LEVÉLTITOK

Jogom van dönteni a saját életemről, a saját testemről? Jogom van azt mondani, elég, ennyi volt? Én úgy gondolom, hogy igen. Ha még megérem, nyáron leszek ötven. Azért a ha, mert a közelmúltban súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam: rák, áttétekkel. Tizenkét évvel ezelőtt már megjártam egyszer a poklok poklát. Akkor foggal-körömmel harcoltam, szó és könny nélkül tűrtem a kopaszságot, a rosszulléteket, a testem gyengeségét. Eszembe sem jutott, hogy meghalhatok. Eldöntöttem, hogy túlélem.

Akkor még kicsik voltam a gyermekeim, és azért harcoltam, hogy lássam őket felnőni. Kipróbáltam mindenfélét, ma sem tudom, mi segített: az orvostudomány, a természetgyógyászok, a hit vagy az akarat, de az utolsó pillanatban visszafordultam a halál torkából. A betegség hatására sok dologban változtattam, sok mindent átértékeltem. Próbáltam egészségesen étkezni, sokat mozogni, de ami a legfőbb, a jelenben élni. Értékelni a mai napot, a családom közelségét, a gyerekeim jókedvét, a férjem ölelését. Damoklesz kardja mindig is ott lebegett felettem, de igyekeztem róla tudomást se venni. Nemrégiben azonban szembesülnöm kellett vele, hogy új harc vár rám.

De én ezt a harcot már nem akarom megvívni. Tudom, mi várna rám az újabb kezelések alatt, és úgy érzem, már nem vagyok hozzá elég erős. Úgy döntöttem, elutasítom az orvosi kezeléseket. A családtagjaim nem akarják megérteni a döntésemet. Azt gondolják, feladtam, hogy gyáva vagyok. Pedig ehhez a döntéshez is bátorság kellett. Nem a haláltól félek, hanem attól, hogy magányos leszek a a halál felé vezető úton. És erre most minden esélyem megvan, hiszen a számomra legfontosabbak elfordultak tőlem. 

x