A sokadik hívás után sikerül megbeszélni egy időpontot. Körülnézek, keresem a sztárt, a dívát, a Lady Annát, Salómét és Portiát, de a kávézó előtt csak egy törékeny, hamvas lányt látok. Elbizonytalanodom, ekkor azonban rám néz, és védjegyévé vált mosolyáról már tudom, ő az. A Szlovák Filmszövetség, a Szlovák Filmakadémia és az Art Film Fest díjának birtokosa: Bárdos Judit. 

– Most ez egy sűrű időszak – magyarázza, miközben a telefonján még gyorsan elküld egy üzenetet. – Szinte egész nap próbálunk, a bemutatóig pár nap van hátra. Szeretem Shakespeare világát. Játszottam már Komáromban A velencei kalmárban, a Szlovák Nemzeti Színházban a Coriolánusban, a Pozsonyi Nyári Várjátékok során pedig a Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékában. Júlia szintén szerelmes szerep, mint Portia és Viola. Ezért szeretem olyan nagyon. Tudok építkezni a saját tapasztalataimból. Közben fut a Szlovák Nemzeti Színház előadása, a Natálka is, amivel hetente lépünk fel iskolákban. A darab egy roma család igaz története alapján íródott. Egy rasszista támadás során megsérült kétéves kislány megtört, de hihetetlenül erős anyukáját alakítom. 

– Egy kortárs darabból nem könnyű átváltani Shakespeare „porlepte” korába.
– Mindkét esetben az el nem fogadásból ered a konfliktus. Martin Huba alaposan „leporolta” a veronai szerelmesek történetét. 

Mennyire tudott azonosulni Júlia karakterével?
– Érdekházasságok ma is vannak. Sok szülő megpróbál beleszólni gyermeke párválasztásába. A Montague-k és a Capuletek viszálya is ilyen szülő-gyermek konfliktus. Egyébként hiszek benne, hogy létezik szerelem első látásra. Nekem is vannak olyan pillanataim, amikor elvarázsol valaki. Ám óvatos vagyok a szerelemben. 

– Rossz tapasztalatból fakad ez az óvatosság? Vagy ilyen az alaptermészete?
– Is-is. Ezt inkább ne feszegessük. 

– Igazából minden filmjének egy díjat köszönhet, sőt a Fair play című cseh alkotás fel lett terjesztve a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára is!
– Ettől még a hosszú távú siker nincs borítékolva. Lehet, hogy a következő filmnek nem lesz ilyen hangos visszhangja. Mindig van hová fejlődni. Az ember a próbákon minden nap szembesül a saját határaival. A színjátszás a mának szól. Estéről estére ki kell hozni magunkból a maximumot, a nézőnek nem mondhatjuk azt, hogy „tegnap jobb volt”. És huszonnyolc évesen még nem tudhatom, hogy „örökké” sikerülni fog. A színházi világ kegyetlen, itt mindenki pótolható. 

– Nem hiányzik egy állandó társulat nyújtotta védőháló?
– Az éremnek két oldala van. Egy évig a Komáromi Jókai Színház társulatánál játszottam. Sok felkérést viszont állandó tagként nem tudnék elvállalni. Ezért inkább a szabadúszás mellett döntöttem. Persze, így szeptemberben nem látom előre az egész évadot, nem tudom, mikor milyen szerepre hívnak. 

– Az élet minden területén ilyen fontos a függetlensége?
– Nem vagyok tervezgetős alkat. Sodródom. Általában hamar döntök. Ha pedig utólag rájövök, hogy mégis jobb lett volna a másik szerep, nem szomorkodom. Felesleges. A múltat nem lehet átírni. Az én életemben is vannak jobb és rosszabb időszakok. Attól, hogy három televíziós csatorna sorozatában játszom, még ugyanúgy járok castingokra.

Hol van az otthona?
– Most Pozsonyban, és ha időm engedi, Szencre megyek haza, a szüleimhez. Nem tudom, hol fogok végleg gyökeret ereszteni. Prága tetszik. Nagyon. Ám ebben a szakmában nem lehet tervezni. Ha jönne egy komoly kapcsolat, nem hezitálnék. Nem szeretném kitolni a gyermekvállalást. A házasság intézményében nem hiszek. Két ember élhet együtt-egymásért boldogan „papír” nélkül is, de férj-feleségként, egymás mellett társas magányban is. A legtöbb nő talán azért vágyik esküvőre, mert „királylányként” szeretne végre a figyelem központjában lenni. Én színésznőként már annyiszor átéltem hasonlót, hogy nem vágyom álomruhára. Még csak Facebook-lájkokra sem. Nem is vagyok fent a közösségi oldalakon. Annyi mindent mutatok meg magamból a színpadon, hogy a magánéletemet már nem szeretném mindenkivel megosztani. Csak az az érzésem, hogy a férfiak félnek a sikeres nőktől.

– Ha valami öröme-bánata van, melyik városba szokott először telefonálni? 
– A három barátnőm egyikének vagy az anyukámnak (Bárdos Ágnes a Szlovák Televízió magyar adásának szerkesztője – a szerk. megj.) Szencre. Lelki és csajos kérdésekkel leginkább hozzá szoktam fordulni. Apukámhoz (Bárdos Gyula politikus – a szerk. megj.) inkább szervezési kérdésekkel. Abszolút tiszteletben tartják a döntéseimet. Akkor is támogattak, mikor úgy döntöttem, hogy a gimnáziumból átlépek a konzervatóriumba. Nagyon szeretek zongorázni, és nagyon hiányzik. A pozsonyi albérletben nincs zongora.

– Több mint tíz filmben szerepelt eddig. A színház vagy a film világa áll közelebb önhöz?
– Mindkettő. Egy film forgatása során korrigálni lehet a hibákat, újra fel lehet venni a jelenetet. A kamera azonban kíméletlenül rögzít mindent. Szinte belelát az emberbe. Nem lehet izgulni vagy szégyenkezni.

Nem okoz nehézséget, hogy párhuzamosan három nyelven játszik?
– A szlovák nyelvvel – a magyar akcentusomon kívül – már a konzervatóriumban és a színművészetin sem voltak különösebb gondjaim. A cseh produkciókban az elején még szinkronizáltak, de a most futó, Bohéma című sorozatban már a saját hangomat hallhatják a nézők. Nagy sikerélmény, de elképesztő munka van mögötte. Hosszú ideig jártam egy cseh nyelvű „coach“-hoz, aki rengeteget segített. A gondot inkább a nyelvek közti váltás okozza, ezért például, mikor a nyitrai színházba megyek fellépni, útközben szlovák rádiót hallgatok. Igyekszem ráhangolódni a nyelvváltásra. Izgalmas kihívás „idegen” nyelven játszani. Nem mondom, hogy időnként nem fárasztó, de nagyon szeretem, mert így többfajta kulturális impulzust kapok. 

Egy színész munka közben szinte szó szerint kiteszi a lelkét. Hogy szokott pihenni, feltöltekezni?
– Imádok moziba és koncertekre járni. Nyaranta pedig bepakolok a hátizsákomba, és útra kelek a barátaimmal. Az úti célunk Horvátország, de voltunk már Franciaországban és Spanyolországban is. A lényeg a tenger. Imádom. Szeretek ülni a vízparton, nézni a végtelen kékséget. 

Janković Nóra