Manapság egyre több a beszédhibás gyermek. Nem túlzás állítani: az iskolák alsó tagozatán lassan több a beszédhibás tanuló, mint akik tisztán ejtik a hangokat. Ha elhanyagoljuk, előfordulhat, hogy szemünk fénye nehézséggel küzd majd az írás-olvasás elsajátításakor, illetve a tanulás során. Ezért nem árt időben elmenni logopédushoz. Vajon hány évesen kezdődjön a logopédiai kezelés? És vajon elég, ha csak odavisszük? Mit tehetünk a gyermek érdekében? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Tömösközy Viola, a komáromi kórház logopédusa segítségével.

Miért van ennyi beszédhibás gyerek?
– A gyerek a szülőtől tanul meg beszélni – válaszolja Tömösközy Viola. – Ha az apuka, anyuka jó beszédpéldával jár elöl, akkor az már fél siker. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szülők rosszul ejtik ki a szavakat. Másról van szó. Sajnos, többségük állandóan rohan, és nincs ideje beszélgetni a gyerekével. Viszont megpróbálhatnak innen is, onnan is elcsenni egy kis időt. Például lehet beszélgetni az óvodába menet vagy az autóban, esetleg az orvosi váróteremben is. Megfigyeltem: a rendelőm előtt üldögélő anyukák némelyike újságot lapozgat, a kicsi meg játszik a mobiltelefonnal. Nem szólnak egymáshoz. Látok apukákat a fiukkal az utcán – néha a gyerek két méterrel az apa előtt, mindketten magányosan ballagnak. A családtagok keveset kommunikálnak egymással, ez pedig negatív hatással van a gyerekek beszédfejlődésére.

01_67.jpg

Mozgás és beszéd
– Szükséges elmondani, hogyan függ össze a beszéd és a mozgás. Ha a test izomtónusában elváltozás van, már hatással lehet a beszéd minőségére, ugyanis az artikuláció rendkívül pontos izomműködést igényel. Éppen ezért fontos, hogy a baba életéből egyetlen mozgásfejlődési szakasz se maradjon ki: eleget emelje a fejét, forduljon hasról hátra és vissza, kapaszkodjon, kússzon, másszon, magától felüljön. Később, mikor már nagyobb, minél többet mozogjon a friss levegőn, hogy fejlődjön az izomzata és mozgáskoordinációja. 

A FEJLŐDÉS EGYES KORSZAKAI

Az újszülött csecsemő
– Bármilyen hihetetlen, a logopédia a szoptatásnál kezdődik. A szopás ugyanis kiváló tréning a száj, a garat és az arc izmainak, amelyek később részt vesznek a hangképzésben. Ez az egyik oka annak, hogy azt ajánljuk: ha nem tudunk szoptatni, akkor a cumisüveg cumiján elég kicsi legyen a lyuk. Ha a baba nem tud szopni, akkor az jelzés az anya számára: kicsit jobban figyeljen oda, mert talán valami gond lehet az izmokkal. Hamarabb rájöhet, hogy be kell iktatni a csecsemőtornát. Itt említem meg a lenőtt nyelvet, ami szintén oka lehet annak, hogy a csecsemő nem tud szopni. A nyelvet az újszülöttosztályon vágja fel az orvos, egyszerű beavatkozásról van szó. Figyeljünk oda, mert ha nem végzik el, később már problémásabb. Az újszülöttosztályon vizsgálják a hallást is. Ha megállapítják a hallássérülést, azonnal elindul a kezelés, hiszen kárt szenvedhet a beszédfejlődés. 

A gőgicsélést megelőző korszak
– Az anya és a gyermek közötti jó kommunikációt már ekkor meg kell alapozni. Mit tehetünk? A gyerek ránk néz, felismeri az arcunkat, és mi mondjunk valamit neki. De jót aludtál! Kivegyelek? Jössz anyához? A lényeg, hogy beszéljünk a babához, reagáljunk a jelzéseire. 

Gőgicsélés
– Nagyjából két hónapos kortól a gyermek már nemcsak sír, hanem elkezd hangokat kiadni. Azt mondja: E-e-e! Ga-ga-ga! Hö! Ilyenkor mutassuk ki örömünket, és ismételjük meg ugyanezt a hangot. A gyereknek ez jó játék, ugyanakkor észreveszi, hogy különböző hangeffektusokat hoz létre. Ezért kell támogatnunk ebben, mintha azt mondanánk: Csináld! Nekem ez tetszik. Én ennek örülök! Tulajdonképpen arra ösztönözzük, hogy használja a beszédszerveit, ő pedig megérti, hogy nem csak sírással érheti el, hogy odafigyeljenek rá. Egyébként a legtöbb anya ösztönösen csinálja is. Néha az anya – túláradó szeretetében – elkezd selypíteni, mintha óvodás lenne: Jaj, de dönölű vagy! Igyekezzünk szeretetünket úgy kimutatni, hogy közben ne torzítsuk az artikulációt. Ne felejtsük, a gyerek tőlünk tanul meg beszélni! 

