Az unalmas szerelem

Az elején meseszép volt minden. Pillangók röpködtek az égen (akkor még azúrkék volt), a térdünk remegett, a szívünk hangosan dobogott…. Csupa-csupa romantika volt az élet… És finom, mint a vajkrémes torta. Az első közös lakás! Fúrtunk és faragtunk, festékes ecsetekkel szaladgáltunk, hogy a konyha tágas legyen, a fürdőszoba csillogó és hűvös, a hálószoba szexis. Volt pazar tévé és puha rekamié, és az élet gyors volt és tökéletes, mint egy csúcsmosógép programja… 

Aztán ahelyett, hogy elégedetten sütkéreztünk volna, mint két szerelmes gyíkocska a forró sziklákon – mindent elmostak a hétköznapok. Minden reggel, minden délután ugyanaz. Főzés, mosás, szemétlehordás. A gyilkos rutin. Azután a televízió, a szokásos szex misszionárius pózban, és az igazak álma.

(© Lara Zankoul)

Isten ments, nem a sztereotípiákat akarom kárhoztatni, azoknak is megvan a maguk szépsége (legalábbis ezt tanította velünk az anyukánk). Mégis megkérdezem, jó vagy rossz, ha azt gondoljuk: miért menjünk el este valahová, ha otthon is jól érezzük magunkat? Igen, ezzel belépünk a második fázisba, mármint a kapcsolatunk második szakaszába. Ilyenkor a férfi már nem vadászik. Szervezetében csökken a tesztoszteron szintje, papucsot húz, és leül a tévéhez. A nő pedig kinyúlt pólóban rohangál, és már csak kedvenc sorozata tudja izgalomba hozni. 

Következő kérdésünk: El lehet-e kerülni a megszokást – a fenyegető unalmat – pusztán azzal, hogy az intim szféránkat hellyel-közzel megőrizzük (tehát a vécéajtót a vécé használata közben bezárjuk, és nem a nappaliban pedikűrözünk)? A férfi ugyanis akkor csalja meg először a feleségét, mikor elkezd unatkozni. (Újabban már a nő is.) 

Fegyelmezett hormonok

A megszokás, persze, azt is jelenti, hogy a kapcsolat működik. A kialakult szokások az otthon, a kényelem, a biztos háttér érzetét keltik, és ez az állandóság tartja össze a kapcsolatot (minden jó kapcsolatot). Az pedig természetes, hogy egy hosszabb viszonyban a hormonok már nem fickándoznak úgy, mint kezdetekkor. Tudományosan fogalmazva: fizikai lehetetlenség pár hónapnál tovább elviselni a szerelmesen felfokozott állapotot. Folytonosan lobogva nem tudnánk dolgozni, végül pedig belehalnánk az adrenalin-túladagolásba. Az unalom azonban nem jó dolog. Nagyon nem jó dolog. A házassági tanácsadóba csak olyan párok járnak, amelyek nem tudnak mit kezdeni ellaposodott (általuk ellaposított) kapcsolatukkal. S mint fentebb írtuk, ettől már csak egy lépés a hűtlenség…

Bármennyire igyekszünk is, egy idő után már nem pattognak a szerelmes szikrák, nem gyúl lángra a tekintet, mikor a párunkra nézünk. Csak az a kérdés, mennyi idő után! És mennyi időre!

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a párkapcsolat legnagyobb ellensége az unalom. A felmérések szerint háromezer megkérdezett pár 25 százaléka mondta azt, hogy monogám kapcsolatuk felborulásának épp az unalom volt az oka. A vizsgálatok szerint a legkritikusabb év a hetedik. A párok beleszoktak a „járomba”, már nem gondolnak arra, hogy feszültségre volna szükségük. Lobogásra. Pedig nem szabad ráhagyatkozni az érzésre, hogy hála istennek, már van mellettem valaki, aki ragaszkodik hozzám és szeret – s ezzel minden rendben van. Amikor szeretünk valakit, állandóan rá gondolunk. A megszokás első jele az, hogy egyre kevesebbet törődünk azzal, mit gondol a másik. Nem mindig figyelünk oda, mit mond, mert azt hisszük, minden gondolatát ismerjük, és már semmi újat nem tud mondani nekünk. Csakhogy az emberi elme szövevényes valami, és sokszor saját magát sem ismeri! Nem még a másikat!

