Tisztelt Szerkesztőség!
A problémám dióhéjban: szerelmes vagyok és özvegy. A férjemet fél éve temettem el. Nem éltünk már túl jól akkor sem, mikor hat évvel ezelőtt agyvérzést kapott. Szeretett a pohár fenekére nézni, és részegen mindig engem talált meg. Meg sosem vert, ahhoz nem itta elég bátorra magát: a szavaival bántott. A szüleimet ócsárolta, amiért egy olyan szerencsétlent neveltek, mint én. Nem tanítottak meg főzni, de még csinosan járni sem. Sokszor szidott, hogy ügyetlen vagyok és képtelen a kedvére tenni. Ebben, mondjuk, igaza is volt, mert a víz is kivert annak a gondolatától, hogy lefeküdjek vele. Talán ha a házasságunk első tíz évében aludtunk közös ágyban. Az agyvérzésből nem tudott rendesen felépülni, ezért otthon maradtam és ápoltam. Rám szorult mindenben: etetni kellett, fürdetni, pelenkázni. Hat éven keresztül szinte ki se mozdulhattam otthonról, nem volt, akire bízhattam volna. Mindkét lányunk a fővárosban dolgozik, és családjukkal a közeli városban élnek, és nincs idejük semmire sem. Hat éven keresztül csak akkor hagytam el a házunkat, ha orvoshoz vagy bevásárolni mentem. Hangosan nem merem kimondani, de leírni képes vagyok: mikor meghalt, úgy éreztem, visszakaptam a szabadságomat. Hamarosan visszatértem a munkahelyemre, ahol az elmúlt hat évben alaposan kicserélődtek a munkatársak. Az egyik új munkatárssal egyre többet beszélgettünk, és munka után találkozgatni kezdtünk. Ő elvált ember, és 8 évvel fiatalabb nálam. Először azt hittem, csak a bolondját járatja velem, de türelmével, kedvességével meggyőzött arról, hogy tényleg engem akar. Élvezek minden egyes vele töltött pillanatot, és igen, vele a testiség sem feladat vagy kötelesség, hanem örömforrás és csoda. De hogy mondjam el mindezt a lányaimnak, akik szemében az apjuk volt a tökéletes férj. Mert a férjem nagyon jó volt a szerepjátékban. A környezetével könnyen el tudta hitetni, milyen kedves, gáláns ember. Az igazi arcát mindig csak nekem mutatta meg.
Egy szerelmes asszony
Kedves Olvasóink!
Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Kérjük, az ímél tárgya „Levéltitok“ legyen!
