Tisztelt Szerkesztőség!

A problémám dióhéjban: szerelmes vagyok és özvegy. A férjemet fél éve temettem el. Nem éltünk már túl jól akkor sem, mikor hat évvel ezelőtt agyvérzést kapott. Szeretett a pohár fenekére nézni, és részegen mindig engem talált meg. Meg sosem vert, ahhoz nem itta elég bátorra magát: a szavaival bántott. A szüleimet ócsárolta, amiért egy olyan szerencsétlent neveltek, mint én. Nem tanítottak meg főzni, de még csinosan járni sem. Sokszor szidott, hogy ügyetlen vagyok és képtelen a kedvére tenni. Ebben, mondjuk, igaza is volt, mert a víz is kivert annak a gondolatától, hogy lefeküdjek vele. Talán ha a házasságunk első tíz évében aludtunk közös ágyban. Az agyvérzésből nem tudott rendesen felépülni, ezért otthon maradtam és ápoltam. Rám szorult mindenben: etetni kellett, fürdetni, pelenkázni. Hat éven keresztül szinte ki se mozdulhattam otthonról, nem volt, akire bízhattam volna. Mindkét lányunk a fővárosban dolgozik, és családjukkal a közeli városban élnek, és nincs idejük semmire sem. Hat éven keresztül csak akkor hagytam el a házunkat, ha orvoshoz vagy bevásárolni mentem. Hangosan nem merem kimondani, de leírni képes vagyok: mikor meghalt, úgy éreztem, visszakaptam a szabadságomat. Hamarosan visszatértem a munkahelyemre, ahol az elmúlt hat évben alaposan kicserélődtek a munkatársak. Az egyik új munkatárssal egyre többet beszélgettünk, és munka után találkozgatni kezdtünk. Ő elvált ember, és 8 évvel fiatalabb nálam. Először azt hittem, csak a bolondját járatja velem, de türelmével, kedvességével meggyőzött arról, hogy tényleg engem akar. Élvezek minden egyes vele töltött pillanatot, és igen, vele a testiség sem feladat vagy kötelesség, hanem örömforrás és csoda. De hogy mondjam el mindezt a lányaimnak, akik szemében az apjuk volt a tökéletes férj. Mert a férjem nagyon jó volt a szerepjátékban. A környezetével könnyen el tudta hitetni, milyen kedves, gáláns ember. Az igazi arcát mindig csak nekem mutatta meg.
Egy szerelmes asszony

Ked­ves Ol­va­só­ink!

To­vább­ra is vár­juk le­ve­le­i­ket! Amennyi­ben sze­ret­nék ve­lünk és ol­va­só­ink­kal meg­osz­ta­ni örö­mü­ket, bá­na­tu­kat, prob­lé­má­i­kat, szí­ve­sen ál­lunk az önök ren­del­ke­zé­sé­re: akár név­te­le­nül vagy ál­né­ven is ír­hat­nak. Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Kér­jük, az ímél tárgya „Le­vél­ti­tok“ legyen!

 

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg