Nagy tévhitek nyomába eredtünk. Azzal, hogy betiltják a műanyag szívószálat és az egyszer használatos poharat, keveset oldunk meg. Mert van másik. A lebomló szatyor és pohár, ami nem bomlik le.
 

Az a műanyag doboz, amelyben az étteremből a vendég a vacsorát hazaviszi, körülbelül 30 percig szolgál. A szívószálat átlag 10 percig tologatjuk, az elviteles söröspohár és kávéspohár szintén csak pár percig van a kezünkben – utána az óceánban vagy a föld mélyén végzi, és ÖRÖKRE ott is marad. A csomagolásokból vagy az italos palackokból több millió tonna műanyaghulladék keletkezik. Ezért egyre több az olyan étterem, bisztró, kávézó és pékség, amelyik környezetbarát megoldásként lebomló műanyagra vagy még ritkábban üvegre cseréli le a poharait vagy palackjait. A kezdeményezés dicsérendő, bár nem biztos, hogy ezzel kipipálhatjuk azt, hogy tettünk valamit a környezetünkért. Az üveg lebomlási ideje például 1-2 millió év, ha nem hasznosul újra. (Mert ha a kommunális hulladékba kerül, bizony ennyi ideig terheli a környezetet.)

Itt a nagy helyettesítő!
Hurrá! A kukoricakeményítőből készült szatyrot nyolc hét alatt lebomló zacskónak titulálják. Sokat olvashatunk arról, hogy az egyszer használatos műanyag poharat vagy szívószálat kiválthatja a magas keményítőtartalmú gabonafélékből (kukorica, rizs, búza) készült PLA. A PLA persze sokkal, sokkal drágább, ám valóban komposztálható. Igen ám, de csak ipari komposztálóban! Ilyen pedig nálunk közel-távol nincs, esetleg Németországban.
A PLA esetében 70 °C-os hőmérséklet és megfelelő páratartalom szükséges a lebomláshoz, ami egy házi komposztálóban nemigen valósítható meg. A PLA nem is bomlik le, ezért a hulladéklerakókba kerül. Vagy ami még rosszabb, a szelektív műanyaggyűjtőbe – merthogy a PLA küllemében nagyon hasonlít a műanyaghoz (ami később aztán problémát okoz a műanyagot újra feldolgozó üzemeknek). Ha itt ugyanis elkerüli a válogatók figyelmét, a keveredés ronthat az újrahasznosított műanyag minőségén. Sok nyugati országban a PLA-t külön gyűjtik – barna kukákba – a szerves konyhai hulladékkal együtt. Nálunk ez azonban még nem megoldott. A PLA ezért nem jelent zöld megoldást a műanyagszennyezésre.

 

„Az agyonreklámozott „lebomló“ zacskó eleve bomlást megindító anyagot tartalmaz, ezért fény hatására apró darabokra hullik szét. S aztán ennyi, „úgy marad“

 

A másik becsapós irány, a lebomló polietilén szatyor, amelyik nem bomlik le!
Az áruházláncok ma nagy csinnadrattával hirdetik, hogy ők biológiailag lebomló nejlonzacskókat és szatyrokat használnak. Az igazság az, hogy ezek a zacskók még károsabbak, mint a régi nejlonszatyrok. Ugyanazokból a polimerláncokból épülnek fel, mint más műanyagok, csak olyan adalékanyagokat adnak hozzájuk, melyek hatására a fénnyel való érintkezéskor darabokra hullnak szét. Magyarán: a zacsik széttöredeznek, de nem bomlanak le.
Ma már ott tartunk, hogy az újrahasznosító ipar is tiltakozik a „lebomló“ nejlonszatyrok ellen, mert szennyezik a műanyagot. Az emberek fejét pedig jól megkeverik azzal, hogy egybemossák a kétféle lebomló zacskót: a PLA-t és az „oxi-biodegradációs úton“ lebomló műanyagot. Ez utóbbi csak nagyon tökéletes ipari körülmények között tud elaprózódni, de nem bomlik le.

zacsko01.jpg

>> Mit tehetünk?
A legideálisabb az lenne, ha leszoknánk az egyszer használatos zacskókról. Saját tárolókkal, vászonszatyrokkal elég jól megoldható lenne a bevásárlás, s már ezzel is jócskán csökkenne a műanyag szemét. A műanyagszennyezés fő problémája, hogy sok olyan terméket használunk, amelyik seperc alatt válik kezelhetetlen hulladékká.
A lebomló műanyag és a kukoricából készült szatyor, sajnos, nem az, aminek hangzik. A komposztálható bioműanyagok házi komposztálása nem megoldás a kezelésükre, így egyelőre még a hulladéklerakókban kötnek ki. Gyártásuknak igazán úgy lenne értelme, ha külön begyűjtve és szállítva egy központi ipari komposztálóba kerülnének.

