„Ne a külső szerint ítélj!” – tartja a mondás. A nőknek mégis azt tanácsoljuk, ne tartsák be mereven ezt a szabályt. A külső és az arc sok mindent elárul a tulajdonosáról. Ezért nézzük meg alaposan azt a pasit, akivel terveink vannak. Szavak nélkül is sok mindent megtudhatunk róla.

Meneküljön például azoktól a férfiaktól, akiknek csapott az álluk. És a szúrós szemű férfiaktól is. A jellegtelen állú férfi nem a tettek embere, a kicsi, szúrós szem pedig alattomos jellemre utal. 

mirol-arulkodik-az-arc-kezdo.jpg

Jól teszi a nő, ha ösztöneit és megfigyelőképességét használja. Az ösztön nem más, mint évezredek alatt szerzett tapasztalatok összessége. Legyünk bizalommal azon férfiakhoz, akiknek külső szeme sarka lefelé mutat, mert ez a hűség jele. Az orr alatt látható kis mélyedés – ha nagy és jellegzetes – a temperamentumot mutatja. A megtermett orr életrevalóságra, előrehaladásra, pénzkeresési hajlamra utal, és ez bizony nem megvetendő. Figyelje meg a szemöldökök közti távolságot is. A nagyobb távolság az ambíció, a hivatásbeli siker jele.

Az emberi arc nemcsak a pillanatnyi hangulatról, hanem jellemvonásokról, egészségi állapotról, szexuális tulajdonságokról, társadalmi rangról, pénzkeresési tehetségről is árulkodik. „Miként arcunk befolyásolja életünket, életünk is hatással van az arcunkra” – mondja Boyé Lafayette De Mente francia író Tanuljunk meg olvasni az arcból című könyvében. Valamennyien tapasztaltuk már, hogy a nagy szem szép, és nagy hatással van az emberekre. A nagy szemet tudat alatt a nyíltsággal (gyermeki ártatlansággal) azonosítjuk. Hasonlóképpen a magas homlokot az intelligencia, a nagy orrot az életerő jelének tartjuk.  Tehát: ha akarjuk, ha nem, a körülöttünk megforduló emberek arca naponta hatással van ránk.

Az arcból olvasás nem sarlatánság, nem olyasmi, mint például a kávézaccból való jóslás. Az ókori kínaiak tanították az arcok jellegzetes vonásait. A tudósok és orvosok generációk tapasztalataiból szűrték le azt a megállapítást, hogy a test felépítése és az arcvonások meghatározzák az emberek életét. 

Az Egyesült Államokban például az arc tanulmányozása annyira népszerűvé vált, hogy munkaerő-felvételnél egyre több üzleti társaság alkalmaz szakembereket, akik értenek ehhez a tudományhoz. Ezért mi, nők is bátran éljünk megérzéseinkkel, hogy el tudjuk választani a búzát az ocsútól, vagyis a rendes pasasokat a semmirekellőktől. 

A férfiajkak titkai

Az ajkak előtt még nézze meg a férfi arcformáját, mert sok mindent elárul. Általános szabály, hogy minél aránytalanabb egymáshoz viszonyítva az arc két fele, annál valószínűbb, hogy az illető lelki problémákkal, megrázkódtatásokkal, csalódásokkal küszködik. 

Az arc vizsgálatát három részletben végezze. A szemöldöktől felfelé helyezkedik el az a rész, amely az intelligenciáról vall. Magas homlokuk az eszes, okos embereknek van. A szemöldöktől a felső ajakig található a második rész, amely az érzelmek területe. A telt arc nemcsak jelentős szexuális érdeklődésre, hanem erős érzelmekre is utal. A kerek arcú férfiak jó férjek és jó apák. Az arc harmadik része a felső ajaktól az áll aljáig terjedő rész, és arról árulkodik, hogy mennyire erős akaratú a férfi, mennyire tud küzdeni. Minél erőteljesebb és hangsúlyosabb ez a rész, annál határozottabb a férfi. Az elmondottak alapján, például ha egy férfinak magas a homloka, de jelentéktelen az álla, akkor az a férfi intelligens, de nem elég energikus ahhoz, hogy érvényesíteni tudja az akaratát. 

hirlevel_web_banner_2.jpg

Általában a szem az, amelyet először megnézünk egy számunkra ismeretlen emberen. A szem a lélek tükre – szokták mondani. Mielőtt megvizsgálnánk a szem alakját, figyeljük meg elhelyezkedését az arcban. Az egymáshoz közel fekvő szem azt mutatja, hogy az illető jól tud koncentrálni – de sajnos, mindig csak egyetlen dologra. És fordítva: minél távolabb fekszik egymástól a két szem, az illető annál nagyobb területet tud befogni szellemével, ugyanakkor nem képes egy dologra összpontosítani a figyelmét, nem tudja kihozni a tárgyban rejlő lehetőségeket. 

