A legutolsó kutatások világosan kimondják, hogy minden, amit eddig tudtunk a szexualitásról és a vágyról, az téves. Pontosabban, úgy is fogalmazhatnánk, hogy lejárt lemez. A jelenlegi huszon- és harmincévesek nem állapodnak meg olyan hamar, mert nincs állandó partnerük. Vagy egyszerűen csak nem hajlandóak cölibátusban élni. Ennek az előzménye az első szexuális forradalom (1960-tól a nyolcvanas évekig tartott). Ez az ösztönöket igencsak felszabadító forradalom nagy hatással volt a fiatalok gondolkodására és erkölcseire.

A technika révén gyorsan terjedtek az új szokások. A jelenlegi, 21. századi szexuális forradalomba is bezavar a technikai fejlődés. Mert ma már minden kézitáskában ott lapul egy okostelefon, mely nem csupán a szexuális kultúránkat, hanem a női szexuális attitűdöt is befolyásolja. Vagyis azt, hogyan viselkedik a nő az ágyban – és előtte meddig kéreti magát. Továbbá már a szexuális vágyról alkotott képünk sem a régi. Szó, ami szó: újra kitört a szexuális forradalom!

szexualis-forradalom-kezdo.jpg
(© Miloš Horňák)

– Az előző kapcsolatomban igazi, klasszikus barátnő voltam: a szerelmes, a törődő, a mindenről gondoskodó nő. Szépen ráfáztam. Úgyhogy köszönöm szépen, de ebből többet nem kérek – konstatálja egyik barátnőm, Rita, aki nemrég töltötte be huszonnyolcadik életévét. Az utolsó szakítása után Rita egy nála hat évvel fiatalabb, egyetemista sráccal kezdett randizni, akit teljesen magába bolondított. – Csak a szex miatt vagyok vele – mondja. Majd hozzáteszi: – Persze felettébb élvezem azt, hogy valaki istenít engem, és hogy bármikor füttyentek, itt van mellettem. Ez kell most nekem!

Rita két hosszú párkapcsolatot tudhat maga mögött. Mind a két alkalommal otthagyták. Néhány hét depresszió és csokievés után Rita úgy döntött, hogy a következő kapcsolatában a szex játssza majd a főszerepet. Hogy a szavaival éljünk, úgy is mondhatnánk: most „kicsit kiéli magát”. Egy olyan kapcsolatra vágyott, amelyikben ő diktál, amelyik az ő vágyait tükrözi vissza. S ezek a vágyak inkább „férfiasak”, s nem „nőiesek”, ha egyáltalán van ilyen.

Ugyanis a nők általában ridegnek tartják a férfiakat, mert nem teríti őket mindjárt a földre a szerelem. Bezzeg a nők, ők mindjárt beszerelmesednek! A férfiak viszont kedvükre tudnak játszadozni a nők érzéseivel. Az utolsó néhány évben viszont valami igencsak megváltozott ez ügyben.

Rita saját maga is meglepődik azon, mennyire hidegen tudja kezelni ezt az új kapcsolatát.

– Nem vagyok szerelmes, és nem is leszek az. Természetesen jól el tudjuk ütni az időt együtt, és nem bánom, ha olykor együtt is alszunk. Hála istennek, megtanultam tartani a távolságot, hogy megvédjem magam a további csalódásoktól. Ráadásul a szexben is sokkal lazább vagyok, mert nem számít annyira.

Nem Rita az egyetlen nő, aki ilyen hozzáállással indít egy szexkapcsolatot. Kötöttségek nélkül bizony sokkal jobban érezzük magunkat, nincs rajtunk akkora felelősség, elengedettebbek és lazábbak vagyunk. Nincs többé szó se féltékenykedésről, se bizonytalanságról, ami ennek előtte annyira jellemezte a nők szerelmét. Csak ridegségről és távolságtartásról. S mindehhez (a szexuális szabadsághoz) jócskán hozzájárul az okostelefonok és applikációk mindennapos használata. Régen egy nőnek sem fordult meg a fejében, hogy meztelen fotót küldjön a párjának levélben... Ma meg teljesen normális dolognak számít, sima flörtnek, ha kissé hiányos öltözetben készült fotót küldünk magunkról. A forradalmi áttörést a megunhatatlan Tinder társkereső hozta. Soha azelőtt ilyen könnyen nem vihettünk férfit az ágyunkba! Sőt mi több, rengeteg ember közül válogathatunk kedvünkre. Elég, ha megnézzük az aktuális pasik fotóit – és máris dönthetünk a sorsu(n)król. 

elofizetes_uj_no.png

Szexuális étvágy  

A férfiak szexuális vágya erősebb a nőkénél. Legalábbis a korábbi évtizedek vizsgálatai és tapasztalatai ezt mutatják. Russell Clark és Elaine Hatfield több mint 20 évvel ezelőtti kutatásai azt állítják, a férfiakat kevésbé izgatja (pontosabban: nagyon is felizgatja), hogy egy ismeretlennel bújnak ágyba. Ugyanis egy ismeretlen kérdésére, hogy „Ágyba bújnál velem?” a férfiak 75%-a felel igennel, míg a nőknek csupán a 6%-a menne fel egy ismeretlen férfi lakására, ám a sima szexet ők is visszautasítanák. 