>> KÉK BOLYGÓ
A BBC Earth műsorán látható Kék bolygó 2. az egyik legnézettebb tévéműsor volt. Az alkotó, Sir David Attenborough afrikai természetfilmjeivel vált híressé. A vele való találkozás után II. Erzsébet száműzte a műanyagot a királyi palotákból. A National Geographic ezt követően tett a címlapjára egy jéghegyet, amelynek alja egy hatalmas nejlonszatyorban végződik.

>> A műanyag nem mű! 
A műanyagokat a kőolaj-finomítás melléktermékeként gyártják. A közhiedelemmel ellentétben ezek szerves molekulák, vagyis szuperhosszú, ismétlődő szakaszokból álló szénhidrogénláncok. (Esetenként kénnel, oxigénnel stb. megbolondítva). Annak ellenére azonban, hogy organikusak, a baktériumok mégsem bontják le őket – elsősorban az alakíthatóságukat biztosító szerkezetük miatt. Biológiai bomlás helyett a műanyagok tehát csak szétesnek 5 milliméter átmérőnél kisebb rostokra vagy gyöngyökre, úgynevezett mikroműanyagokra. Intenzív UV-sugárzás és magasabb hő hatására kerül erre sor, s ez az egész folyamat akár több száz évet is igénybe vehet.
Ezekkel a mikroműanyagokkal van tele az óceáni bálnák és halak hasa – és bizonyára a mi szervezetünkben is van belőlük. 

>> A lebomló PLA. Mi az?
A PLA magyarul politejsav (polylactic acid). Annak az amerikai Wallace Carothers nevű amerikai vegyésznek köszönheti a világ, aki a zacskók koronázatlan alapanyagát, a nejlont is feltalálta 1920-ban.
A politejsavat mégsem használta senki, mert nagyon drága volt az előállítása. Mígnem a szintén amerikai Patrick R. Gruber és felesége a nyolcvanas években rájött, hogyan lehet kukoricacsutkából olcsón legyártani a bioműanyagot. Bár a PLA még így is drága, és gyártása nagyon megterheli a környezetet, hiszen egy tonna PLA előállításakor 9,3 tonna cukorrépára, 3,4 tonna búzára vagy 2,6 tonna kukoricára van szükség. (S ezek nagybani termesztésére újabb erdőket kell kiirtani.) Nyugaton azonban egyre inkább ezt használják a csomagolóiparban, mert bioműanyagként csak 20 százalékkal drágább, mint a hagyományos polietilén – és nem terheli a környezetet soha le nem bomló szeméttel.

>> A PLA biológiai bomlását elsőként az emberi testben figyelték meg
A gyógyhatóanyagokat hordozó biopolimer kapszulákat ugyanis lenyeljük, és implantátumok is készülnek biopolimerekből.

>> Érdekességek:
Nem csupán a lebomló zacskó nem bomlik le a hulladéklerakókban, a szerves hulladék sem. A kutatók Amerikában 40 éves hot dogra és fejes salátákra leltek a szeméttelepeken, melyek oxigén híján nem bomlottak le.
Az emberi szervezetben megtalálható műanyagok zöme pedig a műszálas kárpitokból és textiliákból származik.

web-bannerek-hirlevel-02.jpg

A reciklált drágább
A tanácsadók azt mondják, sok műanyag az égetőben végzi, mert nincs igény az újrahasznosított műanyagra. Igen ám, csak ami újrahasznosított, az általában nagyon drága. Mennyire? Nemrég egy katalógust szerettünk volna kinyomtatni, s hogy ne szennyezzük nagyon a környezetet, reciklált papírból. A fehérített papír – 1000 darabra számolva – 800 euróba került, a reciklált 8000 euróba. 

PLASZTOT ESZIK A TEHÉN Azt hisszük, Európában van a legtöbb szemét. Hát nem!
Thaiföldön hajókázunk, mellettem a gyerekek számolatlan dobálják üdítős palackjaikat a tengerbe... Ugyanez volt Indiában is, ahol az utcán a tehenek plasztot esznek. Agrában isteni sajtok vannak: a folyóparton PET-palackokat rágcsáló bivalyok tejéből készülnek. 

Kína és india vezet
A szakemberek ma ezt szépen így mondanák: a tengeri műanyagszennyezés zöme olyan országokból származik, ahol a fogyasztás felfutását (és a középosztály robbanását) nem követte környezettudatosság. Plusz nem épültek ki hulladékkezelő rendszerek! Egy német kutatás szerint a műanyag 88–95 százaléka tíz ázsiai és afrikai folyóból kerül a tengerekbe, egy Science-tanulmány pedig kimutatta, hogy a szemét zöméért hét ország – Kína, Indonézia, Vietnam, Thaiföld, a Fülöp-szigetek, Srí Lanka és India – a felelős. A tengerszennyezésben a legnagyobb gondot állítólag a PET-palackok, a fültisztítók, a cigarettacsikkek és a szívószálak okozzák.

–nagyvendégi–