sikeres könyvet írt a kert szeretetéről.

Ne kíméljük magunkat! (Legalább néha ne)

Egyik régi barátom minden reggel úszik egyet a Dunában. „Nem nagyon akarózik bemenni a vízbe, de jó, ha az ember parancsolni tud magának. Az úszás jó alkalom arra, hogy önuralmat gyakoroljunk. De nem csak arra. Sokszor előfordul, hogy úrrá kell lenni félelmeinken, ki kell lépni a komfortzónánkból, a mindennapi kényelemből, és el kell kezdeni valami újat. Minden új tapasztalat gazdagítja az embert” – mondja. Vegyünk példát róla, és ne kerüljük el mindenáron a kellemetlenségeket. Vágjunk bele a másba, és megerősödve fogunk kikerülni a „küzdelmekből”. Teher alatt nő a pálma, szól a mondás. Ha nem ismerjük a kevésbé jót, nem tudjuk értékelni a jót. Mindennap cukormázas süteményt enni emberkínzással ér fel.

Nagyvendégi Éva
Cookies