MIÉRT szeretjük az állatokat?

 

Sok állatvédő azt tartja: ahogy csecsemőt, úgy kutyát sem vesz pénzért az ember. Kutyát elsősorban az állatmenhelyről fogadjunk örökbe: ők igazán rászorulnak a szeretetünkre.

 

 

Az állatok jobbak, mint mi, emberek. Kedvesebbek, közvetlenebbek, őszintébbek. Állítják egyesek. Mások szerint az állat csak egy szőrös, kevéssé higiénikus játékszer. Pótszer a teljes értékű emberi kapcsolat helyett. Ennek ellenére egyre növekszik az otthon tartott kutyák, macskák, apró rágcsálók, madarak, sőt lovak száma, amelyeket szórakozásból, a saját örömünkre tartunk. Mi az a különleges plusz, amit az állatoktól kapunk?

 

– Sose rajongtam különösebben az állatokért – meséli Gita –, mégis, amint hazahoztuk a kiskutyánkat, azonnal valami furcsa gyengédség ébredt bennem iránta. Akkoriban rettenetesen egyedül éreztem magam, a férjem éppen elhagyott. A kutya szeretett – és semmit nem kért cserébe, örvendezve körülugrált, amikor megpillantott, hazavárt, és a szeretetét nem kötötte feltételekhez. Önzetlen barátsága, csendes elfogadása biztonságot ad. Ha ideges vagyok, és az ölembe veszem, megnyugtat. A pszichológusok régen tudják, hogy az állat bizonyos mértékben helyettesítheti az emberek társaságát. „Manapság az állatot gyakran családtagnak tekintik. Ez főleg az egyedülálló emberekre vonatkozik. A fiatal pároknál az állat a szülői ösztön kiélésére és gyakorlására szolgál.” Természetesen nem volna helyes, ha az állatokat emberi tulajdonságokkal ruháznánk fel, mert ezzel rosszat tennénk nekik. Például egy kutyának teljesen mindegy, hogy milyen ruha van a gazdáján, vagy milyen drága nyakörvet tesz az ő nyakába. Ha viszont naponta négyszer nem viszi ki pisilni, akkor zavar keletkezhet az ürítési rendszerében. A lónak megfelelő mozgásra van szüksége, a nem ivartalanított macskák szenvedni fognak a lakásban, a csincsillák nagyon félénkek, és nem valók kisgyerekek játékszerének. Röviden szólva: mielőtt hazaviszünk egy kis állatot, alaposan ismerkedjünk meg a szükségleteivel.

Az állat nevel és gyógyít A házi kedvenc tartása közben a gazdi levizsgázik felelősségtudatból és állattartási készségből. Nyolc és tizenkét év közötti gyerekek esetében – ebben a korban vágynak leginkább arra, hogy valamilyen állatkájuk legyen – ezt az ösztönt nevelési célzattal is felhasználhatjuk.
A szőrös állatkák nagy előnye az, hogy szeretgetni lehet őket. Ez természetesnek látszik, hiszen tudjuk, hogy a fizikai érintés gyógyítólag hat az emberre. Az állatokkal ugyanis sokkal könnyebben teremtünk kapcsolatot, mint az emberekkel. Az állatok, főként a macskák és a kutyák, alapvető emberi szükségletet, az érintés szükségét elégítik ki. Egy kutyaterápia alatt álló kisfiú ezt így fogalmazta meg: „De jó lenne, ha nekem is ilyen sima bundám lenne, mert akkor mindenki engem simogatna.” Az orvostudomány példának okáért sikeresen alkalmazza az állatterápiát szexuális zaklatáson átesett gyerekek vagy depressziótól szenvedő fiatalok esetében. Az állat ilyenkor a társadalmi katalizátor szerepét tölti be – nem ember, de élőlény, amellyel kapcsolatot lehet kialakítani. A gyermek először beszélgetni kezd vele, válaszol a jelzéseire, és ezzel rá lehet vezetni arra, hogy fokozatosan az emberekkel is szóba álljon.
Az állat jó hatással van az egészséges emberekre is. A macska vagy a kutyus simogatása, az akváriumban úszkáló halacska nézegetése az orvosi kutatások szerint oldja a feszültséget, csökkenti a stresszt és a vérnyomást, ezáltal megelőzi az infarktust. A kutyasétáltatás, a friss levegőn való járkálás önmagában véve is egészséges, ráadásul az emberek közti kapcsolatteremtést is elősegíti, mert könnyebben szóba állunk másokkal.

