Egyre több a női puskás. Miért tetszik a nőknek a vadászat? Aki válaszol: Palcso Blanka (37, szövetkezeti ügyvezető), a Rimaszombat melletti Pádár Vadásztársaság tagja.
Blanka három éve vadászik aktívan. – Két nagyapám vadász volt, és édesapám is lelkes vadász. Elhatároztam, hogy a családi ereklyéket, nagyapáim féltett hagyatékát megőrzöm. Gyerekkoromban csupa fül voltam, a vadásztörténetek hálás hallgatója. Szerettem volna megtartani a felszerelést, ami viszont engedélyhez kötött. Beiratkoztam hát egy vadásztanfolyamra. Megismertem a tradíciókat, az etikai kódexet, és végül megtanultam lőni.
– Ezt követte a kötelező gyakorlat terepen és élesben, immáron nem céltáblára. Az első hajtóvadászaton kissé meghőköltem. Mit fogok csinálni nem kevesebb mint negyven férfi társaságában?! Én, a törékeny lányka… A sikeres vadászvizsga után már határozottabban lépdeltem. Úgy gondolom, hogy a női vadásznak is végig kell járnia azt a bizonyos vadászösvényt, így tanul csak alázatot. Az egyik kedves barátom kísért el az első sikeres vadászatomra. Akkor lőttem életem első borzát. Egy lövéssel eltaláltam, begurult a patakba. Lelkesen futottam érte, vadabb voltam még a borznál is. A borzból trófea lett, a lakásomat díszíti.
– Nem féltél a fegyvertől?
– Meg voltam győződve, hogy lövészetből nem teszem le a vizsgát, mert előtte soha nem lőttem. Megpróbáltam kikapcsolni a körülöttem lévő világot. Belenéztem a puska távcsövébe, és céloztam. Egy őzbakot lőttem. Nem tagadom, akkor végigfutott rajtam egy fura érzés. Ám mire az állathoz értem, már büszke voltam, hogy sikerült úgy elejteni, hogy nem szenvedett.
– Ez igazán férfimunka volt! Ezt követően mit tettél vele?
– A lövéssel nem ér véget a vadászat. A zsákmányt mindig fel kell dolgozni, és meg kell adni a vadnak a végtiszteletet, hogy nemes trófea válhasson belőle. Az elejtett állatot nekem kellett rendbe tennem, hogy értékesíthető legyen. Ezt is meg kellett tanulnom ahhoz, hogy a vadásztársak elismerjenek. Édesapám és kedves vadászbarátja sok mindenre megtanított. Az elejtett vadat egymagam láttam el: ez is fontos része a vadászatnak, hasonló, mint a disznótor. A legnehezebb a lelőtt állatot elhúzni a vadászházhoz. Vaddisznó és nagyobb súlyú állat esetében segítség nélkül nem megy. Ez fizikailag és lelkileg is megterhelő.
Ám a női vadásznak is vállalni kell a nehézségeket. Hajtóvadászaton senki nem fog helyettem kúszni-mászni a sárban. Nem fogadhatok magam mellé fegyverhordozót sem. Mindennel egyedül kell megbirkóznom. Vadászlesen mindenki egyforma.
– Hogyan viszonyul hozzád a környezeted?
– Mindenki pozitívan viszonyul hozzám, mert látják, hogy mennyire szeretem a hobbimat. Friss vadásznak vallom magamat. Nem vagyok nagyigényű. Az itteni vadakat próbálom becserkészni. Vendégvadászatokra is eljárok. Kálosára gyakorta kapunk meghívást az ottani vadásztársulattól, Galántára évente egyszer megyünk, ott kisebb állatokra vadászunk, vadnyúlra és fácánra. Nem vagyok egyedül, más társaságoknak is vannak női tagjai.
– És a férfiak milyen szemmel tekintenek egy vadásznőre?
– Megoszlik a vélemény. Van, aki úgy véli, hogy nőnek egy vadászaton helye nincs, mások pedig felnéznek rám. Ez sokat dob a női önérzetemen. Én egy tiszta férfiból álló vadásztársaság tagja vagyok. Vannak olyan férfi ismerőseim, akiknek tetszik a „vadászegyenruhám”, folyamatosan bókolnak. Egy nem vadász férfi általában meg sem meri közelíteni a vadásznőt, mert attól tart, hogy mellette legfeljebb szobapapucs lehetne. Vannak persze, akik nem az állatra céloznak, hanem a hölgy vadászokat próbálják becserkészni. Ez is olyasmi, amit meg kell tanulni kezelni.
– És te mire vadászol a legszívesebben?
– A vaddisznó a legnagyobb kihívás. A süldőnek nagyon kifinomult a hallása, látása, és elég fürge is. Nem egyszerű elejteni. A vaddisznó csak sötétedéskor bújik elő, és akkor is rejtőzködik, a fák és bokrok mögött suhan. Vigyáz magára. Nehéz rátalálni, mikor mozdulatlanul áll. Sokan csak a vaddisznóelejtések számát tartják számon, a többi vadét nem. Szépségre a legkecsesebb állat a dámszarvas. Dámvadat lőni megtisztelő. Sokan az agancsát trófeaként őrzik.
– Mik a jövőbeli célok?
– Egyik célom az, hogy elmeséljem a nem vadász környezetemnek, hogy a vadászat nem a puskaropogtatásról szól, hanem a természet szeretetéről és tiszteletéről. Az emberi beavatkozás elengedhetetlen a vadfajok fennmaradásában, és a túlszaporodott állományt gyéríteni kell. Téli időszakban pedig etetni-itatni kell őket, óvni a betegségektől. Én a 14 éves lányomnak szeretném átadni ezt a családi örökséget. Vadásznak lenni jó, a természetben töltött idő kikapcsol a mindennapokból. Az erdő csendje, illata minden fáradt és meggyötört lelket meggyógyít. Aki alázattal és tisztelettel közelít hozzá, az meglesheti varázslatos titkait.
