Mi történik akkor, ha nyoma vész a rózsaszín ködnek, a csillámporos szerelemnek? A delej szertefoszlik, s nem marad más, csak a szürke hétköznapok.

Mindannyian ugyanattól a dologtól rettegünk, hogy egyszer minket is cserbenhagy az a híres szerelem. Félünk tőle, mert nem tudjuk, mikor ér véget. A költők versbe szedték, az írók könyveket írtak róla, a zeneszerzők pedig megénekelték azt, amit mindannyian tudunk, mégis olyan nehéz bevallani, hogy „a szerelemnek múlnia kell...” (Zorán).

Pedig az elején minden egyszerűnek tűnik: megismerjük álmaink férfiját/nőjét, randizgatunk, egymásba habarodunk, és villámgyorsan felkapaszkodunk a szerelmi csúszda tetejére. Pulzusszámunk az egekbe szökik, szívünk hevesen dobog, izgalmas kalandokba sodródunk szívszerelmünkkel. Jön a drámai tetőpont, majd a végkifejlet: ekkor már nem süt fényesen a nap, nem csúszunk olyan nagy svunggal a szerelem óriáscsúszdáján, a vízsugár sem lök előre. A vágy elcsendesül. A kalandtúra végén a mély vízbe csobbanunk, és a parton senki nem vár.

Kínos a téma
Naivan azt gondoltam, hogy mivel mindenki volt már szerelmes, biztosan nem lesz nehéz összeállítani a riportot. Tévedtem. Még a pszichológusok is ódzkodtak a kérdés szakszerű körbejárásától. (3 LÉLEKBÚVÁRRAL is próbálkoztam, nővel, férfival, időssel, fiatallal egyaránt, de a végén mind nemet mondott.) A téma ezek szerint tabu. Pedig mi tényleg csak a puszta tényekre voltunk kíváncsiak: Mi történik, mikor elmúlik a szerelem? Az utóbbi időben mindenkitől ezt kérdezgettem. – Az a legszörnyűbb a világon – mondta Vali (46). – A szerelem mindent megjavít, megemel, a világot is szebbnek látjuk. Én a szerelembe menekültem, hogy el tudjam viselni anyukám halálát, a párom csalfaságát, azt, hogy átvert. Szinte a szerelembe voltam szerelmes. A férfi, akit kiszemeltem magamnak, nős volt, és nemigen fűlt a foga a bonyodalmakhoz. De engem nem érdekelt, mert megmentett a sötét pincemélytől. És jó döntés volt, mert túléltem, és a nehéz években semmi nem tűnt olyan szörnyűnek, és az emberek is jobbnak látszottak, mint a valóságban voltak. Nap mint nap azért imádkozom, hogy ne vesszen ki belőlem az érzés, mert szerelmesen minden könnyebb. Akkor élek igazán, amikor szerelmes vagyok.

Valin kívül voltak még páran, akik őszintén beszéltek a múló szerelemről, ám a legtöbben féltek válaszolni
Sőt (ez még soha nem fordult velem elő!), az egyik riportalanyom a beszélgetés elején a szó szoros értelmében elfutott. Mi lesz ebből, sóhajtottam reményvesztetten, s ekkor eszembe jutott Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című elégiája. Az a „csalfa, vak Remény”, amelytől teljesen összezavarodunk: akkor is, ha van, és akkor is, ha nincs. Ha nincs, az a rosszabbik eset. Hiszen azok, akik nem képesek megnyitni többé a szívüket, és beletörődnek a szerelem elvesztésébe, görbe szemmel néznek a többiekre, a reménykedőkre… „Volt, hogy nálam is elmúlt a szerelem, nem is egyszer. Ilyenkor várni kell, hogy újra ránk találjon” – mondta egyik szerencsés barátom.

Mi jön a szerelem után?
Zsuzsi (34) barátnőm összeszámolta, hogy ő bizony ötször volt már életében szerelmes, és mind az öt alkalommal nála múlt el a nagy lamúr. Egészen mostanáig. – Négy éve vagyunk együtt a férjemmel, s ha megkérdezik tőlem, hogy szerelmes vagyok-e, egyértelmű igennel felelek. Nem tudom, mi lesz később, talán jön a szeretet, a rutin, a megszokás. Nem tudom. Nálunk is van mennydörgés, villámcsapás meg olasz háztartás, de tányérok helyett egyelőre még lepkék röpködnek – meséli nevetve. Zsuzsi szerint a szerelmet táplálni kell. Lángra gyúlni mindenki tud, de az igazi kihívás nem ez, hanem a láng őrzése. A parázs tartja melegen a szívet. Meg kell osztani a másikkal a mindennapi semmiségeket, és persze ki kell ruccanni néha kettesben. A gyerek mellett ez nehezebb, de ha mindkét fél ugyanazt akarja, akkor találnak időt a szerelemre.

