Tisztelt Szerkesztőség!

Van olyan, hogy egy anya ne szeresse a gyerekeit? Hogy a terhére legyenek? Hogy ne hiányozzanak neki, ha távol van tőlük? Mert én pont így érzek. És egyre jobban szenvedek az érzéseimtől. Látszólag boldog családként élünk a férjemmel és két gyerekünkkel (5 és 2 évesek). Az első gyereket én is nagyon szerettem volna, legalábbis akkor még úgy gondoltam. Aztán mikor a szülőszobán a kezembe adták, semmit nem éreztem, csak ürességet. Fárasztott a napi rutin vele és az otthonlét. Ha csak tehettem, anyámra vagy a férjemre – vagy bárkire, aki épp ráért – hagytam, és indultam a magam útján. A második gyerekhez a férjem ragaszkodott, de annak a születése után már otthon maradni sem voltam hajlandó. Jó munkahelyem van, így három hónap után visszamentem dolgozni. A kicsire először az anyám vigyázott, most pedig bölcsődébe jár. De még így is ott vannak a reggelek, amikor indítanom kell őket: mindenki ideges, hisztisek, én pedig már mennék, de nem bírunk elkészülődni. Szinte megváltás, mikor beérek a munkahelyemre. Ott legalább én lehetek a főnök. Igyekszem minél több időt külön tölteni tőlük, esténként egyedül vagy a férjemmel együtt kimozdulni. Szeretünk kettesben kirándulni, de ilyenkor a férjem naponta kétszer hazatelefonál, írogat a nagyszülőknek, hogy mi újság a gyerekekkel. Nekem viszont ilyesmi sose jut eszembe. Ilyen alkalmakkor úgy érzem, akármeddig el tudnék lenni a gyerekeim nélkül. Mikor a gyerekeimmel együtt vagyok, igyekszem úgy tenni, mint a többi anya: simogatom, ölelgetem őket. De mikor ezt teszem, csak közömbösséget érzek. És minél hosszabb ideig kell velük együtt lennem, én annál nyugtalanabb leszek. Az érzéseimről nem merek senkinek sem beszélni, mert a környezetemben úgysem értenének meg. Egyre jobban szenvedek attól, hogy nem vagyok normális. Vajon meg fognak az érzéseim változni? Vagy egyáltalán: mit tegyek, hogy megváltozzanak?
-r-

 
Ked­ves Ol­va­só­ink!

To­vább­ra is vár­juk le­ve­le­i­ket! Amennyi­ben sze­ret­nék ve­lünk és ol­va­só­ink­kal meg­osz­ta­ni örö­mü­ket, bá­na­tu­kat, prob­lé­má­i­kat, szí­ve­sen ál­lunk az önök ren­del­ke­zé­sé­re: akár név­te­le­nül vagy ál­né­ven is ír­hat­nak. Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Kér­jük, az ímél tárgya „Le­vél­ti­tok“ legyen!

 

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg