Nincs annál izgalmasabb, mint egy futó viszony. Édes, mint a tiltott gyümölcs. De csak addig élvezzük, míg a tilosban járunk...

„Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem”
Százszorosan igaz ez, ha az ember az esküvője után tíz évvel találkozik vele. Mit tehetünk ilyenkor? Levélírónk, Magdi az olvasók tanácsát kéri: „Mindig példás, alkalmazkodó, rendes feleség, gondos anya voltam. Meg sem fordult a fejemben, hogy olyasmit tegyek, amit nem szabad. Legalábbis pár évvel ezelőtt! Ma már nem ítélem el azokat, akik belebonyolódnak egy viszonyba – és bujkálnak. Egy kívülálló soha nem ismerheti a hátteret, mi történt, és miért úgy történt, ahogy, nem ismerheti az asszony vagy a férfi indítóokait, sem az egész történetet. A barátommal már fiatalkorunkban is ismertük egymást, már akkor tudtuk, hogy egyformán gondolkodunk – de még nem történt semmi. Ő nős volt, én egy szép párkapcsolatban éltem, úgyhogy az ismeretségből semmi nem lett. Azután sok megpróbáltatáson mentünk keresztül, és egyszer ismét összetalálkoztunk.
Megtörtént a csoda.
Ez az érzés évek óta annyira erős, hogy nem vagyunk képesek befejezni. Olyan vigasztaló, erős érzés, hogy van valaki, egy igazi férfi, aki hozzám tartozik! Nekem ő a másik felem! Mégis van itt egy hatalmas »de«: egyikünk sem akar fájdalmat okozni a szeretteinek, hiszen mind a kettőnknek családja, gyerekei vannak. Igazából az tart össze bennünket, hogy a viszonyunk titkos.
A szerelmem már halálosan unja a hárpia feleségét, én pedig csalódtam a férjemben.
Minden így jó, ahogy van, remélem, soha nem derül ki pajzán és titkos szerelmünk.... Tudom, az a véget jelentené, s mi nem akarunk semminek, se a szeretkezéseinknek, se a házasságunknak véget vetni!”
 
tiltott_szerelmeka.jpg
 
Boldogság, szerelem, kétségbeesés…
Egy ehhez hasonló kapcsolat az élet legmegrázóbb (ugyanakkor a legcsodálatosabb) élménye! A legforróbb érzelmek izzanak benne. A boldogság, hogy rátaláltunk arra az emberre, aki igazán hozzánk tartozik. A lelkifurdalás, hogy a hozzánk legközelebb álló emberek boldogságát tesszük kockára. És a kétségbeesés, hogy az élet mennyire igazságtalan hozzánk (miért nem találkozhattunk akkor, amikor húszévesek voltunk?).
A szenvedély, hiszen sok mindennel a hátunk mögött a „fizikai” viszony, a szex sokkal teljesebb és felszabadítóbb tud lenni, mint húszéves korunkban.
És a fájdalom, amelyet a „hogyan tovább” bizonytalansága szül, a napi vívódások, a „mi lenne, ha...” ábrándképei… Az általánosan elfogadott társadalmi illemkódex szerint titkos viszony „fennforgása esetén” az a tisztességes eljárás, ha megvédjük a régi kapcsolatot. Vagyis: fejezzük be az édes kis viszonyt, és csak azután kezdjük újra, ha a férjünkkel, feleségünkkel már tisztáztuk a hogyan tovább kérdését. Ez mint elmélet nagyon szép. 
Csakhogy nem veszi figyelembe, hogy a két szerelmes eleve egy évek óta fennálló és működő házasságban él, amelyben a férjen (feleségen) kívül gyermekek is találhatók, többnyire igen kényes és sebezhető életkorban. Ezek a házasságok az elmúlt húsz év alatt csendes együttéléssé szelídültek. Szürke és elszürkült házasságban is lehet egész kellemesen és komfortosan élni, ha a házastársak nem marakodnak, egyikük sem iszik, és össze tudják hangolni a külön kis útjaikat. A titkos szerelem segít elviselni a mindennapok unalmát, tavaszt csempész a szürke télbe! A férj általában számítógépes játékokat játszik esténként, és észre se veszi, hogy a felesége is ott téblábol. A feleség jobbára morcos, s csak akkor öltözik ki, amikor vendégek jönnek, és mosolyogni is már régen elfelejtett. Ugyanakkor mind a ketten teljesen természetesnek veszik ezt a semmilyen állapotot.
Aztán egyszer egyikük találkozik valakivel, aki gondtalan, vidám, csupa élet, csupa érdekes dolog történik körülötte (nem úgy, mint a kanapén horkoló férjjel) – és halálosan beleszeret. Most mi legyen? Tegyen pontot egy évtizedek óta fennálló házasság végére, fossza meg a gyerekeit egy működő család oltalmától, és becsületesen, nyíltan kösse össze életét új szerelmével? Lehet, hogy a tisztességes válasz: igen. De nem mindenki képes a szakításra, és a lelkük mélyén igazából kevesen akarnak szakítani. (Mert ha akarnának, és valóban OLYAN HALÁLOS LENNE AZ ÚJ SZERELEM, akkor az életüket is odaadnák érte). Sokan inkább azt a megoldást választják, hogy megmaradnak a fennálló kötelékben, és vele egy időben titokban tiltott viszonyt kezdenek egy másik pasival, fiatalabb nővel, viszonyt, amely szívfájdító, édes, de kilátástalan... Mert nem akarják szétzilálni a családot, nem tudják és nem akarják vállalni az erkölcstelen, önző tönkretevő szerepét (legalábbis verbálisan azt mondják). MINDEN ÚGY JÓ, AHOGY VAN – VER GYÖKERET A GONDOLAT LELKÜK TITKOS KERTJÉBEN. A rokon lélekről, a szerelemről, énjük másik feléről, a boldogító összetartozásról (ezeket a kifejezéseket használják) persze nem akarnak lemondani, AZ ÉLET ÉDESSÉGÉRŐL, hiszen olyan régóta nélkülözik...
És ezért élnek boldogan egy boldogtalan házasságban – titkos hármasban.
harmani.jpg
 
