Molnár Karácsony Emőke nagy értetlenséggel találkozott, mikor csecsemőgondozóként munkát keresett. Feltűrte hát az ingujját, s nekiállt a világot megváltani. Interjúnkban a harcáról mesél lelkesen.

Molnár Karácsony Emőke huszonöt évesen rendkívül elhivatott. Három évvel ezelőtt szerezte meg diplomáját csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Majd hazatért Dunaszerdahelyre, ahol bébiszitterkedni kezdett – és úgynevezett korai fejlesztést tartott a kisgyermekes családok otthonában. Nyitott egy baba-mama klubot, ahol fejlesztő tornát, Ringatót, kismama- és babajógát és szülésfelkészítő kurzust kínál. A bébiszitterkedés pedig mindeközben úgy befutott, hogy Emőke céget alapított rá. A bájos menyecskét (mert közben férjhez menni is volt érkezése!) a szakmájáról faggatjuk.

Mindig is kisgyermekneveléssel szerettél volna foglalkozni? 

– Az oviban gyerekorvos akartam lenni, aztán óvónő, aztán gyerekpszichológus, majd szülésznő. Amikor megszületett a húgom, sokszor én helyettesítettem mellette az anyukámat. Tudni kell, hogy a húgom és köztem 15 év van. Anyukám sokat dolgozott, így megesett, hogy a suliból is elkéredzkedtem, ha a hugit orvoshoz kellett vinni. Ám én ezt nagyon élveztem. 

Miután lediplomáztál, nem fordult meg a fejedben, hogy Budapesten maradj?

– Maradtam egy ideig, kórházban dolgoztam, gondozónő voltam az újszülötteknél. Onnan átmentem a csecsemőotthonba, ott két-három hónapig helyettesítettem. A fizetés nem volt jó, ezért végül hazajöttem. Elkezdtem munkát keresni, s persze itt, a kórházban csak néztek rám nagy szemekkel. Nem tudták, mi az, amit én csinálok, mert a csecsemőgondozói szak ismeretlen nálunk. Ezzel szemben Magyarországon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ott legyenek a gondozónők a gyermekágyasok mellett... 

Mesélj nekünk, milyen különbségek vannak e téren Magyarország és Szlovákia között.

– Ott az újszülöttek mellett gondozónők vannak a kórházakban, nem nővérek, és ők tényleg szakszerűen foglalkoznak az anyukákkal. A bölcsik is úgy vannak kialakítva, hogy minden intézménynek van háziorvosa, pszichológusa és gyógypedagógusa. Ha a gondozónő észreveszi, hogy valami gond van a babával, akkor mindjárt ott helyben megvizsgálják. Utána a gyógypedagógus útmutatása alapján konzultálnak a gondozónővel, és fejlesztik a gyerekeket csoporton belül. Szlovákiában ilyen nincs. Aztán: ott rengeteg fejlesztő módszert alkalmaznak, míg nálunk csak EGYETLENT.

Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon végeztél. Pontosan mire szakosodtál?

– A korai fejlesztésre. Ez annyit jelent, hogy a koraszülött babákat, a hiper-, vagy hipotónusos izomzatúakat, a megkésett fejlődésűeket kimaradt mozgásminták fennállásakor, illetve a valamilyen születési sérüléssel rendelkező újszülötteket részesítem masszázsban és mozgásfejlesztésben születéstől egészen a felállásig. Tehát körülbelül egyéves korig. Ez nem terápia, hanem korai fejlesztés. Ha úgy látom, hogy erősebb terápiára van szükség, mert például fogyatékosság vagy valami zavar áll fenn, akkor továbbküldöm őket. Itt, Szlovákiában az úgynevezett Vojta-módszerrel dolgoznak, de én mindig a Dévény-módszert ajánlom a szülőknek.

Mit takar a Vojta-módszer? 

– Ez egy cseh terápiás módszer, Szlovákiában szinte csak ezt alkalmazzák mozgásfejlesztésre, és sok esetben indokolatlanul. A terápia során hason, hanyatt és oldalfekvésből kiindulva a törzsön és a végtagokon ingereket keltenek, egy meghatározott ízületre kifejtett nyomás segítségével érik el a kívánt izomaktivitást. Számomra mindenesetre szörnyűnek hat, nem vagyok kibékülve vele. Megesett már, hogy utána masszázsra hívtak, és mikor hozzáértem a kicsihez, az sikítani kezdett. Pontosan ezért fontos a masszázs, hogy a baba ne féljen, hogy tudja: van finom érintés is. A kurzusaimon mindig elmondom, hogy az anyuka saját maga is tud segíteni a gyermekének. 

