Tanulmányaimat a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem kulturális turisztikai menedzser szakán végeztem. Német nyelvből származó ismereteimet külföldön töltött éveimmel gyarapítottam. Dolgoztam idegenvezetőként, végül pedig egy pozsonyi multinacionális vállalat német projektjén kötöttem ki. Anyasági szabadságom alatt korrepetáltam, illetve fordítóként dolgoztam. Két kisfiam született, s mikor mindketten óvodába kerültek, pályát módosítottam, és újságíró lettem. Az olvasás, az írás gyerekkorom óta közel állt hozzám. A régebben működő Ifimagazinban rendszeresen jelentek meg rövidebb alkotásaim. Szabadidőmben olvasok, író-olvasó találkozókra vagy könyvklubokba járok. A családommal, barátaimmal szintén sok időt töltök. Vidám embernek vallom magam, akit egy pohár jó borral és szusival könnyen le lehet venni a lábáról. Magánemberként, már nem érzem, hogy minden harcba be kellene szállnom, esetleg bárkit meg kellene győznöm a saját igazamról. Sok mindent elengedtem már, köszönhető ez akár az anyaságnak, akár az élet hozta tapasztalatoknak.

Miért szereted az Új Nőt?

Az Új Nőben lehetőséget kaptam, hogy ennek a már lassan feledésbe merülő hobbimnak újra hódolhassak. Szeretem a magazin sokoldalúságát, hogy újabb és újabb inspiráló embereket ismerhetek meg. Jó érzéssel tölt el, amikor pozitív visszajelzés érkezik a riportalanyaimtól, hogy mennyire jólesett nekik a beszélgetés, tetszik a róluk közölt cikk. Ilyenkor mindig kialakul közöttünk egy láthatatlan kapocs, amiben megtisztelnek azzal, hogy őszintén elmondják életük történéseit, mozzanatait, én pedig hallgatok és figyelek. Rengeteg új ismeretre tudok szert tenni, és emellett sok fantasztikus embert megismerhetek.

 

Sallay Erika által publikált cikkek megtekinthetők itt.

Cookies