A mesében a királyfi legyőzi a sárkányt, és jutalmul megkapja a királylány kezét. Boldogan élnek, míg meg nem halnak. Nekik miért sikerül, nekünk meg miért nem?

Ma nálunk minden második házasság válással végződik. Ettől függetlenül igenis van receptje a boldog házasságnak. Nemcsak a mesékben és a görög mondákban.Idézzük csak fel, hogy a mesékben hogyan születtek a boldog házasságok. Az egyik mesében egy herceg megcsókolta Hófehérkét, aki mérgezett almát evett, és meghalt – de a csóktól életre kelt. És akkor a herceg feleségül vette, pedig nem is ismerte.

boldog-parok-kezdo.jpg
(© Lucía Meseguer)

Azután itt van Hamupipőke, akiért az ifjú herceg bejárja a fél országot, mert meg akarja találni az aranycipő tulajdonosát. És így tovább. Olyan párokat látunk, akik fülig szerelmesek, amikor házasságot kötnek, és ezzel vége is van a mesének.

A mesékben mindig szülők is szerepelnek. A királynak és a királynénak kislánya születik, akit annyira elkényeztetnek, hogy hét matracon keresztül is megérzi a borsószemet. Aztán itt van Hamupipőke apja, aki özvegy, és van három mostohalánya. Vagy van egy király, akinek egyetlen lányát elrabolja a sárkány/boszorkány/varázsló stb., és annyira el van keseredve, hogy a megmentőnek felajánlja a lánya kezét és fele királyságát. A mesékben a szülők boldogtalanok – de a gyerekeik majd boldogok lesznek. A valóságban mi vagyunk ezek a szülők. A szerelem első révülete elmúlik. A hormondühöngés nem szokott tovább tartani 6-12 hónapnál. Az első időkben teljes a gyönyörűség, ha szerelmünk velünk van, és átölel. Ám az ölelés idővel megfakul. Egy szép napon rádöbbenünk, hogy szerelmünk szanaszét hagyja a zokniját.

A világszép királykisasszony smink nélkül egy szimpla kis nő. A házasság már nem mese, hanem valóság. Két ember együtt akar élni, és sokszor azt sem tudják, hogy miért.

A humanisztikus pszichológia megalapítója, Abraham Maslow nevét a szükségletelmélet megalkotása tette híressé. A szükségleteket motivációs piramisban foglalta össze. Maslow szerint az „én” szükségleteinek két nagy csoportja van: az első a fiziológiai szükségletek (levegő, víz, étel, alvás, szex), ezek a legfontosabbak. Ezeket ki kell elégíteni, minden más csak utána következhet. A biztonság, a szeretet és az önmegvalósítás szükséglete (vitalitás, kreativitás, céltudatosság) csak azután lesz fontos, ha már tele a hasunk. Ha mindez megvan, az ember boldognak érzi magát.

Ha a pár boldog akar lenni, elsősorban egymás szükségleteit kell kielégíteniük. Egy katolikus pap ezt egyetlen rövid mondatban fogalmazta meg: „A házasság önmagunk átadása és a másik elfogadása.” Az átadást és az elfogadást tanulni kell. A tanulás egy folyamat – esetünkben nagyon hosszú folyamat.

minden_reggel_ujno.sk.png

A tudomány mindenre tud receptet adni, a boldog párkapcsolatra is. Nyúljunk vissza Arisztotelészhez. Arisztotelész szerint a boldogság két összetevője a lelki kiegyensúlyozottság (eudémónia) és a gyönyör (hedoné). A modern tudomány hozzáteszi még, hogy gyönyörön olyan gyönyört értünk, amely következményeiben is pozitív. A negatív következménnyel járó gyönyör (alkoholizálás, amelyet másnaposság követ, vagy hűtlenség, amely lelkifurdalást hagy maga után) nem tartozik ide, mert neurológiai szinten blokkolja a boldogságérzetet.

Miben leljük fel azt a gyönyört, amely vezet valahová, ami tetszik nekünk, ami boldoggá tesz? Most kell visszanyúlnunk Maslow hierarchiájához, a piramis legfelső szintjéhez, az önmegvalósításhoz. Maslow ezen a bennünk levő lehetőségek kiteljesedését érti. A gyakorlatban ez annyit tesz, mint együtt – de akár külön-külön is – utazni, új dolgokat tanulni, vagy olyan valamivel foglalkozni, aminek értelme van.

A boldogság legmagasabb szintje a transzcendencia szükséglete. Mások hozzásegítése ahhoz, hogy kiaknázzák a bennük és környezetükben rejlő lehetőségeket, továbbá az empátia és az együttérzés.

A hosszú távú szerelem ezeket a transzcendens szükségleteket tudja legjobban kielégíteni – főleg akkor, ha gyerekek is születnek belőle. Csakhogy az ide vezető út hosszú. Ez rejtőzik abban a mondatban, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. De hogy így legyen, ahhoz az „én”-nek meg kell érnie. Tehát minden tőlünk függ. Párosan haladva az út sokkal könnyebb.

Az esküvő mítosza

Az esküvőn mindig ezt halljuk: „Most már nincs »te« meg »én«, csak »mi«.” Milyen megelégedéssel olvastuk ezeket a történeteket! A hosszú távú kapcsolat mindig az „én”-ről szól, mert az „én”-nek nem szabad szenvednie benne.

–varga–
Cookies