Annyi mindent kéne még elmondanom... kezdődik az Ismerős Arcok Nélküled című dala, s egy eddig ismeretlen, euforikus érzés ragad magával hirtelen életem első DAC-meccsén (FC DAC 1904 Dunaszerdahely–ŠK Slovan Pozsony).
A játékosok a pályára lépnek, zeng az új stadion, és én a fejemet kapkodom, hogy mi történik körülöttem. A mellettem ülő fel-felugrik, s bekiabál, hogy a bíró megint a DAC ellen fújt, jobbra apa és fia szotyizás közben percről percre kielemzik a játékot, mások lélegzetvisszafojtva figyelik, mi történik a pályán – és ott vannak a B szektorban azok, akik végigdalolják, -dobolják a meccset. „Mert ez az érzés nekem az élet” – éneklik. A Slovanra külön koreográfiával készültek: igen, ez „az érzés” nekik valóban az élet. Nagyszülők, gyermekeik és az unokák, nők és férfiak egyaránt azt kiáltják: Dé–Á–Cé!
Közben a régi tribünön a Slovan-drukkerek törnek-zúznak. „Indul a busz, indul a busz!” – kántálják mögöttem, s valóban kikísérik a szemközti tribünről a focihuligánokat. Hangos éljenzés, taps, sárga-kék sálak merednek a fejek fölé, a helyzet fokozódik, a rendbontók éppen a mi szektorunk felé hajítják füstbombáikat. Kapkodom a fejem, de már libabőrös a kezem. A játék pár perc múlva folytatódik, mindenki lázasan szurkol, s én tudom, hogy nem ez lesz az utolsó DAC-meccsem...

Kezdőrúgás
A dunaszerdahelyi sportklub 1904-ben alakult, amikor kijelöltek két holdnyi földterületet a sporttelepnek. Később, 1908-ban vetették papírra a „Dunaszerdahelyi Sport Egyesület” első alapszabályait. Mint tudjuk, az első világháború a focinak sem kedvezett, így a játékosok csakis barátságos meccseket játszhattak. Majd 1920-ban átnevezték a focicsapatot Dunaszerdahelyi Atlétikai Clubra. Feltehetőleg azért is választották ezt a rövidítést, mert Trianon után dacoltak, dacolni akartak a beállt helyzettel. Az évek során aztán többször változott a klub neve, volt, hogy éppen annak az üzemnek a nevét viselte, amelyik szponzorálta. Mára az FC DAC 1904 Dunaszerdahely a klub hivatalos neve.
– Az 1950-es évek legelején költözött a pálya a Vermes-villa mellőli sporttelepről az új stadionba. Vagyis a mostani helyére. A nagypapám volt az, aki kitanult geodétaként bemérte anno a pályát. Ő is focizott – idézi fel a régi időket a DAC sajtófőnöke, Nagy Krisztián, aki gyerekkora óta rajong a klubért. – 1980-ban az országos második ligáig jutott a szerdahelyi foci, 1985-ben pedig a Csehszlovák Föderális Ligába, ami óriási siker volt, hiszen Dunaszerdahely húszezres városként a legkisebb volt a bajnokságban. Ez volt a szerdahelyi foci első igazi aranykora! Aztán 1987-ben megnyertük a szlovák és a csehszlovák kupát is, 1985 és 1998 között 13 idényt töltöttünk az élvonalban. A 2000-es években aztán jöttek a mély hullámvölgyek, de 2014-től ismét új, eredményes korszak kezdődött.
A két sikeres érát (a nyolcvanas évek végét és a mostani éveket) persze nehéz összehasonlítani, hiszen a szocializmus éveiben a keleti blokkban még nem létezhetett profizmus. A focisták „hivatalosan” termelőszövetkezetekben dolgoztak. Vagy legalábbis oda voltak bejelentve. Jelenleg profi fociról beszélünk: a játékosok fizetést kapnak, a legjobbak nem is keveset. A klubok pedig adják-veszik a játékosokat.