Ésszel és érzéssel A racionális gondolkodású emberek azt állítják, hogy a lelki nyugalomhoz nincs szükségük állatra. – Gyerekkoromban minden osztálytársam lovagolni akart – mondja Éva. – Bennem ilyen vágyak sose támadtak, most se vágyom ilyesmire, és nem is fogok. A szüleimnek van egy kutyájuk, kiviszem, ha kell, de nekem teljesen mindegy, hogy vele vagyok-e, vagy nem. Nem mondhatom, hogy a sétáltatás valami nagy örömet szerez. Az állatok szeretete az egyik emberben megvan, a másikban meg egyszerűen nincs meg. Ez nem függ össze sem a neveléssel, sem az embergyűlölettel, amikor szeretetünkkel inkább az állatok felé fordulunk. Az is lehetséges, hogy az állatokat a bennünk élő gyermek szereti, akinek nagy szüksége van a feltétlen szeretetre. A pszichoanalitikusok szerint ez infantilis személyiségi elemekre utalhat. Az ember úgy szereti az állatkáját, amilyen szeretetre maga is vágyik.

Valóban érdek nélkül szeret? Az állatokhoz is emberi szavakkal szólunk, noha tudjuk, hogy nem értik meg szó szerint, amit mondunk. Ennek ellenére az állatkák meglepően értik, hogy mit akarunk mondani, mert rengeteg finom árnyalatot érzékelnek a hangunkban. Egy kutya például több száz hangárnyalatot képes megkülönböztetni. A házi kedvencek pontosan érzékelik a hangulatunkat, és a szerint viselkednek.
Az etológusok néha azt mondják, hogy az állat „buta ember”, és ebben is van igazság. Az állatszerető emberek szerint az állatok tökéletesen őszinték, nem alakoskodnak, pedig ravaszak és alattomosak is tudnak lenni, de meglehetősen naivul. Például a kutya húzza-halasztja, hogy engedelmeskedjen a parancsnak, egészen addig, amíg meg nem kapja a jutalmát. Ha a gyerekünk viselkedne így, aligha lennénk elnézőek. Az állatoknak sokszor azért bocsátunk meg, mert arra gondolunk, nem elég értelmesek ahhoz, hogy többet várjunk el tőlük. Mulatságos megfigyelni azt, hogy a gazdi tulajdonságai hogyan tükröződnek az állat viselkedésében. A macskakedvelők különcebb emberek a kutyatartóknál, maguknak valóbbak. A csúszómászók vagy a pókok kedvelői egészen különleges kategóriát alkotnak. Általánosságban viszont elmondható, hogy minden állat szélesíti gazdija látókörét, és új tapasztalatokkal gazdagítja.

Feldolgozta: cséfalvay

 

MIKOR NE TARTSUNK ÁLLATOT?
*  Ha csak azért akarjuk, mert ez a divat, vagy illik a lakáshoz.
*  Ha elbűvöl ugyan az állat, de képtelenek vagyunk gondoskodni róla. Például: ha szeretnénk egy lovat, de nem tudunk megfelelő körülményeket biztosítani neki.
* Ha sajnáljuk az elhagyott állatot, és szívesen foglalkoznánk is vele, csak nem megfelelőek a lakáskörülményeink. (Ilyenkor az állatmenhely a megoldás.)
* Ha a gyereknek akarunk játékot szerezni és felelősségre tanítani, holott a gyereket nem érdeklik az állatok, vagy kifejezetten fél is a kutyától.

MIÉRT TARTSUNK ÁLLATOT?
* Általában a gyerekek vágynak arra, hogy állatkájuk legyen. Vegyünk nekik egy-egy igénytelen kis állatot (tengerimalacot, nyulat).
* Az állat elsősorban az öreg, beteg, magányos vagy fogyatékos emberekre van jótékony hatással – megóvja őket a feleslegesség érzésétől.

 

 

Janković Nóra

 

KUTYASORS

Kukába dobott kismacskák, vízbe fojtott vagy felakasztott kutyák. Lakótelepünkön rengeteg a kóbor kutya, a gazdik megunták őket. A legfelsőbb szomszédunk megfojtotta, és a balkonról kidobta „házi kedvencét”. Igazat adok a barátnőmnek, aki azt mondja: a Föld időnként legkegyetlenebb faja az ember.

