Összkomfortos mamahotel

A szülők gyereke
Ki szeretne olyan szállodában lakni, ahol a szolgáltatások siralmasak, étel csak néha van, az is hideg, az ágyat a vendég maga veti meg, a mosásról nem is szólva? Ezenkívül mindenért pluszpénzt kérnek, amit a beköltözéskor elfelejtettek megemlíteni, és mindenki maga takaríthatja a szobáját. Végül pedig leküldik a boltba megvenni a friss zöldséget. A saját pénzén természetesen. Csak egy mazochista költözne be ilyen szállodába.
Nos, valami ilyen helyre kellene beutalni azokat a „kisfiúkat”, akik még mindig a szüleik nyakán élősködnek.
Másképpen nem lehet kitessékelni őket a szülői házból. Mert most ezt a valóságot éljük: harmincnégy éves „kisfiúk” élnek a szülők nyakán.

Eléje tenni a reggelit? No ne!
Mamahotel-tulajdonossá válni rendkívül könnyű. A fiatal anyukák verhetik a mellüket, hogy ők bizony soha – aztán észre sem veszik, és máris átcsúsznak „szolgáltatóba”. Mint például Anna. – Mindig igyekeztem önállóságra nevelni a gyerekeimet. Úgy szoktattam őket, hogy segítsenek a házimunkában, és meg tudják keresni a kis zsebpénzüket. A lányomnál ez tökéletesen sikerült, a fiamnál azonban nem vált be. Egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy még egyetemista korában is én készítem el a reggelijét, mert hiszen jogra jár, elfárad. Ezért nem kértem meg, hogy segítsen otthon. Most viszont már ott tartunk, hogy semmit sem hajlandó megcsinálni. 

Anna lánya ekkor már huszonkét éves volt, többé-kevésbé eltartotta magát, bár még nem fejezte be az iskoláit, a pár évvel idősebb fia viszont csak annyira volt képes, hogy hébe-hóba bevásárolt. Anna elmondja, mindig félt attól, hogy egyedül marad a házban, hiszen régen elvált. Ezért aztán nem hisztizett.

Legtöbbször ez az oka, hogy miért működik zavartalanul a harminckét éves „kisfiammal” az all inclusive mamahotel. Még az sem kell, hogy az anya elvált vagy özvegy legyen. Elég egy elszürkült házasság, mogorva férjjel megfejelve. A házban alig esik kedves szó, a „mama” lelke elsivatagosodva – így aztán azzal vigasztalja magát, hogy legalább hízelgő „kisfia” felvidítja a szürke hétköznapokat...

Nem minden kertben tör fel a nyersolaj
Jóval korábban, még a „kisfiam” kiskorában kell lépéseket tenni, hogy ne alakuljon ki nála a mamahotel-effektus. Például úgy, hogy rávezetjük, milyen szép dolog az, ha saját maga keresi meg azt a kis pénzt, amit aztán kedve szerint elkölthet. Azt sem kell szégyellni, ha a szülő hozzájárulást kér a háztartáshoz. Persze nem akkor, amikor a tizenhat éves húsz eurót keres a szórólapok széthordásával. De ha a „kisfiam” elmúlt huszonéves, és állandó keresete van? Akkor bizony igényelni lehet tőle bizonyos rendszeres havi összeget, hiszen a kenyeret sem adják ingyen, és olajkút sincs a kert végében. Tehát a fiatal néha megveheti a benzint a család kocsijába, amelyet ő is használ, vagy kifizethet egy-egy nagybevásárlást. Sőt, abban is meg lehet egyezni vele, hogy havonta a bankba is elrak pár eurót. Nem kell sokat kérni tőle, mert nem a pénzről van szó, hanem az elvről.

Luca, akinek két huszonéves lánya van, más utat választott. – Én nem kértem pénzt a gyerekeimtől, mert furcsának találtam volna, de hagytam, hogy a kiadásaikat a saját bevételeikből fedezzék. Mivel többnyire házon kívül voltak, mert más városban jártak egyetemre, bizony megéreztem a kosztpénzen, hogy kisegítenek.

