Bernád Emese

Mit jelent fiatalon sok

gyerekkel élni?

Süveges Gergő, az MTV műsorvezetője régi ismerősünk: már tizedik éve köszönt bennünket a képernyőről hírolvasóként, műsorvezetőként. Üdítő színfolt a médiában: miközben az ismertség szinte kötelező hozadékává vált a szakítás, félrelépés – addig ő szép csendesen, feleségével nagy egyetértésben nevelgeti négy gyermekét.

– Hogyan került a médiába?

– Nem készültem erre a pályára, de sokáig szavaltam, színjátszottam. Magyar és magyar mint idegen nyelv szakon tanultam tovább az egyetemen, miközben a teológiát is elvégeztem. Az egyik egyetemi évfolyamtársnőm kérdezett meg, nincs-e kedvem próbálkozni a Duna Televíziónál, ahol éppen műsorvezetőt kerestek. Gondoltam, ilyet még úgysem csináltam! Két évig dolgoztam ott az egyetemmel párhuzamosan. 2001-ben jelentkeztem a Magyar Televízió által meghirdetett pályázatra, ők is képernyős arcokat kerestek. Azóta itt dolgozom.

– Miközben a mai fiatalok többsége igyekszik minél jobban kitolni a családalapítás idejét, Ön már a húszas évei derekán elkötelezte magát. Szeretett volna fiatal apuka lenni vagy egyszerűen csak megtalálta az igazit, és nem akarta elszalasztani?

– Mindkettőnk számára egyértelmű volt: addig tisztességes együtt járnunk, amíg úgy gondoljuk: egymásban látjuk jövendő házastársunkat. Azt hiszem, kevés önzőbb és gonoszabb dolgot tudok elképzelni, mint szórakozásból pazarolni a másik idejét. Arra persze mindketten készültünk, hogy családunk lesz. Arra viszont nem készültünk tudatosan, hogy nekünk márpedig négy gyerekünk lesz, ha törik, ha szakad. Mindig azt mérlegeltük, hogy az energiánkba, szeretetünkbe, türelmünkbe belefér- e még egy gyermek. És nagyon örülök annak, hogy negyedszer is igent tudtunk mondani! Azt hiszem, meg kell húzni a határokat. Nagyon szép a nagycsalád, de ha a harmadik, negyedik vagy akárhányadik gyerekre már nem képesek a szülők odafigyelni, azt az idősebb gyerekek is megsínylik. Most csak ennyit tudok mondani: nagyon örülünk Andrisnak, aki negyedikként érkezett a családba!

– Nemrég olvastam egy ismert és tudvalevőleg meglehetősen gazdag ember nyilatkozatát, miszerint neki untig elég a két meglévő gyereke, akik rettentő sok pénzébe kerülnek. Ráadásul már azt is kiszámolta, hogy az érettségiig gyerekenként kb. 20 milliót költ majd rájuk, és neki ennyi anyagi teher éppen elég. Négygyerekes családapaként bizonyára jobban meg tudja ítélni: valóban kizárólag pénz kérdése a gyerekvállalás?

– Nyilvánvalóan kellenek anyagi források ahhoz, hogy a családunk életben maradjon. Az viszont nem igaz, hogy két gyerek kétszer annyiba kerül, mint egy gyerek, három háromszor, négy meg négyszer annyiba. Én is hallok olyan mondatokat, hogy azért nem szeretnének második vagy harmadik gyereket, mert akkor nem tudnak majd mindent megadni a már meglévő egynek vagy kettőnek. Ez egy nagy csapda, azt hiszem. Szerintem egy gyereknek a szülei igazából két dolgot tudnak adni: együtt töltött időt és testvéreket. Ez az a két dolog, ami úgy nagyjából a szülők hatalmában áll. Az összes többi, amit pénzért megvásárolhatunk különböző boltokban, előbb vagy utóbb összetörik, elvész, semmivé lesz. Ami maradandó: az együtt töltött idő és a testvérek közössége. Nem márkás és nem új ruhákban járnak a gyerekeink, hanem használtruha-boltból vásárolunk. Vagy ismerősök között csereberéljük a ruhákat és cipőket, kölcsön babakocsiban toljuk a legkisebbet, és ajándékba kapott kiságyban alszik. Azt hiszem, ennél fontosabb, hogy szemmel láthatóan nagyon jó így nekik együtt. És mivel kicsi köztük a korkülönbség, ezért aztán hamar össze is nőnek.

– Egy hétvégén párommal és öt (saját és vendég) gyerekkel sétálni indultunk. Hát, annyi sajnálkozó pillantást még életemben nem kaptam, mint akkor! Önök mit tapasztalnak, amikor babakocsikkal felszerelkezve kilépnek otthonról?

– Biztosan van olyan, aki azt mondja: ezek sem normálisak! Azt hiszem viszont, hogy ha a szülők arcáról harmónia és derű sugárzik, meg a gyerekekből is rendezettség árad, akkor ez azért másképpen hat, mintha őrültekházát mutatunk be a világnak.