Gagyogás, korai beszéd
– Később a gyermek egyre tudatosabban ad ki hangokat, mintha beszélgetne. Adódnak helyzetek, amikor pontosan tudjuk, mit szeretne: vizet kér, vagy egy játékot stb. Ebben a korszakban úgy segíthetjük, hogy mielőtt odaadnánk pl. a vizet, megkérdezzük: Inni kérsz? Beszéljünk neki a játékról, amelyik tetszik neki: Jaj, de helyes ez a barika! Puha, meleg. Simogasd meg! Ilyenkor valójában spontán módon szavakat tanítunk neki. Vagy ha láthatóan azt szeretné, hogy hintáztassuk meg, kicsit rá is játszhatunk: Szeretnéd, ha meglöknélek? De nem kell túlzásba vinni – csak ösztönözzünk. 

Mozgásfejlődés egyéves korig
– Néha találkozunk nagymamákkal, akik büszkén mesélik, unokájuk milyen ügyes: 11 hónapos, és nem is mászott, de már jár! Pozitívumnak élik meg, pedig kimaradt egy fontos mozzanat. Minél többet mászik egy gyermek, annál jobban dolgoznak azok az izmok (is), amelyek később fontos szerepet játszanak az artikuláció kialakulásában. Tehát támogassuk a kúszást és a mászást. Továbbá gyakori hiba, hogy túl korán ültetik a gyereket. Mivel a kicsi szeret ülni – másképp látja a világot –, „kipárnázzák” a hátát, vagy babaszékbe teszik. Jobb, ha a gyerek magától ül fel! Adjuk oda neki az ujjunkat, és hagyjuk, hogy húzza fel magát – csak picit segítsünk –, és engedjük őt vissza. Ha tetszik neki, kéri az ismétlést. Erre találták ki őseink: „Húzz, húzz engemet, én is húzlak tégedet...” Megvan a fejlődésnek a maga rendje, ne sietessünk semmit. Csak akkor kell (tornával) beleavatkozni, ha valami késésben van. 

Egytől hároméves korig
– Ez a megnevezés, később a mondatalkotás korszaka. Ilyenkor is kommentáljuk a gyerek cselekedeteit. Például: a gyerekek általában rajonganak a kukásautókért. Odaállnak az ablakhoz, kilesik, és rámutatnak: Kukás! Menjünk oda hozzá: Megjött a kukásautó? De jó, elviszik a szemetet! Tehát kommentáljuk a történéseket, amivel természetes módon bővítjük a kicsi szókincsét, tanítjuk a mondatalkotást. A helyzetre létezik egy mondóka is: „Megjöttek a kukások, narancssárga ruhások.” Mivel ez rímel, szívesen fogja ismételgetni. Fordítsunk figyelmet a kellő mozgásra is: legalább egy órát hagyjuk a gyereket futkározni, játszani, hogy fejlődjön az izomzata. Adjunk rá olyan ruhát, amit összepiszkolhat, amiben meghempereghet a földön. Nagyjából kétéves kortól már szeretik a kicsik a dalokat, mondókákat. Főleg azokat, amelyeknél a beszédhez mozgás is párosul: Mutasd csak, milyen nagy leszel? Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk... Kedves játék lehet: Ilyen nagy az óriás, nyújtózkodjunk, kispajtás! Ilyen kicsi a törpe, guggoljunk le a földre. Mozog, mondja – tetszik neki. (Ebben a korban is érvényes: soha ne selypítsünk a gyereknek, mindig tisztán beszéljünk vele.)

Tévézés vagy esti mese?
– Szintén gyakran dicsekednek vele: Olyan ügyes ez a Pistike, már maga be tudja kapcsolni a tévét, maga kezeli a tabletot! Mit mondjak, nem vagyok elragadatva. Lehet tévét nézni, csak ne ez legyen a fő program. Sokkal fontosabb az élőbeszéd, a meseolvasás. Milyen történeteket meséljünk? Nem biztos, hogy azonnal tündérmesét. Olyan meséket válasszunk, ami a gyerekkel történik, amiben érti, hogy miről van szó. Ilyenek Anna és Peti történetei, vagy ahol állatok (például Bogyó és Babóca) személyesítik meg egy család tagjait. Hasznos a képes meséskönyv, hisz a gyerek látja a képen, amiről szólunk. Mindig hallgassuk meg a gyereket, válaszoljunk neki. Azaz beszélgessünk! 

