„Sziasztok, megjöttem! Gyarapszunk ma, vagy sem?” – köszön hangosan minden reggel Bartalos Tóth Edina (35), ahogy a saját kézműves boltjába toppan.

A mosolygós és kétgyermekes anyuka pont egy éve nyitotta meg meseszép boltját Dunaszerdahelyen, ahol kézzel készített játékait árulja. A polcokon gyönyörű Tilda babák, házőrző csigák, szundi macik, cicák, elefántok és álomőrző babák sorakoznak, és mind-mind különleges varázserővel bírnak. 

tilda-baba-kezdo.jpg
Bartalos Tóth Edina: Edina a középiskolában varrónőnek tanult. A mesternője szerettette meg vele a bábkészítést. – Valami olyat szerettem volna a kislányomnak adni, ami csak az övé. Az első babát neki készítettem. Amikor a másik lányommal voltam várandós, akkor már folyamatosan varrtam.

Házvédő és családvédő Tildák

– Az első Tilda babát a nővérem vásárolta egy kiállításon. Amikor megpillantottam, tudtam, hogy ez az, ami nekem igazán tetszik. Úgy véltem, hogy mivel a Tilda babának szárnya van, akkor ő egy angyal, aki a házat és a családot védi. Új meg új tulajdonságokat találtam ki a számára. A vásárlóknak mindig elmondom, hogy ennek a babának védelmező funkciója van. 

Vannak különleges Tildák is, amelyeket Edina külön kérésre készít. Ők a babaváró Tildák.

– Vannak nők, akik már régóta próbálnak teherbe esni. Nekik segítenek ezek a Tildák. Be kell őket tenni a hálóba, és az lesz a feladatuk, hogy segítsenek a babaáldásban. Két ismerősöm már visszajelezte, hogy segített a baba. Remélem, nem fognak ezért máglyán elégetni, és boszorkánynak kikiáltani – meséli nevetve.

A Tilda babák jellegzetességei

A magasságuk általában egyforma, ám nincs két egyforma baba, ahogy nincs két egyforma ember sem a világban. Van, amelyiknek vastagabb a karja, és van olyan is, amelyiknek vékonyabb.

A díszítésük is eltérő: az egyik elegáns, a másik bohókás. Edina szerint a babák súgnak neki, megmondják, hogyan szeretnének kinézni, milyen ruhát akarnak magukra húzni.

– Mindegyik babának megvan a saját kis története. A hajukról vagy a ruhájukról mindig eszembe jut valami. Azt viszont tudni kell, hogy ezeknek a babáknak nincs szájuk. Azért sincs, hogy ne sugalljanak neked semmit. Ha rájuk nézel, mindig azt érezd, amit te érzel. Ha jókedved van, akkor mosolyog a baba is, ha rosszkedved van, akkor őt is borongósnak látod. Ha meg semleges, akkor csak úgy néz téged. 

A száj nélküli babákért külföldön kiváltképp rajonganak. Olaszországban például annyira szeretik őket, hogy sokszor virágcsokor helyett is Tildát ajándékoznak egymásnak az emberek. Védelmező és jótét angyalok ők, a szeretet szimbólumai, ezért néha többet érhetnek a virágnál és a csokinál is. Edinának is volt szerencséje az egyik kézműves vásárban egy Olaszországban élő magyar hölgyhöz, aki rögtön vásárolt egy tucatot a babáiból a barátnőknek és rokonoknak. Hiszen Olaszhonban úgy használják ezeket a babákat, mint a házi áldást! Éppen ezért olyan helyre kell tenni őket, ahol a család a legtöbbet tartózkodik.

tilda-baba-belso.jpg
A Tilda babákat egy norvég dizájner, Tone Finnanger találta ki 1999-ben. Azóta hihetetlen népszerűek lettek, és a hölgy könyveit 18 nyelvre lefordították. Minden évben új kollekcióval, új babákkal és állatkákkal rukkol ki, és online shopot működtet, ahol a rajongók megvásárolhatják a kollekciókhoz a hozzávalókat.

Álomszép gyerekszoba!

Edina dunaszerdahelyi boltja olyan, mint egy igazi gyerekszoba, ahol minden nap más és más játékot emelhetünk le a polcról. A gyönyörű babákon kívül van még itt temérdek más állatka és puha játék. Például a házőrző csigák, amelyek védik a családot és annak tagjait. Továbbá álomőrző Tildák, akik a vánkoson csücsülnek, és a gyerekek álmát vigyázzák. Őket az éjjeliszekrényre kell tenni. Van még egy kicsit tömzsibb Tilda baba is, aki egy igazi játszótárs a lányoknak, kicsik és nagyok ugyanúgy meg tudják fogni őt, és ha kirándulni megy a család, akkor ez még ideális baba méret, amit vihet a gyerkőc is. A polcokon megbújnak még a mosolygós cicák és az álmos kis szundi macik. S az ajtó melletti karámban már várja a gyerekeket az idei nyár elmaradhatatlan slágere: a falovacska!

– Láttam egyszer egy fafejjel ellátott lovacskát, és mindjárt arra gondoltam, milyen veszélyes lehet, ha a gyerek véletlenül maga felé csapja. S akkor kigondoltam, hogy befedem puha anyaggal a fejrészt. Így biztosan nem fogják megütni a fiúcskák a szép pofikájukat. A lányoknak próbálok csajosabbat, a fiúknak vagányabbat készíteni. Kiváló játék nyáron a szabadba: szülinapi zsúrokon akár versenyezhetnek is vele a gyerekek.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

Derzsi Bernadett
Cookies