Bernád Emese

Mi lesz veled, család?

A kilencvenes évek elején az egyik tévéműsorban a sivatagban élő zsidó telepesek nehéz életét mutatták be. Az egészből csak egy alacsony, inas asszonyra emlékszem, aki az őt faggató riporteri kérdésre, hogy nem félti-e gyerekeit a bizonytalan jövőtől, ezt felelte: „A maguk asszonyai csak egy gyereket szülnek, és elvárják tőle, hogy legyen szép, okos, ügyes, segítőkész. Nekem van hét, így a boldogságom is hétszer akkora. Hiszen az egyik szép, a másik okos, a harmadik ügyes, a negyedik segítőkész.“
 A mostani ötvenesek-hatvanasok számára nem ismeretlen fogalom a nagycsalád. A világháború utáni években faluhelyen gyakoriak voltak a hat-nyolc gyereket nevelő családok, amelyek tévé, videó, autó, központi fűtés, mikrohullámú sütő, kóla, hamburger, Barbie baba és Adidas cipő nélkül is megfeleltek feladatuknak: embereket neveltek. (Régi szép idők, amikor nagypapámék udvarán a disznóölések alkalmával összegyűlt a tíz gyerek, a tizenhét unoka, a pozsonyi meg a párkányi rokonok! Bizony nem sok füstölni való hús maradt!)
 Aztán az igények növekedésével csökkent a gyerekvállalási kedv. A gyerek pénzbe kerül, sok gyerek még több pénzbe. És nem kell matematikusnak lennünk ahhoz, hogy kiszámítsuk: a gyerekek számának növekedésével arányosan csökken az egy főre eső jövedelem. (1999-ben a gyermektelenekre havonta 7 787 korona, az egy gyereket nevelőkre 5 892 korona, a két gyereket nevelőkre 4 876 korona, a három és több gyereket nevelőkre 3 814 korona jutott fejenként.) Ezért sokan azt vallják: legyen két gyerek (lehetőleg egy fiúcska meg egy kislány), azoknak majd mindent megadhatunk. De vajon mi az a minden?
 „Isten adja meg nekünk, hogy mértékletes, szabad és boldog életet tudjunk élni! Mert minden ember arra vágyik, hogy boldog legyen, szabad legyen, csak ezeket a kategóriákat a mai világban már nagyon sokféleképpen értelmezik. A boldogság az a fogalom, amely nincs jól értelmezve“ — mondta marcelházai látogatásunk alkalmával Édes Dezső (50), miközben tekintetét simogatóan szerettein nyugtatta. Felesége, Jolán asszony (48) hét gyereknek adott életet: Mária (20), János (19), Erzsébet (17), Zoltán (15), Gábor (12), Éva (10) és Bence (6). És bár a nagylány, Mária már kiröppent a családi fészekből, gyakran hazatér melegedni és feltöltődni.
 — Már akkor elhatározták, hogy sok gyereket szeretnének, amikor összekötötték az életüket? — kérdezem a szülőktől.
 — 1980 augusztusában házasodtunk össze — mondja Jolán asszony. — Nem számszerűsítettük, hogy mennyi gyereket akarunk. Szerettünk volna gyerekeket, persze nem ennyit. Az viszont meg sem fordult a fejünkben, hogy esetleg gyermektelenek leszünk. Házasságkötésünk után három hónappal komoly nőgyógyászati műtéten estem át. Az orvosok semmi jóval nem biztattak. Mi istenfélő emberek vagyunk, és úgy gondoljuk, életünk Isten kezében van. Arra kértük hát őt, hogy adjon nekünk gyereket. És ő adott. Mi pedig mind a hetet nagy örömmel, Isten ajándékaként fogadtuk.
 — Van egy ilyen isteni ígéret — szól közbe az édesapa —, hogy a meddő hetet szül. A férfiúnak szeretnie kell a feleségét, hogy az szívesen szüljön neki gyereket, és a feleség is könnyebben enged, ha szeretve van.
 — Nyilván mindenkiben megfogalmazódik a kérdés: hogyan tudnak megélni? — fordulok a család gazdasági felelőséhez, az édesanyához.
 — Gyerekeink nincsenek extra dolgokra beállítva. Férjem tanítói fizetéséből és a kertből származó bevételből gazdálkodunk. Évente körülbelül három sertést vágunk, sok minden megterem a háztájiban. Az ünnepi ebédeket azért megérezzük! Rezsink hatezer korona körül van, ez a családi költségvetés legnagyobb tétele. Igyekszünk árleszállításkor vásárolni, gyakran kapunk ruhaneműt.