Az első félidő, avagy az új „DAC-korszak”
Három éve került a csapat az új tulajdonosához, Világi Oszkárhoz. Sokan úgy vélik, ez volt az utolsó pillanat, amikor még meg lehetett menteni a dunaszerdahelyi focit. Az új tulajdonos érkezése óta rengeteg a látványos változás, hiszen gyönyörűséges új stadion épül (MOL Aréna a neve, a legfőbb szponzor után). A megnyitó óta rengetegen zarándokolnak ide, fényképezkednek előtte. És európai mércével is egyedülálló a DAC Akadémia, ahol a fiatal focitehetségek tanulnak. – Mindez hatalmas dolog az itteni magyarok életében. Szinte fizikai dimenziót kapott az, hogy létezünk, itt vagyunk –, mondja az új tulajdonos, Világi Oszkár.
 – Gyerekkoromban ott laktunk a stadion mellett, édesanyám most is ott lakik. A foci volt az életünk. Nap mint nap kijártunk a haverokkal a stadion mögé, a kőgödörhöz, játszottunk és fociztunk – folytatja a klubtulajdonos. A foci szeretete Dunaszerdahelyen apáról fiúra száll. A hazaiak a meccsek után még jó néhány napig a mérkőzésről beszélnek – és nemcsak a férfiak, a nők is! A buzgóbb szerdahelyiek a régi időkben még az edzésekre is kijártak, sőt, saját állóhelyük volt a tribünön, amit más el nem foglalhatott! Most pedig, ahogy épül az új stadion, egy kitartó mag (a nyugdíjas rajongók) mindennap ott ülnek a lelátón, és kommentálják az építkezést. Ők úgy járnak ide, mint más a munkába. „Ilyet még nem látott ez a város”, mondják.
Az ember úgy van megalkotva, hogy tartozni akar valahova, és a foci a valahová tartozás érzését adja meg az ittenieknek. A DAC a szlovákiai magyarság egyik jelképe. Olyan intézmény, amire büszke a magyar ember. Azonosul vele, érzelmi húrokat penget meg. Egy szerdahelyi DAC-drukker könnyen meg tudja fogalmazni, mit jelent számára a foci, hiszen mindennapi életének a része. Ha nyer a DAC, még a nap is kisüt. A szlovákiai magyarok között sok ember van, aki így gondolkodik, ezért intézményesülhetett a DAC. Meg persze azért is, mert képes volt mindig minőséget hozni. Ha mi, itteni magyarok valami olyannal akarunk dicsekedni, ami példaértékű lehet a világ szemében, akkor ma Szlovákiában mindenkinek a DAC jut az eszébe. S már a külföldieknek is. Kevés csapat dicsekedhet ilyen hű szurkolótáborral, mint a DAC – teszi hozzá Világi Oszkár.
Németh Krisztián, a DAC Akadémia ifjúsági sportigazgatója szerint a Csallóközben mindenki a magáénak tudja tekinteni a klubot, az unokától a nagymamáig. Hogy miért? Mert végre megindult az utánpótlásképzés, és az új stadion mellett épül a DAC Akadémia. Németh Krisztián egész eddigi élete a fociról szólt. Megélte a szerdahelyi foci fénykorát, amikor mindenki a sztárjátékosokat csodálta, s amikor ő még csak labdát szedett. Majd bekerült a csapatba, magára húzhatta a sárga-kék mezt. – Mi egy család vagyunk itt, és a DAC elevenen él bennünk, mint életérzés, ami túlmutat a sporton. Számomra hihetetlenül jó érzés, hogy épül az Akadémia, mert végre minőségi képzést biztosíthatunk a gyerekeknek. A cél, hogy az A-csapat számára saját játékosokat tudjunk kinevelni.
Az akadémia, jelenleg több mint 300 gyerekkel foglalkozik, együttműködik az iskolákkal és a szülőkkel. Mellette szorgalmazzák, hogy a gyerekek jó tanulmányi átlaggal rendelkezzenek, hiszen jól tudják, hogy nem lesz mindenkiből profi focista. 

