Főoldal      Impresszum     Archív   

Póda Erzsébet

Hogyan béküljünk ki az anyósunkkal?

A gyors és nagy átalakulások korát éljük. Változnak a munka-, rokoni és emberi kapcsolatok, lazulnak a családi kötelékek. Ennek ellenére évezredek óta és még mindig megnehezíti életünket — az anyósunk.

Általában a fejlődésképtelen, infantilis anya kezeli riválisként fia feleségét.

Az anyósok (nők) nagyon meg tudják keseríteni a menyek (szintén nők) hétköznapjait. Az anyák ugyebár nehezen viselik, hogy a fiuk a nősülés után már más életet folytat, mint addig. Legfőképpen, hogy más nő lesz élete egyes számú imádottja, és azontúl már vele (és nem az anyukájával) osztja meg gondolatait, vele tölti ideje java részét.
Sokféle anyóstípus létezik. Van megértő, aki őszintén kedves és barátságos. Hűvös, aki csak a legszükségesebb esetben beszél a menyecskéjével. Egyszerű, aki nem csinál gondot abból, hogy a fia megnősült. Sznob, aki lenézi fia feleségét, és ahol csak tudja, megalázza — kivéve, persze, ha a lány apja iparmágnás, földbirtokos, politikus vagy maga a köztársasági elnök. Társadalmunk változóban van. Sokan meggazdagodtak, ezáltal feljebb kerültek a társadalmi ranglétrán. Éppen emiatt egyre több a színen a sznob anyós. Aki divatszalonban tervezteti meg fia ünnepi öltönyét, lánya menyasszonyi ruháját, katedrálisban esketteti meg az ifjú párt, elegáns helyet választ az esküvői vacsora színhelyéül, és természetesen válogatott — V.I.P. — vendégeket hív meg a lakodalomba.

A férjemet az egyetemen ismertem meg. Egyszerű, kedves, figyelmes, kicsit vagány, de rendkívül jól nevelt fiú volt — kezdi a történetét a pedagógus Ildikó. — Szemlátomást feszengeni kezdett, mikor eljött a bemutatásom ideje. Igyekezett felkészíteni arra, hogy az ő szülei (mindketten főorvosok) kicsit más világban élnek. A találkozás tényleg sokkolóan hatott rám. A házukba lépve a földbe gyökerezett a lábam. Olyan fényűzést még életemben nem láttam — és uzsonnára zsolnai porcelánnal és ezüst evőeszközökkel terítettek. Az anyósom egész idő alatt rám se nézett, úgy viselkedett, mintha ott sem lettem volna. Az apósom pedig alaposan lekáderezett: hogyan kerültem az egyetemre, miért éppen ezt a szakot választottam, hol lakom, kik-mik a szüleim, még a vagyoni állapotunk is szóba került. Szerencsére alig találkoztunk. Később pedig, mikor az esküvőt kezdtük emlegetni, az anyósom mindent megtett, hogy terveinket meghiúsítsa. Tudtunkon kívül „háztűznézőbe“ indult. A szüleimet kioktatta, hogy korai még a házasság. Különben sem ilyen „egyszerű“ lányt szán a fiának — jó családból származó, filigrán, finom, szőke orvosnőt képzel a menyének. Azóta sem tudja az anyósom megbocsátani, hogy elfoglaltam a szőke orvosnő helyét.

A sznob anyósok általában kifinomult ízléssel rendelkeznek, és a legtöbbször nem dolgoznak (ha mégis, akkor általában vezető beosztásban). Férjük nőgyógyász főorvos, gazdag üzletember, könyvelőirodák, cégek tulajdonosa, vagy diplomáciai háttérrel rendelkező vállalkozó stb. Mivel jómaguk rég félbehagyták a szakmájukat — hiszen idejük javarészét lefoglalja a lakberendezés, a divatos ruhák, luxuscikkek vásárlása — nincs igazán sikerélményük. Ezért hát gazdag férjük „pedigréjével“ büszkélkednek. Mégpedig hatalmas vehemenciával. (Ha pedig többre vitték, mint a férj, akkor még fentebb hordják az orrukat.) Partikat, zsúrokat szerveznek, ahonnan nem hiányozhat a pezsgő, a lazac, a tenger gyümölcsei — meg a videofilm levetítése a külföldi nyaralásokról. A sznob anyós minden alkalommal körülvezeti a vendégeket a házban, hogy azok megcsodálhassák az új ülőgarnitúrát, a hegedű- és régiséggyűjteményt, valamint a legújabb alom divatos fajkutyát. A menynek pedig (ha nem származik a megfelelő körökből) naponta elrebegi, hogy bezzeg a fia első barátnője milyen jól nevelt volt! Kifogástalan ízléssel és modorral rendelkezett és balettra járt. A második barátnője pedig igazi légies jelenség, igazi művésznő volt, aki hárfázni tanult. A harmadik? Nincsenek is szavak, melyekkel le lehetne írni azt az égi tüneményt...
Az anyós, aki ugyebár úrinő, a legkifinomultabb módszerrel adja menye tudtára, hogy fia rosszul választott: előnyt adott egy olyan nőnek, aki a sarkukig nem ér az előző barátnőknek. Sőt megbocsáthatatlan bűnt követett el — rangon alul nősült. Pedig az anyósnak sokszor egy szava sem igaz. Célját azonban eléri: komplexusokat vagy enyhe idegbajt okoz a gyanútlan és tapasztalatlan menyecskének.