 — Szakmunkásképzőben tanítok — veszi át a szót az édesapa. — Nem titok, hogy keresetem nem haladja meg az évi 150 000 koronát. De hét gyerek felneveléséhez nem az anyagiak a legfontosabbak: ehhez hitre van szükség. Hitre és valami forrásra, ahonnan erőt merít az ember. Másképp nem megy. Nem tartjuk magunkat mintának, minden nagycsalád másként éli az életét. De örülünk, hogy nekünk ilyen utunk van! Isten úgy rendezte, hogy az élet két embertől van. Ha a két ember szereti egymást, és harmonikus a családi életük, ez megteremti az alapot a gyerek fejlődéséhez. És valóban, annak ellenére, hogy anyagilag talán az utolsók között vagyunk, gyerekeink jól érzik magukat a családi fészekben, nem érzik tehernek a testvéreiket. Olyanok vagyunk, mint az ég madarai, amelyeknek nincs módjuk tartalékot gyűjteni, de hisznek abban, hogy holnap is lesz, holnapután is lesz. Ezt éljük meg mi is. Nem szűkölködünk, hiszünk az isteni gondviselésben. Nem a takarónkat bővítettük, hanem igyekszünk a takarónk alatt elférni. Megpróbálunk a szükségben is szépen élni.
 — Kicsit nehezményezzük, hogy a nagycsaládok nincsenek sem támogatva, sem megbecsülve — teszi hozzá Jolán asszony. — Nem azt várjuk, hogy az államból éljünk, de azért figyelembe vehetnék a helyzetünket. Önerőből nekifogtunk a tetőtér beépítésének, de elég lassan haladunk, mert egyszerűen nincs módunk hitelhez jutni. Még a minimális összeghez sem! Van építkezési spórolásunk, amelyet éppen azért kötöttünk, hogy majd később ennek segítségével hitelt vehessünk fel. Azt senki sem kérdezte, miből spórolunk, csak az érdekli őket, miből akarjuk törleszteni.
 — Mennyi étel fogy?
 — A konyhában nem áll meg az élet — mosolyog az édesanya. — Naponta elfogy egy kenyér, hiszen hét embernek készítek útravalót. Mindennap főzök, megesik, hogy egyikük-másikuk az iskolai ebéd után még idehaza is enni kér. De a házimunkába a gyerekek is szorgalmasan besegítenek. Tegnap este például krumplis pogácsát sütöttem. Nagy sikere volt, percek alatt elfogyott, hát újabb adagot kellett készíteni: a fiúk krumplit hámoztak, én gyúrtam a tésztát, a lányok kiszaggatták.
 — Amennyi sonkát és kenyeret én már felszeleteltem! — neveti el magát az édesapa.
 — Családi kirándulások?
 — Amikor a gyerekek kicsik voltak, sokat mentünk — kezdi az édesanya. — Volt egy mikrobuszunk, abba mind elfértünk. Gyakran emlegetik, hogy az volt a legszuperabb kocsi a világon. A magyarországi Nagycsaládosok Szervezete kétévente rendez találkozót, nagyon jutányos áron, oda rendszeresen eljutunk. Tavaly egy hétig voltunk a Tátrában, voltunk Pécsett is. Ezek fantasztikusan megszervezett dolgok! A szervezők jól tudják, hogy otthon, sok gyerek mellett a szülőknek nincs módjukban pihenni, ezért különféle játékokkal próbálják lekötni a gyerekeket és tehermentesíteni a szülőket. Jó olyanokkal találkozni, akik hozzánk hasonlóan élnek, akiknek hasonlóak a problémáik. Előadásokat szerveznek nekünk, különböző szakemberekkel beszélgethetünk.
 — Az idei évben nem terveztünk kirándulást, mert Mária esküvőt tervezett — teszi hozzá büszkén mosolyogva az édesapa. — Ez is hozzátartozik az élethez, és ha Isten is úgy akarja, lesz még egypár!
— Nem aggódik, mi lesz tovább? A gyerekek szépen sorban főiskolások, egyetemisták lesznek, ami azért a családi kasszára is komolyabb terheket ró.
 — Bízom benne, hogy azokat a dolgokat, amelyekre szükségük lesz, a maguk idejében megkapják. Az egyik kollégám nekem szegezte egyszer a kérdést: „Mit gondolsz, el fogod tudni intézni, hogy felvegyék őket az egyetemre? Miből fizeted meg?“ Kellemetlen volt számomra a dolog, így humorral próbáltam elütni. Azt válaszoltam: ha idehaza nem megy, majd beíratom őket a Sorbonne-ra. Ne vegyék hivalkodásnak, de jövendölést láttam beteljesedni, amikor Mária lányom a grazi konzervatórium növendéke lett.