A németországi, mainzi egyetem kutatói, Andreas Baranowski és Heiko Hecht tanulmányai napjainkban azonban egészen meglepő eredményeket hoztak. Kiderült, hogy ha egy egyetemi kampuszon egy idegen férfi ajánlatot tesz a nőnek, akkor a nő rögtön visszautasítja azt. Viszont, ha egy nő ajánlja fel a szexet egy ismeretlen férfinak, akkor a férfit az ajánlat izgalommal tölti el, és feltehetőleg igent mond. Amikor megváltoztatták a körülményeket, és a nőket egy laborba vitték, ahol információkat árultak el az ismeretlen férfiakról, akkor már több nő egyezett volna bele az ajánlatba és a szexbe, mint férfi. Nahát!

Hasonló eredményekkel szolgál az amerikai pszichológus, Terri Conley is. Szerinte a nők és a férfiak hasonlóképpen viszonyulnak a kötöttségek nélküli szexhez. A nők egyszerűen máshogy állnak a dologhoz, hiszen megnézik, kitől jön az ajánlat. Azért is van ez így, hiszen több nő van kitéve szexuális zaklatásnak és erőszaknak. Éppen ezért elővigyázatosabbak. Például egy nő számára a külföldi férfi első benyomásra mindig veszélyes. Viszont, ha a kollégája barátjáról van szó, akiről csupa jót hallott, máris másképp áll a dolgokhoz. 

Tehát mi, nők, egyáltalán nem vagyunk erkölcsösebbek, és egyáltalán nem kisebb a szexuális étvágyunk, mint a férfiaknak. Mindez csupán azért tűnik úgy, mert mi, nők, mindentől jobban félünk. Óvatosabbak vagyunk.

Egyéjszakás nők, egyéjszakás férfiak

A huszonhét éves Ella már jó pár éve egyedülálló. Nyíltan vállalja, hogy ha szexre van szüksége, akkor megszerzi magának, amire szüksége van.

– Soha nem mondom az illetőnek, hogy ágyba akarom vinni. Egyszerűen csak az esemény eseményt követ, és ott kötünk ki. Az ágyamban. Ráadásul élvezem, hogy a férfi végig azt gondolja, ő van a nyeregben, és ő akar engem becserkészni. Miközben az egész fordítva van.

Ezzel nem csak Ella van így. Számtalan ismerősöm és barátom van, aki túl van néhány egyéjszakás kalandon. Attól, mert nincs párkapcsolata, nem zárkózik el a szextől, és nem fogadott cölibátust. Plusz kellő önbizalommal rendelkezik ahhoz, hogy megszerezze a kiszemelt pasit vagy nőt arra azegy éjszakára. 

Most pedig valljuk be bátran, hogy a szexuális vágy egyáltalán nem függ attól, hogy nők vagyunk-e vagy férfiak. A szexuális éhségünk és vágyaink természetünkből adódnak. Pontosan ezért valakinek ez egyfajta szórakozás, valakinek pedig az egyéjszakás kaland marad örökre tabu. Temperamentumunk és a hormonjaink sokat elárulnak rólunk. A férfiak speciel ősidők óta szeretik becserkészni a „vadat”, így előszeretettel igyekeznek megszerezni a nők kegyét. Ami nem baj, ettől függetlenül a világ számos részén más és más szokások uralkodnak. Például a skandináv nőknél majd mindennapos dolognak számít, hogy szexuális felhívást „intézzenek” egy férfihoz. Nem kell ezen, kérem szépen, annyira meglepődni. Ez már lassan nálunk, nőknél is egy természetes ösztönkésztetés lesz. Felhívás a táncra.

szexualis-forradalom-2.jpg
(© Chantal Jahchan)

Lányok, lábakat összezárni!

A mai lányok élvezik az egyéjszakás kalandokat, anélkül, hogy bármiféle lelkiismereti problémát csinálnának belőle. Sőt! Egyáltalán nem tartanak attól, hogy a környezetük majd ujjal mutogat rájuk. Szexualitásunkat azonban még ma is befolyásolják társadalmilag betöltött szerepeink! Mert egy nőnek tartózkodóan kell (kéne) viselkednie, míg a férfiaknak könnyebben elnézzük az egyéjszakás kalandokat. Vagy legalábbis ők egymásnak. Ha egy nőnek szexkapcsolata van, vagy alkalmi, egyéjszakás pasija, rögtön fitymálkodva, gyanakodva méregetjük. 

