Kati 38 éves, van két átokrossz gyereke meg felelős munkája. Van tehát mihez kapnia az életben. Emellett az anyja mindennap meglátogatja, és bebizonyítja neki, hogy rossz feleség...

Kati szereti a csendet, szeret(ne) többet aludni, de nem engedheti meg magának. A nyakán két komisz gyerekkel és egy felelősségteljes munkával (logopédus) csupa rohanás az élete. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy jó feleség legyen, ám az anyja minden egyes alkalommal bebizonyítja neki: ha ez így megy tovább, akkor ebben a szerepében megbukik.

Egy napsütéses vasárnap a parkban próbált olvasni játszó gyerekei mellett. Fél szemmel a fiúkra figyelt, és azon töprengett, hogy végre eldicsekedheti: könyvet olvas. Mert mióta belecsöppent a gyereknevelésbe, nemigen jutott rá ideje. Az utóbbi három évben egyetlen olyan könyv került a kezébe, amelyikbe bele tudott feledkezni. Aztán a játszótéren egy másik anyuka figyelmeztette, hogy kétéves kisfia a hintán áll... 

A gyerekek most sem játszottak sokáig, összeverekedtek. Ráadásul megszólalt a telefonja – a férje hívta, aki otthon maradt, hogy kifesse az előszobát. Meg hogy kiolvassza a hűtőszekrényt. Kicsit szöszmötölős, de gondos férj. Kati édesanyja meg is jegyezte: „Peti kiolvasztotta a hűtőszekrényt? Hát ez szép tőle. Becsüld meg a férjedet.”

Nem most mondja először. Minden egyes alkalommal ezt mondja, amikor megtudja, hogy Péter elvégzett valamilyen „női” munkát. Például vasárnap bepanírozta és kisütötte a húst. Vagy tiszta trikót adott a kisebbikre, amikor az összemaszatolta magát. Amikor Kati megemlítette, hogy Péter nagy ritkán (havonta, mondjuk, egyszer) felmossa a konyhát, az anyja nem akart hinni a fülének. És megint  elismételte: „Becsüld meg!” Hiszen szép pénzt keres, mert jó könyvelő.

Katinak olyan apja volt, akire egyáltalán nem lehetett támaszkodni. Azért még jó férj volt, mert a régi világban a „jó férj” annyit jelentett, hogy a férfi nem ivott, nem mászkált nők után, és nem verte az asszonyt meg a gyerekeket. Kati anyja már irodakisasszony volt, a nagymamája azonban soha nem volt állásban. (Kati még ma is emlékszik nagyanyja kezére: a tenyere kérges volt, a bőre reszelős, az ujjai meg furcsán erre-arra görbültek. Kati imádta a nagyanyja kezét.) Abban a világban a nő dolga volt a háztartás meg a gyerekek, a férfi meg kereste a pénzt, dolgozott a földeken, és gondozta az állatokat. Ez volt a munkamegosztás.

Kati apósa jó negyven évvel fiatalabb, mint a nagymama volt. Egyszer Kati megkérdezte tőle, hogy melyik konyhaszekrényben tartják a teát. „Ezt a mamától kell megkérdezni” – válaszolta. Ezt mondta az az ember, aki a két kezével felépítette a házukat, beszerelte a villanyt – de soha nem főzött meg egy pohár teát. Kati édesapja már tudott rántottát sütni. Egyébként csak kisegítő munkákat végzett a konyhában – prézlit darált, és néha-néha elmosogatott. „Nem jól mosogat, utána kell mosni az edényt”, mondta ilyenkor  Kati édesanyja öntudatosan. Mert az ő létezésének az alapját még az a hit adta, hogy pótolhatatlan a konyhában és a gyerekek mellett. 

Ezért az ő számára isteni csoda, mikor egy férfi palacsintát süt. 

Kati azonban lázadozik: azt miért nem veszi észre, hogy ő is ugyanúgy tud palacsintát sütni, sőt, sokkal jobban. Emellett pedig ugyanúgy dolgozik, mint a férje, ugyanannyit produkál a munkahelyén, sőt, még a kereket is ki tudja cserélni az autón. Mert a világ ám nagyon megváltozott! Miért csak az asszonynak kell megbecsülnie a férjét, ha segít neki a házimunkában? Visszafelé ez miért nem érvényes? Miért nem a férjnek kell megbecsülnie az asszonyt, aki pénzt keres, és a házimunkát is elvégzi mellette? 

Az édesanyja persze erre is tudja a választ. „Csak ne vidd túlzásba, kislányom – figyelmeztette Katit –, mert még elhagy a férjed.” „Hogy ő hagy el engem?! – mérgelődött Kati. – Miért nem én őt, nekem is ugyanannyi okom van rá.”  Ám Kati anyját nem lehet meggyőzni. Az ő szemében, ha egy nőben túlteng az önbizalom, az káros dolog. „A nőnek tartani kell az urától.” Nem akarja látni, hogy az ő lánya sokkal többet produkál, és már másképpen él, mint annak idején ő és az ő anyukája. Anyukát ez nem érdekli. A lányának még mindig azt mondja: fogd vissza magad... 

Varga Klára

Írja meg a véleményét! Egy nőnek igazán vissza kell fognia magát?