Igen ám, de mi lesz akkor, mikor már több éve együtt vagyunk? Mikor már mindent tudunk a másikról, és nincsenek meglepetések, és tényleg beüt az a fránya rutin és megszokás. Lehet szerelem nélkül is boldogan együtt élni? Laci (37) szerint lehet! – Mi nem romantikával indítottunk. Inkább csak a testi vágyainkat csillapítottuk, ám a végén rájöttünk, hogy nekünk tulajdonképpen jó egymás mellett. Nem ültünk fel a rózsaszín hullámvasútra, ennek ellenére tizenegy éve együtt vagyunk. Lehet, ez abból fakad, hogy egyikünknek sem heves a vérmérséklete, de kijelenthetem, hogy boldogok vagyunk együtt. Nálunk halkabb a szenvedély, de erős a szeretet.

Megszoksz vagy megszöksz?
A több évet egymás mellett lehúzó párok mind azt mondják, hogy a szerelem él, tehát változik. Elfogyhat, megnőhet, vagy akár a saját ellentétébe is fordulhat, szóval, sosem marad ugyanolyan. Sokszor szeretet és megbecsülés lép a helyébe. Vagy éppen barátsággá szelídül. Judit (46) elvált, sőt, tíz éve új kapcsolatban él. – A válás után újra rám talált a szerelem, amiből végül szeretet, mostanra pedig barátság lett. Tíz éve tart ez az állapot, és nekem megfelel. Néha azon gondolkodom, hogy igazából csak gyáva vagyok, és attól tartok, ha ő nem lesz nekem, akkor egyedül maradok... Nem tudom. Tényleg ettől félünk? Hogy egyedül maradunk? De hiszen azt mondják a bölcsek, hogy egyedül is lehetünk boldogok. Nem szabad állandóan a másiktól várni, hogy tegyen boldoggá bennünket, vagy a másikon számon kérni a boldogtalanságunkat. Ha egyedül is boldogok vagyunk, párban sem lesz gond. Judit esete pontosan ezt példázza: ha párban nem tud boldogan élni, egyedül sem fog menni neki.

Mi lesz a gyerekkel?
Az egyik legfontosabb kérdés az, mit tegyünk akkor, ha már házasok vagyunk, gyerekeink vannak, és hirtelen véget ér a nagy lamúr. A gyerekek miatt maradjunk együtt, vagy mindenki folytassa külön utakon? Anikó (35) és párja nemrég úgy döntöttek, hogy véget vetnek a házasságuknak. Kész, vége, eddig tartott a szerelem. – Ha egy házasság felbomlik, a gyerek középen ragad, két fél között. Viszont csak miatta együtt maradni – szerintem – nem túl jó ötlet. Mi jobb a gyereknek? Látni két boldogtalan szülőt, akik civakodnak, és örök fájdalomban élnek, vagy látni két felnőtt embert, akik a boldogságot keresik? Szerintem ez utóbbi a jó minta. Persze sosem tudhatjuk, mivel okozunk maradandó sérülést egymásnak. Mi speciel úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk, mert ami szétfeslett, azt már képtelenek voltunk megjavítani. 

Azt valóban aláírhatjuk, hogy nincs sok értelme, ha csak az egyik fél próbálja felhevíteni a pislákoló lángot. (Hogy mi jó a gyereknek, azt meg csak a gyerek tudhatja.)

Érett szinglik
Megkérdeztem két szinglit, miért huny ki néha nagyon hamar a szerelem. Mindkettőjüknek van már tapasztalata, hiszen túl vannak egy-két komoly kapcsolaton. Niki (23) szerint: – Több minden közrejátszik abban, hogy a szerelem laposodni készül: a mindennapok, a gyors tempó és legfőképp az, hogy alig figyelünk a másikra. Belekerülünk a mókuskerékbe, keveset beszélgetünk, inkább a képernyőt bámuljuk, kialakulnak az erőviszonyok, kinek több a fizetése, ki neveli a gyereket, ki keresi a pénzt... Vagy éppen a mi leosztásunk szemben áll azzal, amit otthon, a szülőknél láttunk, vagy ami kulturálisan megszokott, és kezdődik a gubanc. Ha pedig nem születik kompromisszum, egyszerűen fogjuk, és lehámozzuk magunkról a kötést, vagyis a szerelmet. Mi magunk is nyakig benne vagyunk, mert úgy gondoljuk, majd mással könnyebb lesz, meg majd úgyis jön másik, aki szeret. Biztosan van jobb, mert már alig lángolunk, különben sem ezt érdemeljük. A megunt szerelmet meg egyszerűen kidobjuk a kukába!

Niki véleményét Bálint (28) is osztja, aki szerint a szerelem nem múlik el. Pontosabban nem múlhat el. Csak állandóan új alakot ölt, mint a hinduknál Siva istennő. – Más formát vesz fel, néha erős és intenzív, néha enyhül, majdnem teljesen eltűnik, de igazából mindig ott van. Tovább él abban az igézetben, amivel a kedves megigézett, amiért beleszerettünk, egy tekintetben, egy kacér mosolyban, akár egy grimaszban vagy az illatában.