Mikor döntöttél úgy, hogy saját céget alapítasz? 

– Amikor végleg nem találtam munkát, úgy döntöttem, hogy saját lábra állok: nyitok egy baba-mama klubot. Körbekérdeztem, van-e ilyen a környéken, és kerestem a megfelelő helyiséget. Akkoriban Lánczos Andival dolgoztam, aki logopédus, és sokat köszönhetek neki. Előadássorozatokat szerveztem a környező falvakban, ahol bemutattam a babatornát és a babamasszázst. Elmondtam az anyukáknak, ha észreveszik, hogy a gyerekük nem forog, nem mászik vagy nem ül, akkor ne ijedjenek meg, mert otthon is lehet segíteni rajta. Azt is megmutattam, hogy mi módon.

Hogyan kezdtél el bébiszitterkedni?

– Működött, ugye, ez a baba-mama klubom, és az anyukák házhoz hívtak, hogy nézzem meg vagy tornáztassam otthon a babát. Szájról szájra terjedt a hír, hogy jó vagyok, s egyszer az egyik anyuka megkérdezte, hogy vállalok-e bébiszitterkedést. S mondtam: hogy tudod, mit? Vigyázok a gyerkőcre. Aztán jött a barátnő, annak a barátnője, és így tovább. Mindenki azt akarta hirtelen, hogy vigyázzak a gyerekére.

A baba-mama klub így kibővült egy közvetítő céggel. Jól mondom?

– Egy éve működünk ebben a formában. Szépen lassan behoztuk mellé a Ringatót, a Csiribiri tornát, a masszázst és még egy fejlesztő tornát. Az előadásokra szakértőket is hívtam, de az valahogy nem jött be, kioktatásnak vették a szülők. Viszont már van egy jógásunk, Bernáth Mónika, aki kismamajógát és babás jógát tart.

Te mind a mai napig bébiszitterkedsz?

– Igen, még vannak családjaim, de a gyerekeim lassan oviba mennek. Mellette szervezkedem és tornáztatok. 

Kérlek, meséld el nekünk egy napodat, mikor gyerekekkel vagy.

– Az egyik kicsim szülei Ausztriában dolgoznak, úgyhogy három éve négykor ébredek, hogy leváltsam őket otthon. Van egy külön ágyam náluk, lefekszem, és alszom hétig. Majd felébresztem a kicsit, és elviszem oviba. Nyolcra megyek a következő családhoz. Ott vagyok ötig. Utána hatra, illetve hétre tornáztatni megyek más családokhoz. Legtöbbször nyolckor érek haza, és belepottyanok az ágyba. Hétvégén is folytatódik a felvigyázás: a szülők mennének moziba, színházba, szülinapra.

Jelenleg hány bébiszittert alkalmazol?

– Már négyen vagyunk, teljes munkaidőben, reggeltől estig működünk. Van egy ötödik is, aki besegít, és gőzerővel keresem a hatodik munkatársat. Persze, nem egyszerű megfelelő lányt találni. Fontos a diszkréció és a megbízhatóság. Most épp egy hotelbe sietett az egyik bébiszitterünk, vendégekhez. Angol nyelvű bébiszitterünk még nincs, de szlovák és magyar lányokat már tudok küldeni. Egyébként két óvónőnk van, egy tanítónőnk, és az egyik lány pszichológusnak készül. 

Ez igen! Hogy tudsz ennyi mindent koordinálni?

– Elég pörgős vagyok, sokszor mondják, hogy álljak le (nevet). Az esküvőmet két hónappal ezelőtt úgy szerveztem, hogy pénteken volt maga az esküvő, de még szerdán is dolgoztam, hétfőn volt a fotózás, és kedden ismét dolgoztam. Hiába, szeretem csinálni.

Apropó, esküvő! A cégen belül egy új szolgáltatásotok is van.

– Igen, vigyázunk a házasulandó pár gyerekére vagy gyerekeire. Előtte van úgynevezett szoktatás. Ez minimum kétszeri találkozót jelent, szabad játékot a gyerkőccel, amikor megismerkedünk. Az esküvő napján már a fotózáson is besegítünk, aztán a vacsinál megetetjük a babát. Utána általában 10-ig bírja, és mehetünk a szobára, jön az alvás. Ezenkívül gyereksarkat is kínálunk az esküvőkre. Ez azt jelenti, hogy vannak ott játékok és egy bébiszitter, aki foglalkozik a gyerekekkel. Ettől kicsit még idegenkednek a szülők. Volt olyan, hogy ki-be cipelték a gyereket, miközben azt mondták: Na jó, hagyd a nénit pihenni! Lehet, nem volt számukra egyértelmű, hogy miért is vagyok ott.

