Tatai Róbert (24) nyerte meg a TV2 gasztroshow-ját, a Séfek séfét. Róbival nagyot fordult azóta a világ.

Azóta Róbi rengeteg gratulációt és meghívást kap. A sok szereplés mellett azonban továbbra is a dunaszerdahelyi Villa Rosa konyhájában főz szorgosan, miközben már alig várja, hogy elutazzon a lyoni Paul Bocuse Intézetbe, és ott a legjobbaktól tanuljon. Te fogod megnyerni a műsort? Gyerünk, árulj el nekünk valami aprócska kulisszatitkot! Róbi szeptember elején csak a fejét rázta, hiába kérdezgettem, ugyanis szigorú titoktartás alatt állt. Amint kiderült, hogy ő nyerte meg a versenyt, alig vártam, hogy végre kifaggassam. Hogyan tudja kezelni a hirtelen rászakadt népszerűséget – és egyáltalán, mi a Séfek séfének a kedvenc étele? 

Fél éve zajlott a forgatás. Fél év hosszú idő. Hogy bírtad magadban tartani ezt a hatalmas örömöt? 

– Kénytelen voltam titkot tartani, mert szerződés kötelezett rá. Valamit azonban kellett mondani. A legtöbbször azt füllentettem, hogy pont én fogok kiesni. Ma pedig mindenki velem örül. És teljesen megváltozott az életem. Ismert lettem.

Megváltoztak a mindennapjaid is?

– Nincs szabadnapom! – nevet. – Minden egyes napra esik valami forgatás, újságírók keresnek. Lassan már nem tudom nyomon követni, mi jelenik meg rólam. A TV2-nél van egy hölgy, aki azzal foglalkozik, hogy felhív, és elmondja, milyen médiától kaptam megkeresést. Tudom, ez csak most, az elején ilyen sok, hiszen gyorsan be akarják mutatni, mi történik velem. 

Több interjúban elmondtad, hogy igazából téged a Paul Bocuse Intézet által felkínált tanulmányút izgatott. Ám jókora bátorság kell ahhoz, hogy valaki benevezzen egy ilyen versenybe! 

– Szeretek tanulni, fejlődni. Megláttam a hirdetést, és a családom és a barátok unszolására bejelentkeztem. Visszahívtak a castingra, ahol kamerák előtt kellett főzni. Egy nyolctagú zsűri tesztelt. Kíváncsiak voltak mindenre: ki vagyok, honnan jöttem, s nem utolsósorban arra, hogyan főzök. 

Gondolom, feltűnt nekik, hogy ennek az ügyes fiatalembernek tájszólása van!

– Tetszett nekik. Mondták, hogy nem kell megjátszani magam. Én is ugyanezt gondoltam, stresszhelyzetben úgyis átváltok a csallóközi ízes „beszídre”. 

Milyen hangulatban teltek a válogatók?

– Az első casting után még három következett, az első 70 ember már a tévében főzött. Egyesével mentünk be az értékelésre, a séfek nem tudták, kinek a tányérjáról ettek. Késeket osztottak, így kerültem be a legjobb 30-ba. Három kést is kaptam, de jól megszorongattak! Nem volt mindegy, mikor elkezdték mondani, hogy mi nem volt jó. A végén megkérdeztem, hogy tényleg ilyen rossz volt a főztöm, mire elárulták, hogy minden rendben volt. Csak kíváncsiak voltak rá, mennyire bírom a kritikát.

A forgatás alatt volt némi szabadidőtök?

– Két napot forgattunk, aztán kaptunk egy szabadnapot vagy kettőt. Pest és Bős között ingáztam. Amikor többnapos forgatás volt, akkor ott aludtunk, szállás és étel biztosítva volt. Ha nem volt forgatás, akkor hazajöttem, és dolgoztam a Villa Rosában.

Meséld el nekünk egy forgatási napodat!