Életem boldogsága
– A férjem intelligens, sőt karizmatikus ember, de óriási összevisszaság van a lelkében: iszik, néha adósságokat csinál, nem lehet rá számítani, és este, amikor hazajön, velem és a gyerekekkel is rettenetesen kiabál. Jó képességű, ügyes ember, de hiányzik belőle a belső fegyelem, és ez teljesen tönkreteszi őt is, minket is – mondja Györgyi, aki huszonkét éve él együtt a férjével. – Már többször is ki akartam lépni ebből a házasságból, mert nem könnyű az életem, de két gyerekünk van, ezért nekem soha nem volt egy rendes munkahelyem, hiszen ellátni és nevelni kellett a gyerekeket. Nincs állandó bevételem, és a bohém férjem támogatására egyáltalán nem számíthatok. Mindig az volt az álmom, hogy egyszer majd lesz egy kedves, biztonságot adó családom. Gyakran azt mondogatom magamban: mit akarsz, van két szép gyermeked, gondoskodj róluk, örülj nekik, és ne panaszkodj… Hát ilyen az életem. Ráadásul az a véleményem, hogy a gyerekek számára jobb egy teljes család, mint egy csonka, még akkor is, ha a szülők már nem szeretik egymást.
Egy szerencsés (szerencsétlen?) napon Györgyi megismerkedett a munkahelyén egy férfival, aki mindenben tökéletes ellentéte volt a férjének. Megbízható, dolgos, nyugodt ember, aki minden idejét és erejét a környezet és az állatok védelmének – és természetesen a gyerekeinek szentelte. Mert a család szent! – Nős – mondja Györgyi. – Észrevétlenül szerettünk bele egymásba, és fokozatosan megállapítottuk, milyen sok dologról ugyanaz a véleményünk. Olyanok vagyunk, mint az ikrek. Őrjítő a dolog, naponta írogatunk egymásnak, hívogatjuk egymást. Ráadásul most, három év plátói barátság után, a szexre is sor került, és rájöttünk, hogy minden, amit eddig átéltünk, a nyomába sem ér annak, amit akkor érzünk, amikor együtt vagyunk. Csakhogy Györgyi barátja tizennégy éve él együtt a feleségével, aki beteges, és két kicsi gyerekük van.
És soha nem hagyná el a családját, mert katolikus. Melodráma...
– Neki sokkal nehezebb lenne elhagyni a családját, mint nekem. Se a felesége, se a gyerekei nem tehetnek róla, hogy Karcsi belém szeretett. Ezért csak titokban találkozunk, néha kisírjuk magunkat egymás vállán, hogy ilyen későn hozott össze bennünket a sors, azután mind a kettőnk húzza tovább a maga igáját.
 
Egy picike boldogság
A tiltott szerelemben a szeretők azzal mentegetik magukat, hogy csak egy kis magánboldogságra vágynak. Az életük ugyanúgy folyik tovább, mint addig, megbízhatóan szolgálják a családot, és ezen nem is akarnak változtatni.
Ez, persze, csak illúzió.
Mindig eljön az a perc, amikor a mérleg nyelve vagy az egyik, vagy a másik oldalra billen. Az egyiknek tönkremegy a házassága, és egyszeriben magányos lesz és szomorú (rosszabb esetben dühös), hogy a másik miért nem döntött ugyanúgy, ahogy ő... 
Vagy pedig a titok – az esetek nagy részében ez a forgatókönyv – napvilágra kerül. A férj, a feleség elfog egy kóbor SMS-t, hiszen minél régebben tart a viszony, annál kevésbé ügyelünk a mobilunkra és az e-mailjeinkre – és akkor döntésre kényszerülünk. Abban a percben már tudjuk, hogy a viszonyunk bizony egyáltalán nem volt egy ártatlan játék, s hogy valakik miatta nagyon, de nagyon boldogtalanok lesznek. Például mi is, mert mégse akarjuk elhagyni a férjünket, feleségünket, családunkat, s a tiltott gyümölcs csak addig volt édes, míg a tilosban eszegettük...
Szakítsunk? Jön a mardosó lelkifurdalás, hogy hány embert tettünk boldogtalanná… De végül is mindenkinek magának kell eldöntenie, melyik utat választja.
S mi legyen velünk, akik félünk, nehogy egyszer hasonló választás elé kerüljünk? Egyetlen dolgot tehetünk: mindent elkövetünk, hogy meglevő kapcsolatunkat ápoljuk, és azon igyekszünk, nehogy ellaposodjon, unalmassá, érdektelenné váljon. Néha nem sikerül. De néha igen!

Varga Klára

Új Nő csapata