Azt mondják: vagy cicid van, vagy izmos tested. Ha edzel, és szép keblet akarsz, rakass szilikonmellet. Szálkás a karod, izmos a combod, a melled azonban, hm, eltűnik... A lágyan gömbölyű, pihe-puha női test a múlté.

Takács Zsuzsanna (26, Bős) a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem orosz-etika szakán végzett. Mivel mindig vékony volt, tornázni kezdett, s közben beleszeretett a tornaterembe. Először azért kerestük meg, mert lelkiismeretes edző, másodszor azért, mert sok érdekeset tud nekünk mesélni álomalakjáról. Zsuzsi ugyanis – nagy örömére! – tíz kilót hízott, a melle viszont ezzel arányosan nem nőtt meg, hanem inkább megfogyott.

takacs-zsuzsanna01.jpg

– Az egyetem alatt kezdtem edzeni – meséli. – Vékony és pici voltam, fájt a hátam, szóval: egyáltalán nem tetszettem magamnak. Először úsztam, majd két évig tornáztam, közben bevásároltam szakkönyvekből. Mikor edzői alapképzésre jelentkeztem, már tudtam, hogyan kell bemelegíteni, nyújtani és egész testre edzeni.

– Kiből lehet nálunk edző?

– Az alapképzés Szlovákiában egy hosszú hétvége alatt elvégezhető: kiküldik a tananyagot, csak be kell biflázni. Én azóta is folyamatosan képezem magamat, most épp gerinctornát tanulok. Először nem használtam a vendégeimnél fitlabdát, gumiszalagokat és egyéb kiegészítőket, viszont korrigálni lehet velük a testi hibákat. A vendégeim nyolcvan százaléka igényli a kiegészítőket.

– Milyen gyakorlatokkal kezdted a testedet formálni?

– A legelején kipróbáltam a futást, ám én vékony vagyok, s a kardio köztudottan annak való, aki fogyni szeretne. A súlyzós edzéseket viszont nagyon szeretem, a lábas edzésektől kezdve a kitöréseken keresztül a guggolásokig mindent, és lábgépeket is használok. Felsőtestre először a hátamra edzettem: volt evezés, húzódzkodás saját súllyal, hajlítások, törzserősítés, tricepsz- és bicepszgyakorlatok, fekvőtámasz, a mellizomra tornáztam különböző méretű rudakkal...

– Nem féltél, hogy eltűnik a melled?

– Ahhoz, hogy szép formás legyen a testünk, minden testrészre tornázni kell. A túledzés lábra vagy karra tilos. A legtöbb nő csak a popsijára és a lábára tornázik, ami tartáshibát eredményez.

– Rengeteg edző lábnapokat, hátnapokat, kéznapokat ajánl. Erről mi a véleményed?

– Fontos, hogy az egész testünket megdolgozzuk. Egyénfüggő, hogy kit mennyire lehet megterhelni. Tőlem is kértek már lábnapot és kéznapot.

web-bannerek-instagram.jpg

– Mikor tornázni kezdtél, mekkora volt a kebled?

– Sosem voltam nagy mellű nő. Mivel kevesebb lett rajtam a zsír és több az izom, a keblem is leapadt. Ahogy alakult a testem, csökkent a mellméretem. A mellet zsírszövet alkotja, alatta van viszont a mellizom, amelyik megnő, ha tornázunk rá.

– Meg lehet tartani a mellméretet intenzív torna mellett? Mi a véleményed erről?

– Ez mindig a testzsírszázaléktól függ. A súlyzós edzés mellett is megmaradhat valakinek a melle, ha a zsírszázalékot nem pucolja le diétával. Egy kemény kalóriadeficit viszont leszedi a zsírt mindenhonnan, méghozzá genetikailag meghatározott sorrendben. Van, aki fentről kezd lefelé fogyni: fej, nyak, dekoltázs, majd a mell következik. Van, aki a csípőjéből és a hasából fogy először. 

– Ezért volt az, hogy a melled nem nőtt meg, miközben híztál?

– Kilóra több lettem, de kevesebb zsírral. Ez azt jelenti, hogy főleg izom jött fel rám. Jött volna mellette a zsír is, viszont diétáztam, így lefogyott a mellem is. Hogy értsük: ahhoz, hogy zsírt veszítsünk, izmokra van szükségünk. Alakunk formáját az izomzat adja. Izmok nélkül puha pacák lennénk, magyarul csont és bőr, mint voltam én is régebben. Főleg jó sok bőr, vagyis zsír. A zsírréteget nem tudjuk megtornáztatni, se megdolgoztatni. Ahhoz, hogy formásabbak legyünk, egyszerre van szükségünk kevesebb zsírra és jobb izomtónusra. Ehhez pedig elengedhetetlen a súlyzós edzés.

– Mi a véleményed arról, hogy a nők férfiasra gyúrják magukat?

– Az izmok növekedéséhez tesztoszteronra van szükség, márpedig ez a hormon a nők szervezetében 10-15-ször kisebb koncentrációban fordul elő, mint a férfiakéban. A női test ráadásul kevesebb izomsejtet tartalmaz. Hacsak nem szednek doppingokat, növekedési hormonokat, a nők nem lehetnek túl izmosak. Még a proteintől vagy egyéb fehérjeporoktól sem fognak férfiasan kinézni. A szteroidiok már más tészta: attól elférfiasodnak. Kopaszodni kezdenek, megnő a homlokuk, élesebbek lesznek a vonalaik, kiszőrösödnek. Ám a sima edzéstől nem lesz férfiasan kigyúrt alakunk. Aki több éven keresztül diétázik, és minden nap súlyokkal edz, annak természetesen izmosabb lesz a teste.

– Mi a véleményed a férfias edzésformákról?

– Úgy gondolom, hogy a nőknek nem szabadna a férfias tréningeken részt venni. Fontos lenne, hogy az edző mérje fel a vendégeit. Nálam már volt olyan vendég, aki csoportos crossfit edzésre járt, és gerincferdülése lett. 

– Te hányszor edzel egy héten?

– 4-5 alkalommal, s mellette a fittségem megőrzése érdekében az otthoni szobabiciklit használom. Ha jó idő van, akkor görkorcsolyázom vagy biciklizem. Amúgy legalább kettő vagy három edzésre van szükségünk pihenőnapokkal, hogy az izmaink regenerálódni tudjanak. 

– Utolsó kérdésünk: akkor a nők edzhetnek a mellükre, vagy sem?

– Nyugodtan edzhetnek, nem lesz tőle se kisebb, se nagyobb mellük. Mint mondtam, magát a mellet nem tudjuk edzeni, mivel zsírszövetből áll. Edzeni csak az izmokat lehet. Az alatta lévő mellizmot tudjuk növeszteni, feszesíteni, viszont attól még nem lesz nagyobb a mellünk. 

Darnay Krisztina

Kapcsolódó írásunk: Az eltűnt mellek nyomában II.

web-bannerek-hirlevel-01_0.jpg

Új Nő csapata
Cookies