 

Nos, a kutyatartásnak is megvannak a szabályai. A mellettünk levő játszóteret öt óra után megszállják a kutyasétáltatók, a kutyusok a homokozóba piszkítanak. Hiába veszekszünk a gazdikkal, csak a vállukat vonogatják: hol sétáltassák a kutyáikat? Nincs rá kijelölt terület, az önkormányzat úgy viselkedik „kutyaügyben”, mintha süket és vak lenne. (Igaz, hogy a gazdik sem fizetik a „kutyaadót”. Miért is fizetnék, ha senki sem vonja őket a mulasztásukért felelősségre?!) Így aztán sötétedés után ellepik a játszótereket és az iskolai sportpályákat a „kutyások”. Némelyikük rendre szájkosár nélkül sétáltatja vicsorgó kedvencét, s a világ lassan két táborra szakad: a kutyatulajdonosokra és a kutyapiszkot megelégelt panaszkodókra. Egyvalamiben azonban mindkét tábor tagjai hasonlítanak: nincsenek tisztában a kutyatartás szabályaival és azzal, hogy milyen kötelességek hárulnak rájuk.

 

A komáromi Dunajka állatmenhelyen Pinkle Denisa, aki jelenleg munkanélküliként végez itt közhasznú munkát és Trestyánszky Klaudia önkéntes állatvédő kalauzolnak végig minket.

– Hány kutyus található a telepen?

– Jelenleg ötvenhárman vannak, csak a mai nap folyamán négy kis jószág került hozzánk. A két legkisebbet reggel találtuk a kapu előtt egy dobozban. Öt-hat hetesek lehetnek. Kegyetlenség ilyen kiskutyát kitenni. Mégis nekik a legjobb az esélyük arra, hogy valaki befogadja őket. Sajnos, a befogadók többnyire kiskutyát szeretnének. Pedig a nagyobbakkal kevesebb a gond, főleg ha az előző gazdi szobatisztaságra szoktatta őket.

– Ezek szerint az öreg kutyusoknak nemigen van esélyük arra, hogy szerető gazdát találjanak?

– Néha megszánják őket, de nem jellemző. Viszont gyakran jönnek hozzánk német turisták, ők már öregebb kutyust választanak. Meglepő, de nem csak keverékek kerülnek hozzánk, jelenleg is több tiszta vérvonalú kutyánk van. Sajnos az ő esélyük az örökbefogadásra elég kevés, mert legtöbbjük nagy termetű és sajnos már nem a legfiatalabb.

– Mi történik az újonnan érkező kutyával?

– A befogott kutyákat először karanténban tartjuk, amíg ki nem derül róluk, hogy veszettség vagy más, embert, állatot fenyegető betegség miatt nem kell-e őket elkülöníteni, végső esetben elaltatni. Hetente járnak hozzánk Nagy Károly és Németh Péter állatorvosok, akik minden ellenszolgáltatás nélkül kezelik a kis betegeket, csak a gyógyszer, illetve az oltóanyag árát számlázzák. Igazság szerint megráz minket, mikor egy kutyust el kell altatni. Tizennégy, viszonylag tágas kennelben elférnek. Nagyobb gondot okoz az etetésük, hiszen naponta két zsák száraztápot fogyasztanak el. Ilyenkor, év elején megszaporodik a számuk: sokan például kiskutyát vesznek ajándékba, de elfelejtik, hogy a kölyökkutya gondoskodást igényel. Etetni, sétáltatni kell, játszani vele. A gyerek ráun az élő játékszerre, a szülők pedig – jobb esetben – kihozzák hozzánk, vagy egyszerűen „lepasszolják”, kiteszik az utcára.

– Hogy lehetne ezen a helyzeten javítani?

– Az emberek azt gondolják, hogy a menhely kizárólagos feladata a kutyák befogadása és ellátása. Csak keveseknek jut eszébe, amikor házi kedvencet vagy sétapartnert, házőrzőt keresnek, hogy nálunk is rábukkanhatnak. Rengeteg kutyus vár itt gazdira. Ráadásul a visszajelzések alapján az innét befogadott kutyusok sokkal odaadóbbak, hálásabbak, hiszen megismerték az élet sötét oldalát is.