A fiúk miért nem akarnak elköltözni?
A mamahotelt beszüntetni nem egyszerű, de a felmondásból mindenki csak profitál: a gyerek is, a család is, a „kisfiam” jövendő társa is. Ha nem válik külön a gyerek, fennáll a veszély, hogy későbbi életében képtelen lesz önálló életet élni. 

A lányok könnyebben kirepülnek a családi fészekből, mint a fiúk, mert a lányok sokkal mozgékonyabbak, önállóbbak, mint a férfiak. Átlagosan véve a huszonhárom és harminc év közötti lányok tíz százaléka él együtt a szüleivel, a fiúknak viszont több mint a negyede! Ebben talán közrejátszik a hagyomány is: régen a fiatal lányok, akiknek nem volt hozományuk, elmentek szolgálni, tehát fiatalon elkerültek a háztól. A fiúk esetében elsősorban a kényelem játszik közre: miért változtassanak azon, ami jó és kényelmes?

Spanyolországban és Olaszországban még különösebb a helyzet: ott a felnőtt férfiaknak a fele él a szülői házban, és élvezi annak előnyeit akár negyvenéves koráig is. Bár azt is tekintetbe kell venni, hogy sokan a gazdasági válság miatt laknak otthon, hiszen a munka nélküli vagy rosszul kereső gyerekek nehezen tudnák fenntartani a külön lakást. Egy azonban biztos: a déli országokban elterjedtebb, hogy a felnőtt gyerekek a szülői házban maradnak. És sokkal több a bírósági eljárás is, amikor a szülők a bíróságon kérvényezik, hogy tegyék ki végre élősködő gyereküket a családi fészekből, mert nem akar kiköltözni.

Ne féljünk az ultimátumtól
A pszichológusok tudnak pár tanáccsal szolgálni azoknak a szülőknek, akik úgy érzik, hogy viszonyuk felnőtt gyerekükkel kezd hasonlítani a szállodatulajdonos – igényes vendég kapcsolathoz. Mindenekelőtt határozottan szólítsák fel a „kisfiút”, hogy járuljon hozzá a családi költségvetéshez, és saját kiadásait részben maga fedezze. Még egy orvostanhallgatónak is van nyári szünete, amikor dolgozhat. A vizsgaidőszak csupán az iskolaév egy részét teszi ki, a fennmaradó hetekben még a nehéz szakot látogató diák is kiveheti részét a házimunkákból. Kétszeresen vonatkozik ez azokra a felnőtt gyerekekre, akik már nem tanulnak, de nemigen törik magukat, hogy munkába álljanak. A szakemberek szerint választás elé kell állítani a gyereket, például beszüntetni a zsebpénz folyósítását. Mi legyen azzal a fiatal felnőttel, aki munkanélküli-segélyből él, és nem igyekszik elhelyezkedni? Ez már az ő problémája, nem a szülőé. Lehet, hogy nem is a szülőnek kell szigorúan rászólni, hogy kezdjen már valamit az életével. Lehet, hogy az is elég lesz, ha nem utazhat el a megálmodott rockfesztiválra, vagy nincs pénze arra sem, hogy meghívja egy vacsorára a barátnőjét.

A pszichológusoknak arra is van magyarázatuk, hogy a fiúk miért válnak el nehezebben a szülőktől, mint a lányok. Hiányzik nekik a férfivá avatás szertartása, amely a régebbi társadalmakban segített a fiatal férfiaknak határvonalat húzni a gyerekkor és a férfikor között. Nemrég még ez a határvonal a katonaság volt („kiszolgált katona”, tehát felnőtt férfi). Nyers, durva, de hatásos átmenet volt. Utána mindenki természetesnek vette, hogy a fiatal önálló életet kezd élni. A ma társadalma más – a hosszú, gondtalan fiatalság a trendi. És a trend!