A szem színével kapcsolatban általában elmondható, hogy a barna szemű férfiak őszinték és érzelmesek, ugyanakkor féltékenyek, és erős bennük a birtoklási vágy. Minél sötétebb egy férfi szeme, annál erősebb benne a szexualitás. Ha azt akarja megtudni, hogy az érintett férfi hűséges természetű-e, figyelje meg a szeme külső sarkát. Ha lefelé irányul, akkor számíthat arra, hogy párja hűséges lesz. A kék szemű férfiak a nőkkel való kapcsolataikban racionálisak. Jó párosítás szokott lenni, ha a férfinak és a nőnek azonos színű a szeme, mert sok mindenben megfelelnek egymásnak. A szemszín nagy különbözősége esetén konfliktusokra és csalódásokra kell felkészülni a szerelmi kapcsolatban. Az ajkak szintén az érzelmekről adnak hírt. Talán senkit sem lep meg, hogy a keskeny ajkú emberek nem azok, akik éjjel-nappal az érzelmeikről beszélnek. Az ajkak szélessége és teltsége azt mutatja, hogy az illető mennyire képes az érzelmeit kinyilvánítani.

Ja, és mennyire tudja elfogadni mások érzelmeit! A felső ajak jelenti az adást, az alsó ajak az elfogadást. A férfiak hatvan százalékának keskenyebb a felső ajka, mint az alsó. Tehát sokkal több befogadni való érzelemre van szükségük, és sokkal kevésbé képesek kimutatni az érzelmeiket.

Mélyedés az orr alatt

Nem érdektelen az arcnak ez az apró részlete sem. Ez a kis hely a szexuális vágyakozás helye. Minél mélyebb és hangsúlyosabb, viselője annál szenvedélyesebb természetű. Vigyázni kell viszont azokkal a férfiakkal, akiknek gödröcske van az állán, mert az ilyen emberek kétszínűek, gyakran megjátsszák magukat. Minél mélyebb a gödör, annál másabb az az ember a valóságban, mint amilyennek látszik. Nagyon sok színésznek van például ilyen gödröcske az állán, gondoljunk csak Kirk Douglasre. Ha a férfi álla alulról nézve olyan, mint a női popsi (ez Cary Grant esete), akkor ez azt jelenti, hogy az illető hetvenéves korában elégedetten fog ülni a babérjain.

A kis orr alkalmazkodó természetre vall, a pici gomborr pedig azt mutatja, hogy az illető alárendeli magát mások akaratának. A férfiak esetében a jól megtermett orr a rugalmasság, a fizikai erő jele. 

Meghatározásainkon azonban nem árt elgondolkodni. Bizony, hány bűnöző jóságos arccal járkál a világban! Az emberek azt hiszik, megbízhatnak bennük, de alkalmas pillanatban kést döfnek a hátukba. Ha egy nő ártatlan kislányarccal néz a világba, akkor nehezen képzelhető el, hogy felveszik börtönőrnek. Óvatosnak kell lenni a magukat megjátszó emberekkel! És arra is gondoljunk, hogy a manapság egyre gyakoribb szépségsebészeti beavatkozások egészen más kifejezést képesek varázsolni az emberi arcra, mint amilyennek megszületettünk.

mirol-arulkodik-az-arc-belso.jpg

Milyen arcvonásokról ismerhetjük fel a jólelkű férfiakat?

  • Gömbölyű arc: A telt arc jószívűséget, érzelmeket, barátságos természetet mutat.
  • Magas homlok: A magas homlokú emberek okosak. Az arcdiagnosztika az arcon levő vonásokra is figyel. Az a férfi, akinek negyvenévesen is gyermekien sima a homloka, valószínűleg semmin sem töri a fejét. Ezzel szemben a szemöldökök közti két ránc azt mutatja, hogy az illető erős személyiség, másokkal szemben pedig kedves és figyelmes. Élete párját szenvedélyesen szereti.
  • Nagy a távolság a külső szemzug és a szemöldök között: Ívelt szemöldökük a nőknek szokott lenni. A széles köz azt jelzi, hogy az illető mindig kész segíteni másokon. Minél közelebb helyezkedik el a szemöldök a szemhez, az illető férfi annál önfejűbb és erőszakosabb.
  • A haj vonala a homlok felett: Ha M alakot formál, akkor az illető alkotó, kreatív személyiség. Érzékeny nemcsak a saját dolgai, hanem mások irányában is.
  • Sugárzó halánték: A szem magasságában a halántékon van egy kis terület, amely az illető szenvedélyes természetéről árulkodik. Ha ez a hely egészséges színű és fénylő, akkor az a férfi szenvedélyes. Ha a terület beesett és sötét, akkor a férfi rossz fizikai vagy lelkiállapotban van.
Varga Klára
Cookies