Az bezzeg teljesen rendben van, hogy a pasik nem merik elkötelezni magukat, még harminc fölött sem!

Germaine Greer ausztrál írónő 1970-ben adta ki A kasztrált nő (The Female Eunuch) című könyvét, mellyel egy csapásra híressé vált, s melyben leírja, hogy Samuel Collins orvos már a 17. században is foglalkozott a vaginával, mint aktív női szervvel. Azonban akkor azokat a nőket, akik „használni” is merték a testüket, az egyház kitagadta. A lányokat mértékletességre, távolságtartásra tanították, s ez a mai napig így van. Gondoljunk csak a felszólításra: „Zárd össze a lábaidat!” Mondanak ilyet kisfiúknak? Greer akkor adta ki a könyvét, amikor javában tombolt a szexuális forradalom, elterjedt az antikoncepció, és a lányok már nem féltek annyira a terhességtől. Megtanulhattak élni az ösztöneikkel, hiszen mindezidáig elnyomták magukban a szexualitásukat, a vágyaikat. Ez vezetett ahhoz, hogy szinte saját magukat „kasztrálták ki”.

„Rendes lány ilyet nem csinál!”

Egyéjszakás kaland? Ma már semmi különöset nem jelent. Lassan az lesz a furcsa, ha valakinek nem volt ilyen tapasztalata az életében.  Anna Campbell, a durhami egyetem pszichológusa kutatást végzett közel háromezer 17 és 40 közötti emberen.

A kutatáson átesettek fele bevallotta, hogy már volt része egyéjszakás kalandban. A férfiak 80%-a vélekedett pozitívan róla, a nők 54%-ban tekintették az egyéjszakás kalandot jó dolognak. A többiek kihasználtnak és olcsónak érezték magukat tőle.

– Többet ittunk a kelleténél, és ágyba bújtunk – meséli Gita (22), aki élvezi a szabadságát, miután véget ért a kapcsolata. – Néha elszégyellem magam, hogyha arra gondolok, már hány egyéjszakás kalandom volt. Aztán rájövök, hogy az én generációmban ez teljesen normális. Sőt, egyáltalán nem tartozunk senkinek sem magyarázattal.

Gitát tulajdonképpen semmi sem gátolja, hogy élményeit megossza a női kosárcsapat tagjaival. Az öltözőben ugyanis minden edzés után kitárgyalják a férfiakat. 

Kinga is néha szégyelli magát azért, hogy egyéjszakás kalandokban vesz részt.

– Soha nem gondoltam, hogy ettől kevesebb lennék. Vagy olcsó. Viszont aggaszt, hogy lassan elvesztem a bizalmam a férfiakban.

szexualis-forradalom-3.jpg
(© Richard Vergez)

A margóra megjegyzem, hogy a férfiak körében az járja: azt a nőt, amelyik az első randin hajlandó ágyba bújni, nem érdemes megtartani. Vagy egyszerűen pont emiatt elveszítik a férfiak az érdeklődésüket a nő iránt. Kinga is így van ezzel, hiszen úgy véli: néha az egyéjszakás kalandokból randi is lehetne, pontosabban: a randi néha megelőzhetné a szexet. Vagyis ezzel a pasival randizni is érdemes volna! Ám amikor erre rájön, akkor már késő. Abban viszont megegyeznek a lányok, Gita és Kinga is, hogy ha igazán szimpatikus nekik valaki, akkor az első alkalommal – legyen az egy randi vagy első találkozás a bárban – még nincs szex. S lám, ma már a lányok sem árulnak zsákbamacskát, hiszen a férfiak tisztában vannak azzal, hogy már korántsem azok az idők járnak, amikor szűz lányt fognak feleségül venni.

A jelenlegi szexuális forradalom tulajdonképpen kitolta a határokat. Rengeteg emberrel megismerkedhetünk és kedvünkre randizgathatunk. A szex és a vágy ledönteni látszik az első szexuális forradalomból megmaradt rozoga kis tabufalakat. Hovatovább azonban nem fog menni az elköteleződés. Illetve a megállapodás. Nemcsak a határok tolódnak ki, de az életkor is. Ez persze nem azt jelenti, hogy így soha nem fogunk párt találni magunknak. Az is lehet, hogy csak egyszerűen más út vezet majd a boldog párkapcsolatig... Egy barátnőm például három évvel ezelőtt egy bárban megismert egy pasit, akitől másnap reggel nem bírt elszakadni. Egymásba szerettek, azóta pedig boldog házasságban élnek. 

Egy fecske azonban nem csinál nyarat...

Dunai Mira
Cookies