 

Jogok és kötelességek

Kérdéseinkre Jarábek Igor mérnök, a Komáromi Városi Hivatal Kommunális Szolgáltatások Osztályának vezetője válaszol.

– A kutyát mennyi időn belül kell bejelenteni a városi hivatalba?

– Az új tulajdonos harminc napon belül köteles bejelenteni a kutyát. Ekkor mi a kutyát nyilvántartásba vesszük, és odaítélünk neki egy azonosító számot tartalmazó billogot, melyet állandóan viselnie kell. Ha elveszíti, tizennégy napon belül igényelhet egy újat, melyet ezúttal már nem ingyenesen, hanem 100 korona illeték fejében adunk ki. A kutya féléves koráig nem kötelező az ebadó, féléves kor után igen. Ez a családi házaknál tartott állatokra 200 korona, lakótelepi lakásokban tartottakra viszont 1000 korona. A lakótelepi nyugdíjasok esetében méltányosan jártak el, így nekik csak 400 koronát kell fizetniük. Azok a lakosok, akik a fent említett kötelességeiket elmulasztják, szabálysértést követnek el.

– Szlovákiában egyes városi testületek döntése értelmében a lakótelepeken nem lehet nagy testű kutyákat tartani, megszabták a még megengedett marmagasságot is. Komáromban van erre vonatkozó szabály?

– Nincs. Azokat a városatyákat, akik ilyen döntést hoztak, felszólította az illetékes minisztérium, hogy vonják vissza a rendeletet, mert ütközik a személyi szabadságról szóló törvénnyel. Nálunk mindenki józan belátása szerint dönt arról, hogy milyen fajta kutyát választ.

– Sokszor még az állatszerető is megretten, ha szembejön vele az utcán egy póráz nélküli harci kutya. A veszélyes kutyafajták tartása nincs korlátozva?

– Hazánkban nincs fajták szerinti korlátozás. A kutyatartást szabályozó 282/2002 törvény 2-es paragrafusa értelmében Szlovákiában veszélyes kutyának az az állat számit, amelyik már harapott és/vagy támadott meg embert anélkül, hogy ő maga veszélyeztetve vagy provokálva lett volna.

– A lakótelepek többségén nincs elég zöld terület, ahol a kutyákat sétáltatni lehetne, így gyakran tanúi lehetünk, amint az állatok a játszótereken a gyerekek közt szaladgálnak, végzik szükségüket.

– Sajnos sok hasonló panasz érkezett hozzánk is. Pedig a mi hivatalunk – kötelességének megfelelően – kijelölte a táblával jelzett zónákat, ahol a kutyatartók sétáltathatják, futtathatják ebeiket, és elhelyeztünk ott az állati eredetű fekáliák gyűjtésére szolgáló konténereket is. Sőt, hetente egyszer zacskókat is kirakunk, pedig valójában ez nem is a mi feladatunk, a kutyatartók feladata lenne ezeknek a beszerzése. Sajnálatos tény, hogy ezek a zacskók szinte azonnal eltűnnek. Az emberek pedig felelőtlenek, hanyagok és kényelmesek, és zömében nem a kijelölt helyen sétáltatják kedvenceiket, amivel megszegik a már fent említett törvényt. Amely egyébként arra is kötelezi a gazdikat, hogy kutyájuk után eltávolítsák az ürüléket.

– Sokan, ha szabadulni akarnak a kutyájuktól, egyszerűen kiteszik őket az út mellett. Mit mondanak erről a jogszabályok?

– Az érvényes törvény értelmében mindazon állampolgárok, akik azzal a szándékkal hagyják sorsukra az állatokat, hogy megszabaduljanak tőlük, vagy nem akadályozzák meg a kutyájuk szökését, szabálysértést követnek el, ami komoly pénzbírsággal büntetendő. De itt megjegyezném, hogy ugyanez vonatkozik a tulajdonosokra abban az esetben is, ha nem előzik meg a kutyák nem kifejezetten tervezett szaporodását.

– Mi történik, ha lakossági bejelentés érkezik Önökhöz, hogy kóbor kutya csatangol a városban?

