Édesanyám mindig azt mondta: mindegy, kit választasz, lányom, az a lényeg, hogy rendes fiú legyen. Erre minden normális kamasz lány csak a szemét forgatja. Atyaég, mihez kezdek én egy jó fiúval!

Pedig sok mindent kezdhetünk. Mert a rendes pasi nagy kincs, egyetlen olyan példánya nemének, amelyikkel boldogan élhetünk. Erre a felismerésre azonban csak keserű könnyek árán juthat az ember lánya.

rendes-pasik-leegndaja-kezdo.jpg

A jó fiúk unalmasak, idegesítően nyomulnak, hát persze hogy nem őket választjuk életünk párjának. A nők többnyire osztják ez a véleményt. A valóság azonban teljesen másként fest. Mert a rendes pasi elfogadja, ha nem érdeklődünk iránta – és akkor nem nyomul.

Igazából nem is unalmas, csak nem kérkedik mindenáron a kiválóságával. Egy másik hiedelem szerint a jó fiúk egyáltalán nem vonzóak, mert idiótán öltözködnek: flaneling, farmer, övtáska, szandál és az elmaradhatatlan fehér zokni. Ez a dolog ismét nem fedi pontosan a valóságot, hiszen a jó ízlés egyáltalán nem függ össze a jellemmel. Egy bunkó is lehet jól öltözött.

A legjobb lesz, ha kissé távolabbról nézzük a dolgot. Innen már láthatjuk, hogy a jó fiú kifejezéssel gyakran megtévesztően a maflákat, bambákat illetik. Ez pedig egy teljesen más embertípus. Most nem róluk van szó.

A jó fiú vagy rendes pasi az, aki bátor, kiáll értünk, ha baj van. Óvja a gyengébbet, segíti az elesetteket, mert legbelül hihetetlenül erős, és van benne elég szeretet. Mi, lányok már az anyánk hasában egy ilyen pasiról álmodunk. Ilyen pasira vágyunk, csak előbb ki kell nőnünk a dackorszakból, amikor még abban a hitben élünk, hogy csakis az olyan férfi tehet minket boldoggá, aki a hajunknál fogva behúz a barlangjába, akár az elejtett zsákmányt.

Az efféle – mint majd később számunkra is világossá válik – sosem marad meg egyetlen nő mellett, hanem újabb és újabb vadászatra indul. Az ilyen férfiembert áhítattal csodáljuk, és egyenesen megtisztelve érezzük magunkat, ha az epekedő hölgykoszorúból éppen ránk esik a választása. Győztesek vagyunk – gondoljuk. Tévesen. Mindössze annyi ideig vagyunk királylányok, amíg ránk nem un. Ekkor nagyon kicsinek, összetörtnek és elesettnek érezzük magunkat. De szükségünk van erre a tapasztalatra, mert csak ezután tudjuk értékelni a rendes pasikat.

elofizetes_uj_no_0.png

A nő valójában a lángra vágyik a férfi tekintetében, ami tüzet gyújt a szívében. Kamaszkorban még úgy tűnik, ez a láng összefüggésben van a felelőtlenséggel. Végeredményben ennek a lángnak a fénye vakít el minket, és takarja el szemünk elől a valóságot. Az a gond, hogy a pasik zöme még önmagában is bizonytalan. Ezért megjátssza magát. Mindig a figyelem középpontjában akar lenni, hangos lesz, nagyképű, folytonosan elismerésre vágyó. Mi, nők pedig ezekre a komplexusos férfiakra – akik másnak mutatkoznak, mint amilyenek legbelül -– vesztegetjük ifjúságunkat. 

A valódi férfiak pedig várhatnak ránk, míg mi kijózanodunk, és kiszeretünk az álpasikból. Mert a rendes pasik türelmesek és óvatosak. Van gerincük, és helyén a szívük. Tudnak támaszt nyújtani és örülni az életnek. Ha akkoriban édesanyám azt mondta volna, hogy az a lényeg, hogy becsületes ember legyen, sokkal jobban hangzott volna. Talán én sem húzódoztam volna annyira, jobban hangzik, mint a jó fiú. Rendes, becsületes férfi.

Az igazi rendes pasi biztos támaszt nyújt a mellette álló nőnek, ha bajban van, és holtbiztosan megmondja neki a véleményét akkor is, ha a nő olyan nehézségekkel küszködik, amelyek a valóságban nem jelentenek igazi akadályt. Mert azt elfelejtettem mondani, hogy a rendes pasi őszinte is. Van humora, és öröm vele élni.

A jó vagy a rossz fiú tetszik-e jobban a nőknek?

  1. Jó nézni a rossz fiúkat, és jó róluk ábrándozni, de élni már nem szeretnénk egy ilyennel. Egyszóval: a fantázia világában a rossz fiúk a nyerők, a mindennapi életben azonban mindenképpen a rendesek.
  2. Kétféle nő létezik: az egyik, afféle királynő, uralkodni akar, a másik pedig szolgálni, mártírkodni. Én az első csoport nevében kijelenthetem, hogy mi aztán igazán nem akarunk unalmas rendes pasikat. Mert mi izgalmas rendes pasikat akarunk. (Egyikükkel 18 éve élek boldog házasságban!) Én már csak tudom…
  3. Engem egy igazán rendes pasi egyáltalán nem érdekelne, de rengeteg olyan nőt ismerek, aki épp egy ilyen jóravaló, becsületes kedvest szeretne. Van köztük olyan, aki csak azért, hogy kihasználhassa, de vannak rendes, becsületes lányok, akik hasonló kedvesre vágynak.
  4. Én mindig egy jó fiúra vágytam, és amikor rátaláltam, gyorsan megfogtam magamnak. A rossz fiúk engem egyáltalán nem vonzottak.
  5. Nekem a kedves csibészek tetszenek (egy ilyen vár otthon), de rossz fiú, szélhámos, gazfickó biztosan nem kellene. Az ilyenre annak a nőnek van szüksége, aki mániásan szeret gondoskodni valakiről, abban a reményben, hogy megváltoztathatja. A válaszom: igen, vannak olyan nők, akiknek rossz fiúk kellenek, ahogy vannak olyan férfiak, akiknek házisárkányra van szükségük.
  6. Gyakran van ez így. Ebben szerepe van a nők önkínzó természetének. Ezért keresnek olyan férfit, akit meg kell menteni. Nem mondom, hogy ez mindig így van, de ez a leggyakoribb hozzáállás.
Varga Klára
Kapcsolódó írásunk 
Cookies