 — Mária, te már férjnél vagy — fordulok a fiatalasszony felé. — Gondolkodtál-e azon, hogy mennyi gyereket szeretnétek? Tetszik-e, hogy ilyen sokan voltatok?
 — Gondolkodni gondolkodtam, de nincs értelme számokat mondani. Nekem jó volt felnőni sok testvér mellett. Nem éreztem soha, hogy hátrányban lennék, vagy valami nagyon hiányzott volna. De én nem érzem magamat olyan erősnek, hogy hét gyereket vállaljak.
 — Nem volt nehéz elfogadtatni a környezettel, hogy ennyire sokan vannak?
 — Érdekes módon — mondja az édesanya —, ahogyan nőttek a gyerekek, elcsendesedtek az emberek. Sokat segít ebben, persze, az is, hogy gyerekeink jól tanulnak. A hat bizonyítványban csak két kettes volt! Nagyon sok barátjuk is van, mindig van nálunk pár gyerek pluszban. A mieink nem nagyon mennek máshoz, kicsit sokan lennének. Inkább hozzánk jönnek a többi gyerekek, mert itt mindig van hely. — Nem egyszerű látogatóba menni! Ha valakihez elmegyünk mi, kilencen, háromszor annyian lesznek, mint voltak. Sokszor nem is találnak ennyi ülőalkalmatosságot. De ha hozzánk jönnek páran, szinte meg sem látszik! — teszi hozzá az édesapa.
 — Milyen legkisebbnek lenni? — kérdezem Bencét.
 — Jó, mert ha valami gond van a suliban, csak szólok a testvéremnek, aki hatodikos, és segít.
 — Közeledik a karácsony. Mi lesz a fa alatt?
 — Évközben igyekszem kitalálni a szívük titkát — vallja az édesanya —, kinek mi is volna nagyon kedves, mire volna szüksége. Az anyai szív tudja az óhajaikat!
 — Én is úgy élem meg, hogy már sokkal több dolgot megadtam volna nekik, mint amit Isten lehetővé tett — mondja az édesapa. — Éppen múltkoriban mondta egy kollégám: A ti gyerekeitek egy kicsit másak! Azt feleltem: Nem jobbak, nem különbek, mint a világ többi gyereke, de két dologban különböznek: sokan vannak és istenfélelem él a szívükben. Ha van egy narancs, azt nálunk legalább hétfelé illik elosztani, és ha kirándulni megyünk, akkor mindenki együtt örül. Ez egy más világ!

 * Közvélemény-kutatások szerint Szlovákia lakosságának többsége a konzervatív értékek híve, házasság-, család- és gyerekpárti. A fiatalok körében végzett felmérések is ezt támasztják alá: a fiatalok az anyagi feltételek megteremtése után családra, gyerekekre vágynak. Az már egy másik dolog, hogy sokan (és többnyire éppen azok, akik megengedhetnék maguknak) az anyagi háttér megteremtése után mégsem vállalnak gyerekeket.
* Az 1997-ben jóváhagyott családpolitikai koncepció szerint a család a szülők és gyermekek közössége. Jogi alapja pedig a tartós házassági kötelék. Az állam feladata támogatni és jogilag védeni a házasság stabilitását és a partnerkapcsolat minőségét.
Jövő májusban azonban egy liberális elveket valló közösség, az Európai Unió tagjává válunk, ahol a vezető országok elfogadták az ENSZ meghatározását, amely szerint a család alapja a gyerek. „A család sokféle formában és variációban létezik és időközben változik. Egy családbarát társadalom elismeri a családi formák változatosságát.“

PhDr. Peter Salner etnológus, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa szerint ugyan elfogadjuk majd az EU jogszabályait, de a közvélemény nehezen mozdul. Szlovákia hagyományőrző ország, nehezen fogadja az újításokat.
 — Az ideális családmodellnek a „nukleárisnak“ nevezett családot tartjuk. Ez mit jelent?
 — A nukleáris család apából, anyából és gyerekekből áll. De a hetvenes években végzett kutatások szerint tíz családból négy esetében több generáció élt egy fedél alatt, a már nős, illetve férjezett gyerekek a szülőkkel közösen. A többgenerációs család modellje tehát tovább él. Régebben a családok a lakáshiányt jelölték meg az együttélés okának, ma a nehéz gazdasági helyzetet.