– Felkeltünk, megreggeliztünk a hotelban, kávéztunk, és elindultunk a helyszínre. Nyolcra érkeztünk, mindjárt elkezdtek sminkelni! Jött a púderezés, hajvágás. Kifestették a szánkat... Hát mit mondjak, elég fura volt, mert otthon azért nem festegetem magam! Aztán bementünk a konyhába, megkaptuk a feladatokat, és nekifogtunk főzni. Amit a tévében láttatok – hogy 60 percig tartott a főzés! –, az reális idő volt. Megfőztünk, utána kamerabeállításokat, fénybeállításokat, vágóképeket készítettek. Majd kisinterjúkat a „sajtszobában”: utólag kellett elmondani, hogyan éreztük magunkat főzés közben. A szobát azért hívtuk így, mert a háttérben egy csomó sajt volt. 

Utána a jól megérdemelt ebédszünet következett?

– Két főzés között volt kis pihenő. A csapatfeladatok után szusszantunk egyet. Ilyenkor a séfek mindig elmondták, mire ügyeljünk a továbbiakban. A pihenő után megint kezdődtek a felvételek a sajtszobában. A főzés előtt és után is kifaggattak minket. Este 10 óra körül végeztünk, s másnap minden kezdődött elölről.

Nem volt zavaró, hogy a kamera állandóan téged figyel?

– Az első válogatón még reszketett a kés a kezemben. Aztán szépen lassan átment rajtam a stressz. A legfurább az volt, hogy ott a kamera előttem, és erős fények vesznek körül. Nem lehetett eltitkolni semmit: ha kifutott a mártás, a kamera mindent látott. 

A képernyőn hatalmas nyugalom áradt belőled.

– A konyhapultnál mindent kitöröltem a fejemből, és csak a főzésre koncentráltam. Néha segítettem Krisztiánnak: szívből jött, éreztem, hogy segíteni kell neki. Bántóan kevés időnk volt. Ha 40 perced van arra, hogy bizonyíts, és elhibázod a felénél, akkor nincs idő újrakezdeni. Nem olyan, mint az éttermi konyhán, amikor van lehetőség korrigálni. Ebből a szempontból a csapatfeladatok könnyebbek voltak. 

Milyen módszerrel dolgoztál?

– Mindig kiválasztottam: legyen egy húsom, egy köretem és egy mártásom. Ezt a hármat fejben gyorsan összeraktam. Igazából sose tudtam, mi vár rám a piactéren. Bementem a fő alapanyagokért, körbenéztem. Utána állt csak össze a kép, hogy mit fogok főzni. Nem volt idő mélázni. Húzós volt, főleg, amikor 12-en kiestek, és 18-an maradtunk. Ekkor megkezdődött a tréning, muszáj volt bizonyítani. Ha látták, hogy valaki hanyag, azonnal levettették vele a kötényt. 

Fel tudtad mérni a többi játékos tudását?

– A közös feladatoknál mindig a saját csapattársaidra figyelsz, az egyéninél meg csak magadra összpontosítasz. Amikor visszanéztem a tévében, akkor láttam csak, hogy mi történt. Jó volt és meglepő egyben, mert nem tudtam, hogy a többi csapatban konfliktusok is vannak. Mi nyugodt és összetartó csapat voltunk. Krisztián és Barbi sokat segítettek nekem a döntőben. Ez mindent elárul róluk.

Örültél, hogy Wolf Andráshoz kerültél?

András nagyon jó séf, kiegyensúlyozott, nem ideges. Emberileg és szakmailag is a csúcson van. Mindig is hozzá akartam kerülni. Ismertem a munkásságát, tetszett, hogy ugyanazt a gasztrovonalat követi, mint mi itt, a Villa Rosában. 

Sokat tanultál tőle?

– Rengeteget! Az alapanyagokkal való bánásmódról, a modern trendekről, vagy arról, hogyan lehet egy harmonikus tányért összerakni. Példát mutatott abban is, hogyan maradhat nyugodt egy séf. 

Beszéljünk a verseny utóéletéről. Bár nem illik rád ez a megnevezés, de mégiscsak celeb lettél!

– Az! Az emberek megdicsérnek, megkérdezik, hogy vagyok, mi újság. Nagyon jó fejek! Képzeld, autogramokat is osztogatok! Minden csoda három napig tart, bár úgy vélem, később is emlékezni fognak rám. Ám ez a népszerűség most sok egyszerre. A közszereplői oldalamnak hirtelen megugrott a nézettsége, és ma már egy sereg rajongóm van. Zaklatnak is néhányan, olyan is van, aki éjnek éjjelén felhív, mert beszélgetni akar. Nem tudom, miről... Sőt, a nők is próbálkoznak, de nem foglalkozom velük. Nekem ott van Barbi, a menyasszonyom. Ő mindenről tud, nem titkolok el előtte semmit.