Nem törjük magunkat, hogy elnyerjük a másik rokonszenvét

Hiszen sok szerepet kell ellátnunk: fölöttesek vagyunk és beosztottak, kollégák, szülők és gyermekek, barátnők és szomszédok, és mindenkivel szemben igyekszünk kedvesek, türelmesek és megértők lenni. Nagy hibát követünk el, amikor végre hazamegyünk, leülünk a nappaliban, és azt hisszük, hogy most végre önmagunk lehetünk – fáradtak, rosszkedvűek, szótlanok. Lazán elengedhetjük magunkat, nyugisan, kinyúlt pólóban, festetlen arccal, zsíros hajjal mászkálhatunk. Elfelejtjük, hogy otthonunkban még valaki van rajtunk kívül: az a férfi, akit szeretünk, akit szépségünkkel hódítottunk meg, s nem a zsíros hajunkkal. S akit meg akarunk tartani!

Eltaposott szikra

A következő megállapítás – akár tetszik, akár nem – igaz. Időről időre minden kapcsolatot meg kell kicsit lökdösni. Kis közös (!) külföldi utazással, házépítéssel, de akár egy „új” kisbabával.
A gyerekkel azonban vigyázzunk! Sok kapcsolat éppen a gyermek megszületése után kezd elromlani. Ne csodálkozzunk rajta: az asszony minden figyelme a gyerekre irányul, elhanyagolt, fáradt. A férjével sem törődik, valamiféle nemtelen lénynek tekinti, aki néha-néha segít neki a monoton teendőkben, miközben csak arról beszélgetnek, hogy a gyerek evett-e, aludt-e… Ismerjük el, ilyen körülmények között a legforróbb szikra is kialszik.

Egyébként a szakemberek szerint a nők előbb kezdenek unatkozni, mint a férfiak. (A férfi pedig az unatkozó nő mellett kezd el unatkozni. Ne feledjük, a férfiaknak nem sok fantáziájuk van, nehezen találják fel magukat. De aztán csak elkezdenek körbenézegetni…)

Néha az unalomról nem veszünk tudomást, s ezt nagyon rosszul tesszük. Az unalomra abban a pillanatban gyógyírt kell keresni, amikor megjelenik. Nem szabad addig várni, míg az egyik már lélegezni sem bír a közös otthonban. „Azonnal beszélni kell róla – mondja a pszichológus –, mégpedig nem virágnyelven, hanem úgy, hogy párunk megértse, konkrétan és hangsúlyozva, hogy ez így nem jó, és tenni kell ellene valamit. És azonnal konkrétan meg is kell mondani, hogy mit.” 

Mindenen lehet segíteni, csak akarni kell. Nagyon rossz megoldás, ha azt hisszük, hogy egy ideig „pihentetni” kell a kapcsolatot. Nem kell! Igazság szerint minden kapcsolat elbír egy bizonyos mennyiségű szabadságot. Közösen kell meghatározni, hogy mennyit. Soha ne válasszuk a különválást!

Sok pár azt hiszi, hogy a külön töltött idő alatt rendeződnek a problémáik, s azután visszatérnek egymáshoz. Ez a legritkább esetben szokott sikerülni, és ha sikerül is, az elválás Damoklesz kardja örökké a fejük felett függ... Már csak azért is, mert bensőjükben, mint fába szorult féreg, rág a gondolat: Vajon mit csinált (kivel hetyegett) a másik, amíg nem mellettem feküdt le?

Hogyan lehet legyőzni az unalmat?