web-bannerek-hirlevel-02_5.jpg

Óvodáskor
– Ez az az időszak, amikor a logopédus leginkább segítséget nyújthat. Mi minden óvodába elmegyünk, ahová hívnak, és felmérjük a gyerekek beszédkészségét. A szülők többnyire azt gondolják, hogy a logopédus feladata kijavítani a kiejtési hibákat, például pöszeség esetén. Úgy vélik, ráérnek a gyereket az iskoláskor előtt, ötévesen elvinni logopédushoz. Mi azonban azt is megfigyeljük, hol tart a gyerek a beszédfejlődésben, tehát hogy korának megfelelő-e a szókincse, helyesen alkot-e mondatokat. Ha nem, meg kell állapítani az okokat. Nem figyel? A környezet elhanyagolja? Vagy ha figyelmes, nem fogja fel a dolgokat? Rosszul hall? Az ok lehet egy egyszerű orr-fül-gégészeti probléma, mondjuk, egy megnagyobbodott orrmandula. Ezért igyekszem felvenni a kapcsolatot a szülővel, és megkérem, ne vegyék a dolgot félvállról. Ami a hangok kiejtését illeti: a legelső, amit javítunk, az L vagy a K, G hangok, amelyeket már négyéves korban tisztán kellene ejteni. Ha ez magától nem sikerül, akkor el kell menni szakemberhez! Ezután következnek a TY, NY és GY hangok, egyúttal vagy kicsit később a sziszegők, és utoljára az R. Ha viszont csak az R ejtésével van gond, ráérnek 5 évesen kezdeni a gyakorlást. Néha azért nem jönnek a szülők, mert nem akarják „kínozni” a gyereket, azaz igazi gyakorlásra fogni. Szeretnék mindenkit megnyugtatni: ezek a gyakorlatok játékosak, a gyerekeket nem kínozzuk! És még egy tévedés, amire okvetlenül fel kell hívni a figyelmet: én csak a legegyszerűbb esetekben tudom megoldani a problémát. A legtöbbször fontos – az otthoni gyakorlás! Ami nem több napi 5-10 percnél. És nem kellemetlenebb, mint a fogmosás... 

Egy nagyon rossz mondat
– Van egy tipikus hiba, amit feltétlenül el kell kerülnünk. Ismerjük azt a helyzetet, amikor a gyerek valamit erőltet, vagy valamiért nyafog. Mi már százszor elmagyaráztuk neki, miért nem lehet, de ő csak hajtja a magáét. Ilyenkor soha ne mondjuk: Nem érdekel! Ennek rendkívül rossz az üzenete, és egy nehezen beszélő gyerekbe szó szerint beléfojthatjuk a szót. Mondjuk inkább így: Ezt már megbeszéltük. Vagy: Tudod, hogy ebből nem engedek! Ha a gyerek tovább vitázik velünk, használjuk ezt arra, hogy tanítsuk meg neki, hogyan fejezze ki magát kultiváltan, hogyan vitatkozzon kulturáltan. Kérdezzük meg: Ezt hogy gondoltad? És ha mond egy rossz érvet, ne vágjuk rá: Á, ez ostobaság! Válaszolhatjuk azt is: Ebben igazad van, de gondold meg azt is, hogy… Úgy beszéljünk a gyerekünkkel, ahogy szeretnénk, hogy ő beszéljen velünk. 

Egy módszer, amelyről még kevesen hallottak
– A logopédia egyik haladó módszere, hogy az elmaradott beszédfejlődésű gyereket először is fejlesztő mozgásterápiára küldik. Ezt a nemzetközileg ismert módszert Magyarországon 25 éve alkalmazzák, alapozó terápia néven. Lényege, hogy megvizsgálják a gyereket, hol akadt el a mozgásfejlődésben. Nem ült fel, csak felhúzta magát a kiságy rácsán? Akkor „visszaviszik” a gyereket ebbe a korszakba, és gyakorolják vele a felülést. Amikor baba volt, nem emelte jól a fejét? Akkor akár a nyolc-tíz éves kisfiút lefektetik a szőnyegre, és megmutatják neki a helyes mozdulatsort. A szülő itt sem vonhatja ki magát a folyamatból – az adott mozgást rendszeresen gyakorolni kell otthon. Fokozatosan, lassan minden mozgást helyre tesznek, és láss csodát, ennek köszönhetően rendezhető az artikuláció. Ráadásul a gyermek kulturált mozgásra tesz szert, még akkor is, ha azelőtt esetlen kis lurkó volt. Ezt az alapozó mozgástornát tudomásom szerint Budapesten és Győrben végzik, de hozzánk is begyűrűzött már, egy dunaszerdahelyi fejlesztőközpontban is elérhető. 

 

02_72.jpg

 

„Mindennap kellene mesélni a gyereknek, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet. Emellett napi négy-öt óra futkározásra, üvöltésre lenne szüksége még akkor is, amikor iskolába kerül. Egy göttingeni felmérés szerint gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak a patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki. Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik” – mondta Vekerdy Tamás egy interjúban. Hát, nem tudom... Egy iskolás és egy óvodás gyermek édesanyjaként nem hiszem, hogy napi négy óra futkározás a szabadban kivitelezhető lenne. Még a napi egy órát is nagyon nehéz betartani. Az embernek annyi dolga van: ide-oda rohanunk, ilyen kör, olyan kör, bevásárlás, vacsorakészítés. Elgondolkodtam azon, amit egy barátom mondott nemrégiben: a gyereknevelés egész életre szóló program. Az nem csak úgy van, hogy megszüljük, esetleg kisbaba korban elbabusgatjuk, és kész. Bizony, észen kell lenni, nagyon is. Nem mindegy, hogy viselkedünk előttük, és úgy látszik, az sem, hogyan beszélünk... 

Hübschné Dráfi Anikó

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg