Végre vége! – sóhajtanak egy nagyot január elején a karácsonyellenesek, akik szerint ez az ünnep egy biznisz, egy csillogós csomagolásban megbúvó 3 hónapos téboly. Nem is tévednek olyan nagyot, hiszen az év vége mindig ugyanazon kérdések körül forog: Milyen lesz az ünnepi trend? Milyen színben pompázzon a karácsonyfa? Melyek a világ legszebb és legjobb karácsonyi ajándékai? Melyik ruha lesz a legtökéletesebb szett a karácsonyi ünnepi asztalnál? Szóval: a valódi emberbőrbe bújt Grincsek már októberben felveszik a gúnyos mosolyt, és meghívják vendégül a jó öreg cinizmusukat, hogy megpróbálják túlélni a karácsonyt.

Sokáig nem tudtam én magam sem eldönteni, melyik csoportba tartozom igazán. Azok közé, akik szeretik a karácsony, vagy azok közé, akik azért jócskán változtatnának rajta. Ahogy egyre inkább felnőttem, tényleg én is csak azt láttam magam körül, hogy minden a pénz körül forog. Ez tényleg elszomorítja az embert, pláne, ha nincs neki. Az ünnep után, januárban pedig következik a második felvonás: karácsony utáni leárazások és cserebere az üzletekben. Hogy tényleg képtelenek legyünk felhagyni a vásárlással! Ezáltal az ünnep teljesen elveszíti a hangulatát, s hiába jön az új év, az őrület folytatódik. Ezért is lájkoltam be jó néhány évvel ezelőtt még én is az Utálom a karácsonyi felhajtást! című oldalt...

Ki sütötte a legfinomabb bejglit?
Akik imádják a karácsonyt, azok már jó előre mindent megterveznek az év végére. (Nem is értem, hogy van erre mind érkezésük!) Ősszel beszerzik az ajándékokat, megveszik a legszebb dekorációt, karácsony előtt kisuvickolják a házat. Hétvégente a gyerekekkel kézműves adventikoszorú-gyártó délutánokon vesznek részt, és a többi asszonykával recepteket cserélgetnek. A halat lefagyasztják, a fát színpompásan feldíszítik, és 24-én nyugodt körülmények közt költik el a karácsonyi vacsorát, majd az ünnepek alatt a fotelben ücsörögve nézik a kandallóban ropogó tüzet. Januárra kisimulnak, mert már rég kipihenték magukat, s már azt is tudják, mit kap a család a következő karácsonyra.

Az antikarácsonyosok nézőpontja
Akik nem szeretik a karácsonyi felhajtást, azok valóban bojkottálják az ünnepet és a több hónapig tartó „felkészítő tábort”. Nem hajlandóak ajándékot vásárolni, és ezt mindenkinek fennhangon el is mondják, mert úgy vélik, ez az egész csak egy hatalmas képmutatás. Szenteste étterembe mennek, vagy elrepülnek egy melegebb vidékre, ahol 35 fok van, és a karácsonyt csak a kokakólás ősz és szakállas bácsi által ismerik.

Mint már említettem: nem is olyan rég még én is inkább ehhez a csoporthoz tartoztam. Amikor még úgy gondoltam, ebben az időszakban sem fogom felölteni a mosolyt az arcomra, amikor egyáltalán nincs is jókedvem. Miért lennék kedvesebb és boldogabb, ha minden arról szól, hogy mennyi mindent kell még december végéig elintézni?! Igen, abszolút utáltam a karácsonyt, minden varázsával együtt, (főleg a bevásárlóközpontokban), amikor már mindent eláraszt a fényes dekoráció és a narancs-, fahéjillat. Mind a mai napig utálhatnám a karácsonyt, és várhatnám, hogy végre január legyen, de egyszerűen nem tehetem.

Nem tehetem, mert gyerekeim vannak. A gyerekek pedig a karácsony szempontjából a legkonzervatívabb teremtések a világon, ugyanis ők aztán minden évben ugyanazt akarják: a fényes, csillogó és varázslatos decembert, az összes pompájával együtt. S tudják, mit? Miután megszülettek a gyerekeim, már nem néztem gyanakvóan az októberben beinduló karácsonyi zsongásra, és már az ünnepet cinikusan megélők közé se sorolhattam magam.

Nem azt mondom, hogy a karácsonynak csakis akkor van értelme, ha gyerekei vannak az embernek. Egyáltalán nem. Mert aki egyedül van, az is szeretetteljesen át tudja élni az ünnepet. Ám amikor gyerekekkel együtt ünnepel az ember, akkor visszatérnek a régi emlékek... Amikor még minden csupa izgalom és öröm volt. Amikor még nem tudtuk, mit jelent a pénz, s amikor még az ünnep vége, a január is a korcsolyapályáról és a hógolyózásról szólt.

Ma már nem zavarnak a leárazások és a rokondömping. A rengeteg reklám és ünnepi cécó között át tudom élni a karácsony legszebb pillanatait, és most az az ember vagyok, aki januárban tényleg szomorúan csomagolja el a díszeket a nagy skatulyákba, és még legalább három hónapig azon kuncog, hogy a fenyő tűlevelei a ház legbizarrabb pontjain bukkannak még mindig elő. Ilyenkor januárban elmerengek a régi önmagamon, majd nagyot sóhajtok, és arra gondolok, milyen kár, hogy ilyen gyorsan véget ért az ünnep, a csillogó-villogó karácsony...

Almássy Dorka