A séfek séfe lettél. Ez szakmailag mit jelent?

– Magyarország séfe lettem! – mosolyog. – Ám nekünk itt, a Villa Rosában megvan a saját séfünk, Bindics Imre. Én pedig szakács vagyok. Igaz, sok helyre hívnak, hogy legyek séf, de itt jó nekem. Még tanulok. Engem ez a konyha érdekel: saját, helyi alapanyagokat használunk, és abból főzünk. Ezt a fajta „konyhafilozófiát” tartom a magaménak. Máshol nem tudnám ezt csinálni.

Milyen Tatai Róbert a mindennapokban?

– Kiegyensúlyozott. Karrierista. A legjobb séf akarok lenni, és addig nem fogok nyugodni, míg nem sikerül. 

Fiatal vagy és életerős, kitetovált férfi, közben meg csipesszel hinted a leheletnyi virágokat a tányérra. Hogy fér meg e kettő egymással?

– Belül érzelmes vagyok, de egy jó séf nem lehet puhány! Meg kell mutatni, hogy kemény vagy, mert a fejedre nőnek! – nevet ismét.

Mondták már, hogy a fejedbe fog szállni a dicsőség? 

– Mondják, persze, de ugyanolyan vagyok, mint előtte. Engem nem érdekel, mennyi pénzt nyertem. Elsősorban bizonyítani akartam. Előtte voltak olyan megítélések, hogy mindössze 24 éves vagyok, biztosan nem tudok főzni. Most meg elismerően beszélnek rólam. Tudom, honnan jöttem, és ki vagyok. Imre megtanította nekem az alapokat, a többit magamnak köszönhetem. Bújtam a könyveket, az interneten keresgéltem, műsorokat néztem, és tanultam, tanultam. Van ebben munka bőven!

A jövőben hol tudod elképzelni magad?

– A Villához hozzánőttem, negyedik éve vagyok itt. A Csallóköz pedig az otthonom. Jól érzem itt magam, a menyasszonyom is itt van, és a hazai ízeket szeretem a legjobban. 

Kénytelen vagyok megkérdezni: mi a kedvenc ételed?

– Anyu töltött paprikája. Az is úgy, hogy másnap, hidegen, a hűtőből eszem meg. Nagyon szeretek kóstolgatni is. Leginkább a húsokkal, halakkal szeretek dolgozni. Bár már a torta is megy! – nevet.

Annak, aki még nem ízlelte a főztödet, kérlek, mutasd be magad! Milyen stílusban főz Tatai Róbert? 

– Próbálom a fine diningot képviselni, aminek szerintem sosem lesz vége. Szeretem, ha a tányéron látszódik, hogy törődtem vele. Próbálkozom azzal is, hogy a tányérom visszafogottabb, ám azért kellemes legyen – ne ijedjenek meg tőle az emberek. Én a házias ízeket képviselem, új köntösben, játékos csavarral. Szeretem, ha az emberek több fogást kérnek, így több élményt nyújthatok nekik. Ez nekik is jó érzés, meg nekem is. 

Már tudjuk, hogy kiváló szakács vagy, fiatal és híres, de azt még mindig nem, hogyan telik egy napod a konyhában! Beavatnál minket?

– Reggel nyolckor kezdek, és este 11-kor végzek. Napi 14-15 órát dolgozom azért, hogy a vendégeknek megfeleljek. Talpalok. Mindennap új menüt kell kitalálni. Vannak rossz napjaim nekem is, mint mindenki másnak. De akkor is megpróbálok 100%-ot adni magamból.

Amikor legutoljára beszélgettünk, pont egy éve, nagyon szűkszavú voltál!

– Ebben is sokat fejlődtem. Nem zavar a kamera, már nincs bennem félsz, ha beszélni kell. Ha megkérdezik, hogy mit csinálok, azt felelem, hogy főzök! – mosolyog. – Közben persze tetszik a népszerűség is. 

Derzsi Bernadett

A SÉFEK SÉFE