– Nem dicsekvésképp mondom, de hivatalunk felkészült ebben a tekintetben is. A lakossági bejelentés után kiküldjük az alkalmazásunkban lévő gyepmestert a speciálisan erre a célra szolgáló autóval, hogy fogja be a kóbor állatot. Szerencsére eddig még a legtöbb kutyust sikerült mindennemű kényszer nélkül befogni, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy emberünk szakmailag felkészült (a kassai állatorvosi egyetemen tartott tanfolyamon szerzett szakképesítést). A befogás után a kutyust a Dunajka állatmenhelyre szállítjuk. Az elszállásolás költségeit tizennégy napig térítjük, ezután a kutyát elméletileg el kellene altatni. Tudjuk, hogy a fenntartó állandó anyagi gondokkal küszködik. Több pénzt viszont a város költségvetéséből nem tudunk e célra elkülöníteni. Talán, ha több kutyus találna befogadó gazdára! Sajnos, a város ennél többet nem tud magára vállalni.

 

 

Rengeteg városban nem törődnek intézményes formában a kóbor állatokkal, nincs bebiztosítva az otthontalan állatok befogása, ellátása és védelme. Ilyen város Dunaszerdahely is. Szerencsére itt is akadnak olyan jószívű, elkötelezett állatbarátok, akik önerőből igyekeznek segíteni az állatokon, mint Pelech Kati is.

– Adminisztratív munkaerőként dolgozol, ami elég távol áll az állatok világától. Hogy lett belőled állatvédő?

– Nekünk otthon mindig volt kutyánk, macskánk. Iskolába menet, ha hányatott sorsú, kóbor kutyával, macskával találkoztam, mindig megsajnáltam. Főleg a kutyákat szeretem. Az eb igazi, őszinte társa az embernek, feltétel nélkül ragaszkodik a gazdájához. És bízik benne. A macskákat is szeretem, most is van otthon két cicánk, az utcán találtam őket pici korukban. De a macska öntörvényű, nem hajlandó feltétel nélkül szolgálni. A törődést viszont meghálálja. Sajnos sok a kegyetlen ember, aki ráun „házi kedvencére”, mert az megbetegedett vagy megöregedett, és egyszerűen kirakja az utcára. Pedig ha egyszer valakit „megszelídítünk”, felelősek vagyunk érte.

– Milyen formában próbálsz segíteni a kóbor állatokon?

– Ha pici, kiszolgáltatott állatra találok, akkor a legtöbbször hazaviszem, majd megpróbálok neki gazdát találni. Néha egy évig is eltart, de előbb vagy utóbb megoldom. Szerencsére egyre többen segítenek. Már nem vagyok egyedül. Természetesen én sem vehetek magamhoz minden kóbor kutyát, hiszen lehetőségeim korlátozottak. Általában kitapasztalom, hogy merre csatangolnak, és rendszeresen viszek nekik ennivalót. Igazság szerint a fizetésem nagy része állateledelre megy el.

– Önerőből finanszírozod a gazdátlan állatok élelmezését?

– Ezt nem bírnám. Sikerült találnom pár nemes szívű étteremtulajdonost, akik felajánlották, hogy esténként elvihetem tőlük a konyhai maradékot. Aki még nem látott éhező kutyát, az el sem tudja képzelni, hogy milyen hálás a törődésért. Én felháborodom az emberi közönyön. Sok ember észre sem veszi a kóbor állatokat, eszébe sem jut, hogy ezek az állatok nem önszántukból kerültek oda, ahol vannak, az utcára, hanem az emberi felelőtlenség juttatta őket erre a hányatott sorsra.

– Az utcán élő kutyák között sok az öreg, beteg, megkínzott. Ezeknek a sorsa megpecsételődött, hiszen a kezelésük költséges lenne.

– Gyakran éppen emiatt teszik ki őket. Ismerek egy humánus állatorvost, Sedlicky doktort, aki a beteg állatokat ingyen kezeli, és az arra rászorulókat befogadja. A legszörnyűbb a megkínzott, megsebzett állatok látványa. Tudtommal Szlovákiában még nem volt példa arra, hogy valakit szabadságvesztéssel sújtottak volna állatkínzásért, vagy állatellenes viselkedése miatt pszichiátriai kezelésre kényszerítettek volna.

– Manapság az emberek többsége csodálkozva néz arra, aki olyasmivel foglalkozik, amiből nincs személyes haszna.