Második félidő, avagy mit ér a foci szurkolók nélkül?
A mai DAC-meccsek hangulatáról egyértelműen a szurkolói csoportok gondoskodnak. Dalokkal, koreográfiákkal, dobokkal, hangosbemondóval végigvezetett szurkolással színesítik a meccseket. Yellow Blue Supporters: ők azok, akiknek a szíve szó szerint sárga-kék. Bemutatkoznak az ultrák! Egyforma mezekben, nyakukban sárga-kék sállal végig elszántan szurkolnak a kifeszített hálók mögött. Precízen, szervezetten. A látványos megjelenés mögött rengeteg munka és tanulás van. Életüket és vérüket (néha szó szerint) áldozzák a csapatért.
Egy szerdai napon az YBS Fanklub törzshelyén, a Turul bárban ül velem szemben az egyik kápó, Bögi Róbert, akit az összes DAC-drukker ismer. Róbi (vagyis Roberto) fanatikusan rajong a fociért, a DAC-ért. Kész enciklopédia, egyszerűen mindenre emlékszik, ami a klubbal kapcsolatos: sorolja a neveket, a meccseket, az évszámokat és a gólokat. Rögtön a beszélgetésünk elején kihangsúlyozza: – Mi már a meccsnapon elkezdjük a szervezkedést a következőre. A meccs nekünk nem akkor kezdődik, amikor a bíró belefúj a sípjába. Ó
Több szurkolói csoport alakult 2008-ban, köztük az YBS (azaz a Sárga-kék rajongók), ahol azóta már a vezetőség, a tagok – de a szemlélet is kicserélődött. – 2015-től hivatalosan működünk, polgári társulásként. A logónkon turulmadár szerepel, mert mi magyarul szurkolunk. A nagyobb meccsek előtt többször gyűlésezünk, és minden szerdán van egy összejövetelünk. Hivatalosan 100-an vagyunk a csoportban, az YBS-szimpatizánsok azonban több százan vannak – meséli Domonkos Roland, az YBS Fanklub elnöke. Roli igazi főnök, a szurkolói csapat mozgatórugója. Félnek tőled? – kérdezem, mire ő elmosolyodik. A többiek rávágják, hogy ők hallgatnak rá. Tisztelik. Az YBS elnökségi tagja Petőcz Viktória (akinek jelenléte azt bizonyítja, hogy a szurkolásban már egyenrangúak vagyunk a férfiakkal). Viktória hozzáteszi, hogy rendszeresen szerveznek kulturális és sporteseményeket. – Van fanshopunk, jótékonykodunk, továbbá pályázunk, és az elnyert pénzből finanszírozzuk a koreográfiákat. Mert fontos, hogy mindig legyen élőkép vagy vezérmotívum a műsorban. Sokszor felmerül olyan ötlet, amely nem megvalósítható. Például egy három perces élőkép a kapu mögött több ezer euróba is belekerülne a büntetések miatt...
Rengeteg a szervezési munka: ha nem otthon játszik a csapat, akkor a szurkolók utazását az ultrák szervezik. S tulajdonképpen a fociklub is együttműködik velük. Jelenleg mindkét oldal úgy gondolja: soha ilyen jó kapcsolat nem volt a klub és a fanklub között. – Kevés jó ultra-kultúra van a világban, és mi örülünk, hogy itt jó a kooperáció. A klub és a szurkolók itt nálunk összetartanak – és összetartoznak. Így az atmoszféra is jobb – erősíti meg Tornyai Martin, a DAC kereskedelmi vezetője.
A legfontosabb persze, hogy a szurkolók lássák: a focisták mindent megtesznek a jó játék érdekében. – Volt, hogy bojkottáltuk a meccset, mert úgy éreztük, hogy a focisták nem teszik oda magukat... – meséli Roberto, a kápó, akitől még megkérdezem, hogyan bírja szusszal, hiszen ő az, aki 90 percig fáradhatatlanul buzdítja a tömeget. – Mérgesen, határozottan! Képzelj el egy osztályt, amiben te vagy az osztályfőnök! – Majd hozzáteszi, hogy mostanra már nem megy el a hangja a meccsek után. S hogy bírja a strapát, egy másik kápó is van már, Bartalos Attila személyében. Emellett még azt is tudni lehet, hogy az YBS Fanklubnak a B-közép szektorára vonatkozóan saját szabályrendszere van. Például, hogy nincs szelfizés meccs közben, s hogy a csapatot kitartóan, az eredmény alakulásától függetlenül támogatni és biztatni kell...

Hosszabbítás
Tudjuk, honnan jövünk, és merre megyünk. Erről tanúskodnak az idősebb DAC-drukkerek. Ha valamit nem tud az ember, mindig őket kell megkérdezni. Bár a modern dolgokat – mint az online média és a cashless rendszer – nem díjazzák, mégis úgy gondolják, hogy az új stadionnal új „labdát kaptak”. Lépes Györgyöt, az ifjúságért felelős menedzsert a vidám nebulók közt, a pályán kapom el. – Felgyorsult a világ, sok minden megváltozott. Ám a DAC-kultusz él és élni fog! Boldog vagyok, mert ismét generációkat látok egymás mellett a stadionban!

„...történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk!” Emlékszem mindenre: az adrenalinra, a szurkolásra, ahogy megmozdul a kezem, és ahogy életemben először hangosan felkiáltok a tribünről, mert nem sikerül a szöglet. Mindjárt letelik a hosszabbítás. S hirtelen, az utolsó másodpercekben: GÓÓÓÓÓÓL! Nyertünk! Nyertünk! – kiáltom. Rádöbbenek, hogy a nagy eufóriában már én is többes szám első személyt használok...

Derzsi Bernadett

A szívünk sárga-kék
A szívünk sárga-kék
Világi Oszkár
A szívünk sárga-kék
A szívünk sárga-kék
A B-közép a hálók mögött
A szívünk sárga-kék
A kápó (szurkolói nyelven: előénekes): Roberto
A szívünk sárga-kék
A szívünk sárga-kék
A szívünk sárga-kék
Az új stadion Ambrus Csaba terve
A szívünk sárga-kék
Németh Krisztián