 — Egyes politikusok előszeretettel hivatkoznak a hagyományos családmodellre.
 — A hagyományos családmodell — a különböző generációk együttélése — korántsem volt ideális forma. Az elmúlt századokban a vidéki lakosság körében, amely a népesség döntő hányadát képezte, a családi vagyon a szülők halálával öröklődött. Ez azt jelentette, hogy a szülők nagy kiváltságokkal rendelkeztek, és a vagyonon keresztül uralkodtak a gyerekeik felett. A gazda és felesége között is gyakran feszült volt a viszony. A családtagok tehát nem partneri, hanem erős alá- és fölérendeltségi viszonyban éltek.
 — Milyennek látja a jövő családját?
 — Egy partnerségen alapuló családot képzelek el, amely a szerepek felcserélhetőségén alapszik. A férj és feleség szükség esetén helyettesíteni tudja egymást, mindkét fél el tudja látni a másik munkáját, nincs férfi- és női munka.
 PhDr. Erika Kvapilová, PhD, a Családi Tanulmányok Nemzetközi Központjának vezetője: — Véleményem szerint egyetlen kormány sem engedheti meg magának, hogy ne számoljon a családdal mint a társadalom építőkövével. A változások után a család önellátó szerepét kezdték hangsúlyozni. Tehát az állam csak akkor kíván beavatkozni a család életébe, ha veszélyben van, ha nem tud megbirkózni a gazdasági és szociális problémákkal. Ma a családpolitika a többi európai állam példáját követve leszűkíti a támogatási rendszert (maradt csupán a családi pótlék és az anyasági segély mint alanyi jogon járó támogatás). Minden egyéb juttatás, mint az egészségügyi és az iskolaügyi támogatás, lassan leépül, és egyre többet kell fizetni érte. Ez a családok többsége számára elviselhetetlen teher.
 — A választások előtt minden párt a családot élteti, talán a kereszténydemokraták a legismertebbek az Igent a családra szlogennel. De mi a valóság? Úgy tűnik, a különféle intézkedések korántsem családpártiak.
 — A családpolitikai reformokat — a támogatási rendszer átalakítását, az alapvető szolgáltatások (bölcsőde, óvoda) elérhetőségét — minden szempontból felül kellene vizsgálni. De ugyanígy meg kéne nézni, milyen hatással van a családokra az egészségügy és az iskolaügy reformja, az adóreform, az alapélelmiszerek árának emelkedése. Ezek mind a családpolitika részét képezik, ha a családpolitikát úgy értelmezzük, mint a családok támogatását. Az élet minősége csak akkor javulhat, ha a család működéséhez biztosítjuk a megfelelő körülményeket.
 — bernád—

Sallay Terézia az 1991-től működő Fecske — Nagycsaládosok Társulása vezetője, aki maga is négy gyereket nevel. A társulás a nagycsaládok érdekvédelme mellett — szerény lehetőségein belül — elsősorban ruhaadományokkal segíti a rászorulókat, cserekirándulásokat szervez.
 — Sajnos, ha panaszkodni kezdünk, sokan csak legyintenek: Minek vállaltak annyi gyereket?! Természetesen az ember nem azért szül gyerekeket, hogy megkapja az állami támogatást. Ám nehezményezzük, hogy egyedül a mi vállunkat nyomja a gyermeknevelés terhe. Hiszen évek múlva a mi gyerekeink dolgozni fognak, s mivel többen vannak, több adót fizetnek majd. Mi most még csak befektetünk, és többet fektetünk be, de később többet is adunk vissza. Ha két ember szereti egymást, és négy-öt gyereket szeretne világra hozni és tisztességesen felnevelni a társadalom hasznára, akkor ezt a szép szándékot támogatni illene. A nagycsaládokban felnövő gyerekekre jobban oda kellene figyelni, hogy ne többszörös hátránnyal induljanak. Nem az a családpolitika, ha betiltjuk az abortuszt, és a nőt arra kényszerítjük, hogy megszülje nem kívánt gyermekét! Magyarországon a rossz demográfiai mutatókat látva már észhez kaptak a politikusok: kedvezményes kölcsönökkel, lakás- és autóvásárlással, adókedvezménnyel ösztönzik a fiatalokat a gyerekvállalásra. Irigylésre méltó az is, mekkora szava van a Nagycsaládosok Egyesületének. Törvényeket véleményeznek, juttatásokat harcoltak ki.