– Ön szerint hol vész el ez a legtermészetesebb, gyerek utáni vágy? A közvélemény-kutatásokban a családalapítás vágya az elsők között szerepel, aztán az életben valahogy másként alakulnak a dolgok. Sokan már a társra találásig sem jutnak el…

– Úgy gondolom, ez két különböző probléma: a társtalanság meg a gyerekek születése. Nagyon bizonytalan világban élünk, és ez az elbizonytalanodási folyamat az utóbbi 100 évben felgyorsult. Mindenki több vasat tart a tűzben, több munkahelye van, biztos lábakon akar állni. Menekülünk a bizonytalanságtól, és félünk az elköteleződéstől, attól, hogy rosszul döntünk. Mert ha egy életre döntünk valaki mellett, az azt is jelenti: döntünk mindenki más ellenében! Ha nekem az a feleségem, aki, akkor azt is eldöntöttem, hogy a világ összes többi nője pedig nem lesz a feleségem. És ettől az elköteleződéstől sokan menekülnek. Én viszont azt hiszem, hogy az elköteleződés nem rabság – hanem éppen egy másfajta élet szabadságát hordozza. Nincs annál megnyugtatóbb, mint hogy mindketten egymás mellett döntöttünk, mind a kettőnk döntése életre szóló döntés, és mindketten bízhatunk a másikban. És nem is merül fel annak a lehetősége, hogy ha gondjaink vannak, akkor azokat egymáson kívül oldjuk meg. Mivel mi elköteleződtünk egymás mellett, könnyebbség, hogy nekünk együtt kell megoldanunk a gondjainkat.

– A naptár már, nagyon helyesen, nemcsak az anyák napját, hanem az apák napját is jegyzi. Már nemcsak a szinte pénzkereső géppé degradált apák kötelességeiről, hanem jogairól is egyre több szó esik. Hogyan látja Ön az apukák feladatát?

– Azt hiszem, mindenkinek el kell döntenie önmagában, mi az ő életének a központja, és mi a hivatása. Lehetek én pénzkereső gép – csak akkor ne hitegessem a családomat azzal, hogy én apa vagyok. Legyek annyira őszinte és bátor, hogy kimondom: számomra a munkám fontosabb. Ez is egy lehetőség. Úgy érzem, az én e világi hivatásom elsősorban az, hogy férj vagyok, és apa vagyok. S szeretném, ha ennek alá tudnám rendelni a munkámat. Szerintem a legnagyobb dolog, amit egy apa elmondhat magáról, az, hogy ismeri a gyerekeit és a gyerekei is ismerik őt. Ehhez viszont semmi más út nem vezet, mint hogy jelen vagyok a család életében. Szeretnék olyan apa lenni, akinek a fényképét nem kell az ablakpárkányon tartani, hanem aki húsvér valóságában is jelen van a család életében. Közhely ugyan, de attól még igaz: a gyerekek ép fejlődéséhez fontos, hogy legyen édesapjuk és édesanyjuk. Legyen fogalmuk és képük arról, milyen egy anya, és milyen egy apa. Ne feltétlenül azt mutassa ez a kép, hogy apának csak a hátát látjuk, és egy porfelleget a nyomában, mert állandóan munkába megy. Persze tudom, hogy sokan belekényszerülnek olyan életformába, amelyet nem szeretnének. Sok esetben a szükségszerűségek határoznak meg bennünket. Sokan kénytelenek sokat, olykor embertelenül sokat dolgozni. És bármennyire vágynának rá, nem képesek annyi időt a családjukkal tölteni, amennyit szeretnének. Én hálás vagyok, hogy ilyen a munkám. Igaz, gyakran összevissza dolgozom, hajnalonként meg éjszaka, hétvégén és ünnepnapokon is, de azért mégiscsak több időt tudok a feleségemmel és a gyerekeinkkel tölteni, mint ha fix munkarendben dolgoznék. Örülök annak, hogy ki tudom venni én is a részem az otthoni ügyekből. A szoptatás értelemszerűen a feleségem reszortja, de a cumisüveget vagy a kanalat már én is meg tudom fogni. Etetés, altatás, öltöztetés, mosogatás, teregetés: amire éppen szükség van. Amikor hazaérek, felmérem, hogy hol tartunk a napban, és csinálom, ami elém kerül. Van bőven tennivaló.

– Hogyan tud jól működni egy hattagú háztartás?

– Úgy, hogy viszonylag rend van. Ez csak úgy megy, hogy a gyerekek születése óta megvannak a kialakított szokások és szabályok, amelyektől persze el lehet térni. Sora van annak, ahogyan lezajlik egy nap: mi mit követ. Ez nem poroszos szigort jelent – oldott és felszabadult a hangulat, de ügyelünk rá, hogy a gyerekeknek kialakult napirendjük legyen. Azt hiszem, ez nem megkötözi a gyerekeket, inkább kapaszkodót ad nekik. Biztonságot, amire szerintem a legnagyobb szükségük van, hogy tudják, mire számíthatnak. Ha megtartjuk a rendet, akkor a rend is megtart bennünket.