Tisztelt Szerkesztőség!
Édesanyámmal nagyon korán magunkra maradtunk. Még alapiskolás se voltam, mikor édesapám meghalt. Anyu mindent megtett, hogy a kis szoba-konyhás panelban mindenem meglegyen. Nagy álma volt, hogy ha már ő nem, legalább én tanulhassak. Munka után levestésztát gyúrt, az ünnepek előtt linzert és mézest sütöttünk. Ebből tett szert egy kis mellékesre, mert a takarítónői fizetéséből nem sokra tellett volna. Imádtam ezeket a karácsony előtti közös sütéseket: a vaníliás porcukor és a fahéj illata beleivódott a bőrünkbe. Lekvártól ragacsosan teltek az adventi estéink. A süteményeket kenegetve nagyokat beszélgettünk, és annyit nevettünk, hogy a fejünk is megfájdult belé. Kettesben telt az életünk, nem emlékszem rá, hogy ezt az idillt valaha megzavarta volna valaki.
Harmadéves voltam, mikor rám talált a szerelem. Olyan nagyon szerelmes lettem, hogy otthagytam anyut, és a páromhoz költöztem. Édesanyám féltett, de nem tiltakozott. Kezdetben gyakran találkoztunk, minden nap beszéltünk telefonon. Az egyik találkozásunkkor kipirult arccal vallotta, hogy van egy férfi az életében. Addig a percig eszembe se jutott soha, hogy az én anyám is lehet szerelmes. Nem tudtam elfogadni, hogy más léphet az életébe helyettem. Egyre ritkultak a találkozók és a telefonhívások is, s mindig ugyanoda lyukadtunk ki: én felhánytorgattam, mit kell már ennyi idősen pasiznia. Ő a fejemhez vágta, hogy nekem adta az egész életét, s most, hogy egyedül hagytam, igazán joga van eldönteni, mit szeretne vele kezdeni. A veszekedésünk odáig fajult, hogy sértődöttségemben nem is kerestem őt. A párommal elköltöztünk, és a kapcsolatunk teljesen megszakadt. Megszületett a kislányom, és látszólag boldogan éldegéltünk hármasban. Ötéves volt, mikor a férjem bejelentette, válni akar, mert mást szeret. Egyedül maradtam a lányommal, ugyanúgy, ahogy annak idején én anyával. Időközben sok mindenre rájöttem, békültem volna, de ő nyom nélkül eltűnt. Jött egy új szerelem, és mindent hátrahagyva Nyugat-Európába költözött. A kis szoba-konyhát eladta. Azóta a szomszédok sem hallottak róla…
Karolina
Kedves Olvasóink!
Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Kérjük, az ímél tárgya „Levéltitok“ legyen!