– Az előítéletekkel naponta találkozom. Főleg a hivatalos berkekben furcsállják, hogy miért kilincselek „idegen” állatok érdekében. Pedig a problémát csak akkor lehetne megfelelő módon kezelni, ha sikerülne létrehozni egy állatmenhelyet. Sajnos erre nincsen „politikai” akarat. Én azért reménykedem, mert egyre több a segítő ember.

 

 

 

Szinte mindenki számára ismerős a mondás: Egy fecske nem csinál nyarat. A kivétel azonban erősíti a szabályt. Ha akad egy elkötelezett ember, aki képes mindent megmozgatni egy nemes cél érdekében, akkor igenis lehet változtatni. Komárom városában az elhagyott kutyusoknak pontosan egy ilyen nem mindennapi ember vette a kezébe a sorsát: Ágnes Jelinková mérnöknő, a Dunajka kutyamenhely igazgatónője.

– Pár évvel ezelőtt még gimnáziumban oktatott, majd jött a nagy váltás. Azóta az állatvédelemnek szenteli az életét. Honnan jött az indíttatás?

– Évekkel ezelőtt a városi újságban olvastam az állatvédő egyesület felhívását, hogy kéthetente egyszer találkozót szerveznek az újság szerkesztőségében. Gyermekeim ekkor már nagyok voltak, így volt némi szabadidőm. Az állatok sorsát mindig a szívemen viseltem, végül rendszeres tag lettem. Egy idő után azonban beláttam: csak beszélünk, beszélünk, de senki nem lép a tettek mezejére. Engem pedig nem olyan fából faragtak, hogy tétlenül szemlélődjek, ezért felvállaltam a menhely ügyét.

– Mennyi időbe telt, míg a betűből írás lett?

– Majdnem három évbe. Ha nem is ment könnyen, de végül a város a rendelkezésünkre bocsátott egy közművesített telket, és 2003-ban megnyitottunk. A várossal szerződésben állunk, de az csupán azokra a kutyákra ad támogatást, melyeket a városi hivatal gyepmestere fog be, sőt rájuk is csak tizennégy napig. De akkor mi lenne a többi kutyussal? Egy állatvédő nem gondolkozhat így.

– Ön szerint hogyan lehetne a problémát megoldani?

– Az egyik alapvető gond, hogy a városi kutyák nincsenek pontosan nyilvántartva, így az elszökött, elkóborolt állatokat nem tudjuk visszaszolgáltatni a gazdájuknak. Pedig a törvény kimondja: minden kutyának jól látható azonosítási jelet kell viselnie, amit nem lehet eltávolítani. Mégsem teszik sehol kötelezővé se a tetoválást, se a csipet. A másik gond: a polgárok nincsenek kellőképpen felvilágosítva, ezért nem tudatosítják, hogy hosszú távon kifizetődőbb, ha a házi kedvencüket sterilizáltatják. Gyakran hoznak hozzánk dobozokban egészen pici, pár napos kölyökkutyákat.

– Állítólag a menhelyről nem fogadhat bárki örökbe kutyust, csak az, aki bizonyítani tudja, hogy megfelelő körülmények közt fogja tartani az állatot.

– A hozzánk került állatok többsége nehéz sorsú, komoly lelki és néha fizikai traumákat megélt jószág. Mi itt igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni értük, ezért sem szeretnénk, ha rosszabb körülmények közé kerülnének. A befogadásra jelentkezőkhöz néha „kiszállunk”, ellenőrizendő, hogy adottak-e a kutyatartás feltételei. A múltkor egy rotwejlerünknek sikerült gazdát találni internetes weboldalunk segítségével: a saját költségemen vittem el védencünket Brünnbe, hogy meggyőződjek róla, jó kezekbe kerül-e.

–A dél-szlovákiai városok közül egyik sem rendelkezik ilyen nagy kutyamenhellyel.

– Nehéz, nagyon nehéz a fenntartása. Igyekszünk szponzorokat találni, valamint a sajtón keresztül megszólítani az embereket, hogy az adójuk 2 százalékát utalják át nekünk. Az állatok világnapján pedig a diákok gyűjtenek számunkra adományokat. Vajha az ő generációjuk majd felelősségteljesebben viselkedne az állatokkal szemben!