Az esti előadások előtt már messziről látni a Jókai Színház lámpáit, melyek az épület fehér falát szinte misztikus fénnyel vonják be. A nézők izgatottan toporognak a büfé félkörében. Várják azt a hétköznapi varázst, amit csak egy jó színház tud nyújtani az embernek. Közben megfeledkeznek időről és térről, tegnapról és máról.
Nem gondolnak arra sem, mi játszódhatott le napközben a kulisszák mögött vagy fent az emeleti irodákban, ahol egy jól összeszokott csapat küzd azért, hogy néha szinte a „semmiből” létrejöjjön az előadás. Tóth Tibort, a Komáromi Jókai Színház igazgatóját az új évadról kérdeztük.
– Kimerítő, húzós évadot tudhatunk magunk mögött! – mondja Tóth Tibor. – Öt nemzeti színházban (Budapesten, Pozsonyban, Győrben, Miskolcon, Pécsett) léptünk színpadra, és több mint félszáz vendégszereplést vállaltunk. Sokat elárul az elmúlt évadunkról az is, hogy Holocsy Krisztina és Tóth Károly átvehette a legtöbbször szereplő művészeinknek járó Színész Robot díjat. Több mint százhúsz fellépésük volt, ami rengeteg! Közben végig próbáltunk is, jó esetben volt a színészeknek egy szabadnapjuk. Régen még nyaranta is voltak fellépések, ám azok a nyári szabadtéri színpadok, ahol állandó vendégnek számítottunk, mostanra az érdektelenség következtében felszámolódtak. Idén csupán Balatonszárszón „vendégeskedtünk”, ahol hatalmas sikerrel mutattuk be a Süsü, a sárkány című mesedarabot. Nem bánom, hogy így alakult, mert legalább a társulat ki tudta pihenni magát.
– Ha ennyire le vannak terhelve, miért nem bővítik a társulatot?
– Mint a legtöbb hazai kulturális intézmény, mi is állandó anyagi gondokkal küszködünk. Megörököltünk egy technikailag rossz állapotban lévő épületet, amelynek a karbantartása egyre többe kerül, miközben a bevételek egyre szűkösebbek. Hosszú évek után végre sikerült kiharcolni egy 13%-os fizetésemelést. Ám a díszletekre, a jelmezekre, a reklámra továbbra sem jut több pénz.
Így a társulat továbbra is tizenhárom fős marad. Öt év gyermekgondozási szabadság után visszatér hozzánk Holocsy Katalin, míg Culka Ottó saját döntéséből távozik, és vendégként vesz részt az előadásokban.
– A színház állandó társulatának mindhárom művésznője főleg anyaszerepeket játszik. Kit láthat majd a közönség Shakespeare Júliájaként?
– Tény, hogy a kollektívából hiányzik egy fiatal naiva, más szóval élve, drámai szende. Ha a színművészeti egyetemen felbukkan ez a típus, azonnal „lecsapnak” rá. Hiánycikk! Ennek szerintem két oka van. Ma már a felvételin nem nézik a külső megjelenést. És ma már nem olyan nagy az érdeklődés a színészi pálya iránt. Amikor még én jelentkeztem Pozsonyba a főiskolára, a nyolcszáz jelentkezőből nagyjából hetven magyar nemzetiségű volt. Manapság két-háromszázan jelentkeznek, és a múlt évben hatan vallották magukat magyar nemzetiségűnek. A szülők is féltik a bizonytalan egzisztenciától a gyerekeiket. Így aztán, szükség esetén vendégművészekkel dolgozunk. Az évad első bemutatójára, Arthur Miller Az ügynök halála című drámájába tehetséges fiatalokat hívtunk vendégszerepelni. Shakespeare megfogó szerelmi történetének főszereplőjeként pedig Bárdos Judit lép majd színpadra, vendégként. Őt díjnyertes cseh filmekből ismerheti a közönség.
– Az új évadban olyan remek drámaírók, mint Arthur Miller, Henrik Ibsen darabját mutatja be a színház. Nívósabb műsortervet hirdetett meg, mint általában. Pedig a Made in Hungáriával és A dzsungel könyvével soha nem látott közönségsikert értek el....
– A Made in Hungária kapcsán el kell mondani, hogy akkoriban elég sok nemtelen támadás érte a színházat. Sokat rugdaltak minket miatta. Pedig mindkettő professzionális előadás volt. Ezektől a daraboktól nem vártunk többet, mint hogy szórakoztassák a nézőt. Sikerült is, minden nézőrekordot megdöntöttünk. Tarkovszkij szerint a XX. század legnagyobb tragédiája, hogy a fogyasztói társadalom először a figyelmétől fosztja meg az embert, majd a gondolataitól. Ám azért becsempészünk a repertoárba egy-egy könnyed darabot. Ilyen lesz Heltai Jenő Naftalin című bohózata. Ám a színház célja nem lehet a puszta szórakoztatás. A nézőt a köznapiság fölé kell emelnünk.
– A kérdés csupán az, hogy azok a nézők, akik estéik nagy részét nem a színházhoz hasonló passziókkal töltik, nem fogják-e azt érezni, hogy megfosztották őket a szórakozásuktól. Nem félnek attól, hogy a színházba járás kimegy a „divatból”?
