Tudom, hogy sokan cserélnének velem, és megkapom majd, hogy jó dolgomban nem tudom, mihez kezdjek magammal. 26 éves menyasszony vagyok. A párommal már az alapiskola utolsó évében összejöttünk, vagyis 12 éve vagyunk együtt. A diplomaosztómon kérte meg a kezemet, és idén ősszel tartjuk az esküvőnket. Illetve csak tartanánk, mert nekem kételyeim támadtak. Eddig még senkinek sem mondtam el, mi zajlik bennem, mert úgy gondolom, a környezetemben nem értenék, mi bajom van. Hisz minden nő erre vágyik! Hűséges, szerető társra, berendezett lakásra, álomesküvőre.

Tulajdonképpen minden menetrend szerint történt velünk. Ennyi év után mindenki elvárta a lánykérést, természetesnek veszik, hogy falura költözünk a szülőkhöz, és rögtön gyerekeink lesznek. A párom szüleinél már meg is van a leendő otthonunk: a házuk tetőterét alakították át nekünk a saját ízlésük szerint. Ennyi év után még csak annyit se kérdeztek meg, hogy milyen színű legyen a fal. Úgy érzem, hogy az életemet nem én, hanem a felém irányuló elvárások irányítják. És nem tudom, hogyan tudnék ebből kiszállni. Ugyanez a helyzet az esküvővel is: a párom szülei akarnak mindenben dirigálni. Ők választottak helyszínt, menüt, zenészeket, ők mondják meg, hogy kit lehet meghívni (Már majdnem 200 vendégnél tartunk!). A páromnak pedig minden jó úgy, ahogy a szülei mondják. Én egyke vagyok, sajnos, édesanyám nem él, apámmal pedig megromlott a kapcsolatunk. Egyszerűen nincs, akihez forduljak. Valószínűleg ezért is riaszt annyira az esküvő. Minél jobban közeledik az időpontja, annál bizonytalanabb vagyok. Szeretem a páromat, és igen, szeretnék hozzámenni, de nem ország-világ előtt. Kettesben egy szigeten, ahol senki nem sajnálkozik a szegény árva lányon. És szeretném a saját életünket élni a közösen berendezett, saját otthonunkban, a saját tempónkban. Hogyan mondjam el mindezt neki?     

J.

Ked­ves Ol­va­só­ink!

To­vább­ra is vár­juk le­ve­le­i­ket! Amennyi­ben sze­ret­nék ve­lünk és ol­va­só­ink­kal meg­osz­ta­ni örö­mü­ket, bá­na­tu­kat, prob­lé­má­i­kat, szí­ve­sen ál­lunk az önök ren­del­ke­zé­sé­re: akár név­te­le­nül vagy ál­né­ven is ír­hat­nak. Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Kér­jük, az ímél tárgya „Le­vél­ti­tok“ legyen!