Valaki azt mondta, jó módszer, ha minden más munkát félreteszünk, és közösen elkezdünk takarítani. Igazi nagytakarításra gondolunk, amikor megmozgatunk minden bútort. Lehet, hogy ez jót tesz. De persze vannak más módszerek is, amelyeket érdemes kipróbálni.

• Viselkedjünk úgy, mintha idegen helyen lennénk
  Persze, az otthon legyen a nyugalom oázisa. De ez ne azt jelentse, hogy lógó házi ruhában, öreg papucsban szaladgálunk. Legyünk otthon is csinosak. A rendezett külső azt az igyekezetet közvetíti párunk felé, hogy véleménye számít nekünk, még mindig tetszeni akarunk neki. Nem kell tudnia, hogy a szépségünkért mi mindent elkövettünk, nem kell tudnia, hogy rendszeresen gyantázzuk a bajuszkánkat, borotváljuk a lábunkat, festjük a szemöldökünket. Ha lehet, még a sminket is zárt ajtók mögött rakjuk fel. David Copperfield se árulja el, milyen trükkel szabadul ki a bezárt páncélszekrényből. A férfiak szokásait nehéz megváltoztatni, de próbáljuk rávenni őt is, hogy a fürdőszoba magányában tépkedje ki orrából a szőrszálakat. 
• Szex apránként
  Rossz hír, hogy a szex sose lesz már olyan, mint az elején volt. De lehet más! Ne kezdjünk azonnal meglepő manírokkal kísérletezni, más szóval: ne lőjük ki azonnal egész tölténytárunkat. Egy jó tanács létezik: beszélni kell arról, mit akarunk kipróbálni, mi tetszene mind a kettőnknek… 

(© Lara Zankoul)

• Hallgassuk meg a másikat
  Emlékszünk még? Amikor megismerkedtünk, csüngtünk egymás ajkán, minden érdekelt, amit a másik mondott. Nem tudtunk betelni gondolataival, érzéseivel. Milyen érdekes pasi! Tenger mélyéről felhozott gyöngyszem volt minden szó, amit a kedves csak kiejtett! Eltelik egy kis idő, s úgy gondoljuk: Na, már mindent tudunk róla, nem érhet bennünket meglepetés. Pedig nem így van. Tiszteletünket a másik iránt azzal fejezzük ki legjobban, ha odafigyelünk rá, ha meghallgatjuk. Mindennap szánjunk rá néhány percet, őszintén hallgassuk végig a párunkat, míg elmondja, merre járt aznap, mi történt vele. 
• Mással is szórakozzunk
  Nincs rosszabb annál, mint mikor mindig a párunktól várjuk, hogy szórakoztasson bennünket. Újítsuk fel barátságunkat barátnőinkkel, kolléganőinkkel, néha hétvégén kiránduljunk velük, vagy menjünk egyedül moziba, ha kedvesünket épp az a film nem érdekli. Legyen saját hobbink! A távollét után izgalmas a találkozás. Nem kell sziámi ikreknek lennünk, legyen meg a saját női világunk. Azonkívül a külön átélt élményeinket elmesélhetjük – egy témával több, amiről beszélgethetünk.
• Szerezzünk meglepetést
  A meglepetés a legelső dolgok egyike, ami el szokott tűnni a párkapcsolatból. Egyszeriben nem találjuk érdekesnek, hogy váratlanul elutazzunk a hétvégére, vagy – csak azért, mert „olyan cuki” – ajándékot vegyünk a másiknak. Persze, ajándékot most is veszünk, de valahogy már nem olyan váratlan csacsiságokat, mint az elején, amikor mindennel (az egész világgal) a szerelmesünket akartuk meglepni… Törjük egy kicsit a fejünket, mi szerezne örömet neki. Vegyünk piknikkosarat, rakjuk meg finom ételekkel, italokkal, és menjünk ki a szabadba uzsonnázni. Írjuk fel egy papirosra, hová szeretnénk elmenni, mit szeretnénk látni. Különös dolog, de éppen a tervezett meglepetések szoktak a legjobban sikerülni.