Mantis religiosa

A nyurga, zöld ruhás hölgy szeretkezés közben meglepő nyugalommal fordult hátra a válla fölött, majd egészséges étvággyal nekilátott az őt karoló párja fejének. 

Tibornak gyakran voltak ehhez hasonló horrosztikus álmai, amióta megismerte Angélicát. A lány majd’ egy fejjel volt magasabb nála, fesztávolsága vagy két méter, ébenfekete bőre metálosan csillogott, mint a polírozott bútor. Le sem tagadhatta karibi származását.

– Tibus, én akarni egy fadzsi. Puncs.

Valószerűtlenül hatott, ahogy a lány duzzadt, rózsaszín ajkai gőzkalapácsként törték a magyart. Olyan szögletesen gördültek ki száján a szavak, mint a hegyoldalról leváló szikladarabok. Kivéve a „puncs”-ot. Ennél a szónál – puncs –, Tibort a hangzás, na és persze a látvány is, mindig ugyanarra a dologra emlékeztette. 

Az egyetemen ismerkedtek meg, ahol Angélica fél éve tanult, mint cserediák, Tibor pedig a rovartanszéken dolgozott tanársegédként. Épp az Év rovara kampány anyagát olvasgatta irodájában, amikor kopogás nélkül kinyílt az ajtó, és Angélica lépett be rajta. Megpillantva a számítógépe mögül kikukucskáló férfit, óriási tenyerét zavartan a szája elé emelte: – Oh, bocánat, aszinni toalett!, majd egy kényszeredett, de annál szélesebb mosoly kíséretében kitolatott a teremből. Tibor számára ez a pár másodperc sorsdöntőnek bizonyult. Még aznap kiderítette, ki ez a lány, honnan jött és mit tanul. Amikor visszatért, a monitoron még mindig ott vibráltak az Év rovara választás szempontjai. Szórakozottan olvasgatta a felsorolást, s meglepetten tapasztalta, hogy a feltételek többsége akár a lányra is vonatkozhatna. 

„Az Év rovara

– ne legyen túlságosan kicsiny, szabad szemmel is felismerhető legyen (kipipálva)

– legyen tetszetős (kipipálva)

– legyen jól ismert az életmódja (azért itt még akadna tennivaló)

– legyen viszonylag közismert (ilyen dizájnnal csak idő kérdése)

– lehetőleg fűződjön hozzá kulturális „érdekesség” (kipipálva)

– legyen könnyen megjegyezhető, pozitív csengésű neve (kipipálva)

– legyen egyszerűen megérthető ok arra, hogy miért védendő (he-he)

– lehetőleg legyen iskolai tananyagnak a szereplője vagy válhasson azzá (miért is ne!).”

Angélica, az Év rovara, kuncogott, miközben kikapcsolta a gépet.  Majd meglátjuk, hogy dönt a Rovartani Társaság.

Másnap délután Tibor a lány nyomába eredt. Az egyetem tornatermében talált rá, a kosaras lányok edzésén. Angélica, kihasználva hazai előképzettségét és magasságát, azonnal a csapat oszlopos tagjává vált. Hófehér mezében impozáns látványt nyújtott a pályán. Tibor a lelátón ülve végérvényesen eldöntötte, kell neki ez a lány.

Az öltöző kijáratánál várt rá. Amikor a lány megjelent az ajtóban, Tibor – felmérve a köztük tátongó szakadéknyi szintkülönbséget – kissé elbizonytalanodott. 

– Te lenni toalettos fiú, ugye? Jöszni velem séta? – Ezzel Angélica eloszlatta Tibor összes  kételyét. Sőt! Néhány napon belül az is kiderült, hogy a magassági fölény csak a kosárlabdapályán számít előnynek. Az ágyban nem. Lehengerlő temperamentumával Angélica a feje tetejére állította Tibor addigi életét. A szerelmeskedést a kosárlabda kiegészítő sportjaként értelmezte. Úgy használta a férfi testét, mint edzés közben a bordásfalat vagy a svédszekrényt. Kúszott, mászott, ugrált rajta, közben vidáman kurjongatott. Minden alkalommal teljes erőbedobással csinálta végig az előre eltervezett edzésprogramot. Így aztán nem csoda, ha közös nyelv híján a szex vált kettejük közt a kommunikáció legfontosabb eszközévé. 

Aztán egy „végigbeszélgetett” hónap után Tibor álmaiba belopódzott a rettegés. Hosszú, fekete karok fojtogatására riadt fel hajnalban, máskor porcelánfehér fogazat esett a torkának, de volt, amikor emberi szájak módjára többszáz rózsaszín húsú vagina ismételgette gépiesen: puncs, puncs, puncs... Angélica teljesen lemerítette Tibor férfiasságának akkuját. A lány, mintha valami belső, állati ösztön hajtaná, igyekezett kiszippantani társa legrejtettebb energiáit is. Tibor úgy érezte, lassan elfogy, mint egy égve felejtett gyertya. Az egyetemen töltött délelőttök jelentették számára a testi-lelki feltöltődést. Soha nem élvezte még ennyire a magányt. Böngészte a szakirodalmat, szörfözött a neten, vagy az éjszakai rémálmoktól elgyötörten szundított egyet az íróasztalra dőlve.

Most épp a Rovarász Híradó legújabb számát lapozgatta.
Közben megállás nélkül ásítozott. Álmos tekintete egy pár soros, kiemelt részletre vetődött az egyik hosszabb cikk közepén. 

„A nyurga, zöld ruhás hölgy szeretkezés közben meglepő nyugalommal fordul hátra a válla fölött, majd egészséges étvággyal nekilát az őt karoló párja fejének. A párzást a potrohban található idegközpontok koordinálják, s a hím fej-tor részének lassú elfogyasztása ezek működését nemhogy gátolja, hanem egyenesen felszabadítja a központi idegdúcok kontrollja alól. Nem mellesleg a hím, ellentétben a nősténnyel, röviddel a párzás után amúgy is elpusztul, s így elfogyasztásával a nőstény minimális befektetéssel jut a számára oly szükséges kalóriákhoz.”

Majd szemébe ötlött a cikk címe: Az Év rovara – az ájtatos manó (Mantis religiosa).

Tibor másnap szakított Angélicával.

 

A szerzővel készült interjú itt található: http://www.ujno.sk/kihivas-minden-nap