– Tévedés, hogy egy Csehovon vagy Ibsenen nem lehet kikapcsolódni! Miller darabjának, Az ügynök halálának konfliktusából jó kis szappanoperát lehetne forgatni. A legnehezebb azt elérni, hogy a tévé helyett bennünket válasszon a néző. Ha a nézőtéren van, már nincs gond, mert általában elégedetten távozik.
– Senki sem lehet próféta a saját hazájában. A közönség és a kritikusok egy része így is, úgy is fanyalogni fog.
– A Komáromi Jókai Színház népszínház jellegű. Hatvannégy éve arra törekszünk, hogy minden réteget megszólítsunk, mindenkinek adjunk valamit. Ez a legnehezebb. Az érdektelenség a legnagyobb gondunk. A mi nézőink még a szocializmus éveiben szocializálódtak, mikor a másfajta gondolkodást csírájában elfojtották. Ezért kevésbé nyitottak a korszerűbb színházra. A szemléleten nehéz változtatni. Színházszakértők azt szokták mondani, hogy a színház válassza ki magának a közönségét. Csakhogy egy nemzetiségi színház, amelyik egy leszakadt régióban működik, nem válogathat. Rá van utalva, hogy ő menjen a közönsége után. Szemléletváltás így is van, azért mi is haladunk a korral. Utánpótlás pedig, amire egy modernebb színházzal építeni lehetne, egyszerűen nincsen. A diákokat – az egyetemisták kivételével – szervezett formában be tudjuk ugyan hozni az előadásainkra, ám amint felnőtté válnak, pontosan az a réteg hagyja el a várost, amelyik nyitott az intellektuális szórakozásra. Elöregedik Komárom, és elöregedik a közönségünk. Ha ez így folytatódik, ötvenéves távlatban nem látom biztosítottnak a színház jövőjét.
– Tizenhárom évvel ezelőtt nevezték ki a Komáromi Jókai Színház direktorává. Azóta szélmalomharcot vív a bürokráciával, mondvacsinált kritikusok vitriolos támadásait hárítja. Ön egy Jászai Mari-díjas színész. Nem érzi néha azt, hogy elfecsérli a tehetségét, és inkább a világot jelentő deszkákon kellene állnia?
– Otthon szoktam is mondogatni, hogy milyen jó sorom volt színészként! A szerepemen kívül másra nem kellett koncentrálnom, nem volt ezer feladatom. Hálátlan tiszt a színházigazgatói, mert nem lehet mindenkinek megfelelni. Ráadásul sokszor népszerűtlen döntéseket kell hozni. Ennek ellenére én szeretem az igazgatói „szerepet”. Nincs két egyforma nap, nincs rutin, nincsenek unalmas hétköznapok. Három idősíkban (jelen, közeljövő és a távoli jövő) kell gondolkodni és tervezni. A darabválasztás rendkívül izgalmas feladat. Most is van a dossziémban pár olyan darab, amelyekről úgy gondolom, egyszer be kéne őket mutatni, mert aktuálisak, a társulat számára kioszthatók, gazdasági szempontból kivitelezhetők és a széles nézőközönség számára is elgondolkodtatók lehetnek.
Mindig a műfaj szerint keresgéljük a darabhoz a rendezőt. A múlt héten például egy olyan rendezővel tárgyaltam, akit már a jövő évad egyik előadásához szeretnénk leszerződtetni. Közben, ha nem is annyit, mint régen, de évadonként azért két-három darabban játszom is.
– Ebben az évadban melyik a kedvenc szerepe?
– Ibsen analitikus drámái igencsak közel állnak hozzám. Ezért nagyon örülök, hogy A nép ellensége című darabjában én játszhatom az egyik főszerepet, Stockmann doktort. Izgalmas, érdekes, jól kidolgozott karakter, aki kicsit Don Quijoteként küzd a korrupcióval szemben. Pénz vagy igazság? Örök erkölcsi dilemma. Ráadásul a darab, annak ellenére, hogy több mint száz éve íródott, teljesen korszerű. Minden szava itt és most is érvényes. Tökéletesen leképezi mindazt, ami ma a városunkban történik, hiszen a darabban is a városi gyógyvíz körül zajlik a történet. Komáromban is évek óta tart a hercehurca a víztisztító állomás körül. Emellett Székely Csaba Bányavakság című tragikomédiájában vállaltam el Izsák, a hungarista szerepét. Valamint K. Taylor Címzett ismeretlen című kétszereplős levéldrámájában is láthat majd a közönség. Úgy gondolom, hogy mindegyik mű, amelyik ebben az évadban színpadra kerül, olyan üzenetet hordoz, amit el kell juttatni a közönséghez. Hogy elgondolkodik-e rajta, azt már nem tudom. Ám remélem, csöndben és kitartóan remélem. Lehet, hogy ezt nevezik fanatizmusnak?
A Komáromi Jókai Színház előadásairól a www.jokai.sk weboldalon tájékozódhatunk. Jegyrendelés: 035/790 81 12, ticket [at] jokai.sk