Van egy jó módszer arra, hogyan kápráztassuk el a sznob anyóst. Nem kell hozzá más, mint kis tájékozottság, ügyesség, talpraesettség és sok mosoly. Egyetlen dolgot kell elérnünk: meg kell nyernünk az anyós baráti körének szimpátiáját. Vegyünk egy noteszt meg egy tollat. Írjuk fel a baráti kör tagjainak nevét, foglalkozását, és kérdezzük meg újdonsült férjünket, kinek mi a hobbija, mi a gyöngéje, mire büszke. A legközelebbi partin pedig nincs más dolgunk, mint mosolyogva kérdezősködni, beszélgetni, dicsérni a ruhát, ékszereket, ízlést, gyereket, kutyát, autót. Persze nem árt az intelligenciánkat is felvillantani — de semmit sem szabad túlzásba vinni. Legfőképpen ne mi legyünk az est fénypontja, mert azzal vérig sértenénk a kedves sznob anyóst. Hiszen ez az ő rendezvénye. (És tilos mások előtt figyelmeztetni őt esetleges tévedéseire!)
Ha jól végeztük a dolgunkat, férjünk anyja nemsokára a tenyerünkből fog enni, mert legközelebb mindenki arról beszél majd, hogy a fia milyen jól választott. Hiszen a menyecske egy kedves, aranyos, okos, finom, tájékozott fiatal dáma, akire büszke lehet az anyós és persze az egész család.

Az anyós-meny viszonynak általában több az árnyas, mint a fényes oldala. Mégpedig azért, mert a konfliktusos helyzet a jellemzőbb. Főleg azért, mert a fiús anya házisárkányként tud viselkedni. Máskor burkoltan támad, de a lövés mindig célba talál: a menyecske önérzetének legközepébe. A meny pedig úgy érzi, be kell bizonyítani az igazát. A vitákban azonban alul marad — így vagy úgy, de az anyós mindig győztesen távozik.
— Rettegek azoktól a napoktól, amikor az anyósom látogatóba jön — mondja Kriszti, és rágni kezdi a körmét. — Hetekkel előbb megtervezem, mivel fogok teríteni, milyen lesz a menü, rovátkákat húzok a naptáramban, hogy el ne felejtsem a tőle kapott drága porceláncsészében kínálni a délutáni kávét. De soha nem tudok a kedvébe járni. Amint belép, első szava, hogy leszólja a ruhát, amelyet viselek. Drágám, ugye a kínai üzletben vetted ezt a csodaszép blúzt? Az ételről kijelenti, hogy zsíros, az ő gyomra pedig igen érzékeny — holott csakis olívaolajjal főzök. A legjobban pedig azt utálom, mikor kritizálni kezdi a berendezést meg a lakástextíliát: vagyis az ízlésemet. Nem ejti ki ugyan azt a szót, hogy giccses, de minden rezdülésével arra céloz. Egyszer beállított egy egész garnitúra ágyhuzattal. Azt mondta, az ő fia meg az unokái finom teremtések, és allergiát biztosan attól a durva anyagtól kaptak, amelyet a kínaiaktól veszek. Sohasem vásárolok kínai üzletben!

Ugyanilyen elviselhetetlenek azok az anyák is, akik úgy érzik, lányuk nem megfelelően választott. — Az anyósom egy igazi satrafa — mondja Zoltán. — Hiába próbálok a kedvébe járni, neki soha nem jó semmi. Megszólja a rokonaimat, a családi összejövetelekre általában „elfelejti“ meghívni a szüleimet. Amikor nagy örömmel megjavítok valamit, arra rámondja, hogy elrontottam. Mindent, amit elhatározunk a feleségemmel, módszeresen meghiúsít. Például nem mehettünk el kettesben bútort vásárolni. Addig cirkuszolt, míg magunkkal nem vittük. Persze hogy nem azt a heverőt választottuk, amelyik nekem tetszett. Belebeszél a gyereknevelésbe, ő szabja meg, hogy hova menjünk kirándulni. A feleségem nagyon szereti az anyját, ezért nem akarja megbántani, inkább fejet hajt az akarata előtt. Én ezt megértem, és szerintem is úgy van rendjén, ha az ember tiszteli a szüleit. De nem normális dolog, hogy az anyósomtól kell engedélyt kérnem, ha a haverokkal el akarok menni horgászni vagy focizni.

Tudjuk, hogy a legnehezebb dolog az eszünket használni az érzelmi konfliktusokban. Az emberek pedig hajlamosak mindig csak egyoldalúan szemlélni a történéseket — a saját szemszögükből. Ezért szinte lehetetlen egymással zöld ágra vergődni...
Általában akkor jelentkeznek komoly problémák, ha az anyós személyisége kiegyensúlyozatlan, vagy olyan negatív emberi tulajdonságokkal rendelkezik, mint az irigység, féltékenység, uralkodási vágy, rosszhiszeműség, komplexusosság stb. Az ilyen anyós bizony nem egy esetben „eléri“, hogy gyermeke házassága megromlik, sőt végül akár válásra is sor kerülhet. (Természetesen ilyen apósok is vannak, de ez egy másik téma.)
A szakemberek szerint az a legjobb megoldás, hogy a fiatal pár különköltözik. Ez persze anyagiak miatt a legtöbbször nehéz, sőt sokszor éppen a szülők nem engedik elköltözni a gyerekeiket. „Van hely elég, nektek építettük a házat, ti csak spóroljatok“. Igen ám, viszont szűkös körülmények közt élni, de konfliktusok nélkül mégiscsak egészségesebb, mint tágasan, de állandó marakodásban, amikor senki sem élheti a saját életét.
A címben feltett kérdésre sajnos egyelőre nem tudunk egyértelmű választ adni. Hiszen minden ember más. A legjobb megoldás talán az „élni és élni hagyni-életforma“, vagyis a tolerancia, amit elég nehéz elsajátítani, de kis gyakorlattal és jóindulattal megtanulható. Nem kell hozzá más, mint elnézőnek lenni, és a másik ember jó tulajdonságaira összpontosítani — vice versa.