Három éve, hogy hazajöttél. Jól érzed magad?

– Igen, próbálom mindenkinek átadni azt a szellemiséget, hogy te is tudsz segíteni a gyerekednek, az otthonod falai között. Sajnos, a kórházakban kimarad egy lépcsőfok, nincs gondozónői hálózat, és később sem tanítják meg a babagondozást az anyukának. Az anyukák sokszor nem tudják, hogyan viszonyuljanak az újszülötthöz, a kórházban a kezükbe nyomnak egy síró kis csomagot. Sokszor felhívnak olyannal, hogy menjek el, és mutassam meg, hogyan kell az újszülöttet tartani, hasra fordítani, hogyan kell megszoptatni vagy megfürdetni. S persze én rögtön megyek. 

Milyenek a visszajelzések?

– Változó. Van, aki nagyon nyitott, és meghallgatja a jó tanácsot – és van olyan is, aki többet nem jön. Sőt, van zsákutca is. Az anyuka fél, érzi, hogy valami baj van, és elhív magához. Én meg őszintén megmondom, hogy a babának fejlesztésre van szüksége. Az anyuka hangosan tiltakozik, hogy én aztán ne mondjak ilyet, az ő gyereke nem beteg! Pedig én csak azt mondtam, hogy fejlesztésre van szüksége. Ez lenne a torna. Elmegyek hozzá egyszer, elmegyek kétszer, és szépen megkérem, hogy tornáztassa a babát. Ám ő nem és nem. Kérdezem, hogy miért nem, mert hiszen megmutattam neki, hogyan kell. Erre kijelenti: Köszönöm szépen, legközelebb már nem kell jönnöd. S mikor legközelebb az utcán találkozunk, látom, hogy a babája még mindig nem tud rendesen ülni. Igen, ezeket az eseteket kudarcként élem meg!

Ez nem a te kudarcod, hanem a szülőé...

– Volt már anyuka, aki azért nem vitte el a gyereket úszni, mert szégyellte az alakját, és azt mondta, hogy ő biztosan nem vesz fel fürdőruhát. Egy másikat elküldtem Győrbe, kádas programra, ott nem kell vízbe menni. De ő sem ment el, mert nem akart messzire vezetni. Ilyenkor hogyan segítsek? Mi mindig megkérdezzük az anyukától, hogy milyenek voltak a születés körülményei. Ezeket az anyukák nálunk nem ismerik, hiányzik a kórházi felvilágosítás. Oxigénhiányos volt a gyerek? Válasz: Nem tudom. Kapott oxigént? Válasz: Valamit tettek a szájára. Ha oxigénhiányos volt, akkor lehet, hogy sérült, nézzük a papírt, oda biztos be van írva. S tényleg ott van, csak épp a kórházban nem mondták el az anyukának. Sokszor kérjük az Apgar-értéket: hogyan született a gyerek, milyen a színe, mozgása, milyenek voltak a reflexek. Sajnos, nálunk a kismamák azt sem tudják, mi az. Jó esetben hozzák magukkal a kártyájukat, de van, hogy nem adják ki nekik. 

Meg kéne reformálni az egészségügyet!

– Meg bizony. Nagyon! Sok nem helyénvaló dolgot tudok és hallok, bizony nagyon sok dolgon kellene változtatni. Rengeteg reform kéne. Például itt a köldökzsinórtévhit. A baba születésekor szeretik levenni a baba köldökzsinórjából a vért, ami tele van őssejttel. A felhasználása azonban kérdéses. Tulajdonképpen meg kéne várni, míg a vér beáramlik az újszülött testébe. Vagy a magzatvízvétel, mely egyáltalán nem veszélymentes beavatkozás, s tulajdonképpen már a vérvételből is kiderülhet, hogy mi a baj. De ezért is elég sok pénzt be lehet szedni...

Még egy utolsó kérdés. Friss házasokként már tervezitek a családot?

– Igen, igen. Mindig mondom is, hogy nekem sok gyerekem lesz. Már nagyon várom. 

Derzsi Bernadett

Több Emőke kéne!