Bálint úgy véli, hogy ha két ember őszinte egymással, akkor a szerelem akár a sírig kitarthat... Szerinte a szerelmes történetek ott bicsaklanak meg, mikor a felek már nem őszinték egymással, s képtelenek a változásra és a kompromisszumra. S lehet, hogy nem is a másikat kéne „megreparálni”, hanem fontosabb volna a saját igényeinkkel szembenézni.

Már egyáltalán nem tetszik az orra!
A szerelem elég illékony természetű, ám mielőtt végleg eltűnik, egy rakás figyelmeztető jelet küld. Gondoljunk csak bele, biztosan velünk is megesett már, hogy egyik napról a másikra valamiért zavarni kezdett bennünket a párunk görbe orra. Ami eddig olyan egyenesnek és szexinek tűnt. Most tök görbe! Vagy a hanglejtése. Egyik nap még lágyan zümmög, a másik nap meg már elviselhetetlen. De miért történik mindez? Tegnap még szerettem az orra ívét, a lágy hangját, ma meg a hideg is kiráz tőle! 

Nincs Rómeó, és nincs Júlia
Mások vagyunk tehát, teljesen emberfüggő, kinek mit jelent a szerelem. Van, akinek olyan, mint az oxigén, lélegezni sem tud nélküle. Az ilyen ember állandóan a szerelmet keresi-kutatja, mindig új meg új virágon próbálkozik, virágról virágra száll. Van olyan, aki a szeretettel is megelégszik, hiszen úgyis az a legmélyebb és legtisztább érzés. Hiszen Rómeó és Júlia nagy szerelmének a halál vetett véget, ám mint mondják, ha életben maradnak, lehet, hogy hat hónap után megunták volna egymást...

Végül ki mást kérdezhettem volna meg, ha nem a saját szüleimet, akik 36 éve élnek házasságban
Ennyi év után is van még szerelem? Édesanyám szerint: – A tűz sem ég örökké. Nincs olyan, hogy a szerelem örökké tart. De mindig kell lenni valaminek, ami összetart. Az acélt is megedzik, a házasságot is edzeni kell. Elfogadások és kompromisszumok sorozatából áll, és a legreménytelenebb helyzetekre is van megoldás. Például: ha tényleg görbe az orra a másiknak, akkor megpróbálom azzal együtt elfogadni és szeretni. Persze, fontos, hogy ő is vevő legyen az igyekezetemre, hiszen mindig kettőn áll a vásár.
Végezetül édesanyámmal megállapodtunk abban, hogy a szereteten kívül még rengeteg dologra szükség van egy jó házasságban. Vonzalomra, vágyra, tiszteletre, bizalomra, intimitásra, hűségre...
Hm… És ti hogy gondoljátok? 
Derzsi Bernadett

 

Róbi (32) a vőlegényem
Megéri küzdeni a szerelemért, hiszen küzdelem nélkül nincs boldogság. Ha elmúlik a lángolás, azzal még nincs semmi baj. Ennek ez a rendje. Ha valaki tisztában van azzal, hogy egyedül csak fél ember, az már fél siker. Mert ketten vagyunk egészek. Egy házasságban, ahol már gyerekek vannak, ott persze nagyobb összetartó erő kell.

 

A szerelmes történetek kétféleképpen végződhetnek – boldogan vagy boldogtalanul. A boldog történet elvarázsol, a szomorúnál meg jól kisírjuk magunkat. Épp a minap beszélgettem erről a barátnőmmel. Mindkettőnknek van pasija, van miről mesélni. Hamar rájöttünk, hogy a kapcsolatok fele azért megy tönkre, mert elbeszélünk egymás mellett. A vita pár perc után síri csendbe, vagy óriási veszekedésbe torkollik. A nő és a férfi is csak saját magára kíváncsi, nem figyel a párjára, hogy mi nyomja a szívét ott legbelül. Tudni kell, hogy barátnőm viharos kapcsolatban él. Nyolc éve vannak együtt a barátjával: és már közel sem olyan boldog, mint amilyen az elején volt. Az első években lángolt a szerelem. Később aztán zavarni kezdte pár dolog. A férfi a feszültséget ugyanis néhány pohár sör mellett vezeti le. Miért jár ki olyan gyakran a barátaival? Miért dolgozik külföldön, hiszen ha itthon dolgozna, akkor több időt tölthetnének együtt. Már többször szakítottak, hónapokig külön éltek, mégis újra és újra összejönnek. Valahogy nem tudnak egymás nélkül élni. Most pedig, egy hosszabb különköltözés után, épp a közös lakásvásárlást intézik... A kérdés már csak az, hogy mi lesz ezután? Vagy ez a szerelem sosem múlik el?
–dar–