Hiszen allergiás szegényke…
Márti elmondja, miért nem jó kényeztetni a felnőtt gyerekeket. Pontosan ilyen „kisfiam” volt az ő exe. – A mi történetünk olyan volt, mint egy rossz szappanopera. Az egyetemen ismertem meg a férjemet, abban az időben, amikor az anyja agyonbabusgatta, mert orvosira járt, sokat tanult, ráadásul beteg, allergiás is volt. Az anyja életében központi kérdés volt a fia allergiája, minden tehetetlenségét ezzel magyarázta. Amikor járni kezdtünk, furcsállottam a hozzáállását, de ő szüntelen csak azt ismételgette, hogy gondoskodnom kell a fiacskájáról, minden elképzelhető módon támogatnom, amit én, bolond szerelmes lány el is fogadtam. Idővel odáig fajult a dolog, hogy már semmiben se segített, pedig én is orvos voltam, szakvizsgák előtt álltam, de minden terhet levettem a válláról, és százszázalékosan kiszolgáltam. És később nemcsak őt, hanem a két fiunkat is. Bár a férjem terhesnek találta az anyja gondoskodását, ugyanezt várta el tőlem is. Annyira megszokta, hogy már olyan volt neki, mint a levegő, és a saját elképzelése szerint élt. Amikor például olyan vállalathoz ment dolgozni, ahol a munkaidő látástól vakulásig tartott, meg sem kérdezte, hogy el bírom-e majd végezni a házimunkát és a gyerekek nevelését is. És amikor kinézett magának egy új egyetemet, meg sem kérdezte, hogy elkezdje-e, egyszerűen beiratkozott távutasnak – meséli Márti, keserűen még annyi év után is. Azután a férje annyira beleszeretett a tanulásba, hogy egyszer hazajött, és bejelentette, már nem szereti Mártit, elmegy, és élni fogja a saját életét, mert hiszen ehhez joga van. 

Kár, hogy nem tizenöt évvel korábban jutott eszébe ez a gondolat. Akkor legalább Márti is „élhette volna a saját életét”.

MEDDIG KELL ELTARTANI A GYEREKEKET?

• A törvény nem rendelkezik arról, hogy a szülő meddig köteles eltartani a gyermekét.
   
• Magától értetődik, hogy a szülő addig köteles eltartani a gyermekét, amíg saját magát nem képes fenntartani, azaz mindaddig, amíg készül leendő hivatására. De nem köteles pénzelni akkor, ha a gyerek már a harmadik iskolát hagyja ott, és még mindig nem döntötte el, mivel akar foglalkozni. Ilyen esetekben a szülő jogosan követeli, hogy a gyermek járuljon hozzá a család kiadásainak fedezéséhez.
   
• Gyakran emlegetik a 26. életévet, mégpedig azért, mert eddig a korig jár a családi pótlék, ha a fiatal még tanul. Ettől a kortól kezdve kaphat a felnőtt munkanélküli-támogatást is. 
   
• A jogászok szerint a szülők általában addig tartják el a gyermeküket, amíg elvégzi az első felsőfokú iskolát, azaz megszerzi a baccalaureátusi, magiszteri vagy doktoranduszi címet. A következő cím megszerzése közben már nem szokták támogatni.
   
• A szülő nem kötelezhető arra, hogy egy háztartásban éljen a 18. életévét betöltött gyermekével, de anyagilag támogatnia kell mindaddig, amíg elvégzi iskoláit.

MIKOR KELL TÁMOGATNIA A GYERMEKNEK A SZÜLŐT?
A diákok és dolgozó fiatalok között olyanok is vannak, akik szépen keresnek. Éppen ők azok, akikre vonatkozik a szülő támogatásának kötelessége. A törvény rendelkezése értelmében kötelesek anyagilag is támogatni a rászoruló szülőt. 
Az összeg nagyságát nem szabja meg a törvény. Vegyük például azt az esetet, amikor a nyugdíj előtt álló szülő (egyik vagy mindkettő) elveszti az állását, a gyermekük pedig egy jól menő nemzetközi cég alkalmazottja. Ilyen esetben a gyermek köteles anyagi támogatásban részesíteni a szüleit, akár velük lakik, akár nem. 

Varga Klára