
Jakab Irén vagyok. Szirénfalván születtem, itt is élek. Barátságos emberek és csodálatos természet vesznek körül. Gyerekkoromtól szeretem a könyveket, sokat olvasok. Ha egyedül voltam, történeteket találtam ki. Szakközépiskolában érettségiztem, utána azonnal férjhez mentem. A munkám és két gyerek mellett, ha volt egy kevés szabadidőm, akkor is olvastam. Néha megszólított egy belső hang, és arra biztatott, hogy írjak. Elfojtottam. Úgy gondoltam, nincs hozzá elegendő tudásom.
Nyugdíjba vonulás után, hirtelen több szabadidőm lett. Vettem egy laptopot, hogy követni tudjam a világ dolgait. Észre sem vettem, mikor kezdődött, hogy naponta leírom a gondolataimat. Az írásaimat megosztottam a közösségi oldalakon, és a visszajelzések alapján tetszettek. Hosszú utat jártam be, míg megtaláltam önmagamat. És lassan megszületett egy regény gondolata is.
Keresztény értékrend szerint élek, melyben a család, az egymás iránti tisztelet, a szeretet, a jóság játszik szerepet. Szeretek adni, főleg szeretetet. Úgy érzem, bennem abból nagyon sok van. Örülök annak is, ha az írásaimmal örömet szerezhetek másoknak is, nem csak saját magamnak.
Úgy hiszem, minden emberben van egy magocska, amelyben a küldetése rejlik. Ha eljön az ideje, akkor kicsírázik, utat tör a felszínre. Valamennyien küldetéssel születünk a világra. Az egyik hajtásom gyümölcse egy könyv, amely a környezetem támogatásával jött létre.