A versengés
Az anyák egyformák mindenütt a világon: nagyon szeretik összehasonlítgatni gyermeküket a többi gyerekkel. Titokban azt remélik, hogy az övék lesz a LEGKÜLÖNB az összes között. A Facebookon ez a versengés hihetetlen méreteket öltött.
„Már nekünk sincs pelusunk, éjjel sem, magunk fel tudjuk venni a zokninkat, elszámolunk húszig, és legalább tíz verset tudunk.” Ilyen mondatok jelennek meg az anyukák beszélgetőoldalain, és a többiek csak rákontráznak. A szerényebb anyukáknak elakad a lélegzetük, és átkozzák azt a percet, amikor bejelentkeztek. Mert attól kezdve minden hónapban megérkezik az ímél, hogy mi mindent kellene már tudnia a babának. És jönnek a kommentek az anyukáktól, akiknek ugyanannyi idős a kisgyermekük, és eldicsekszenek, hogy az ő babájuk mennyit fejlődött. A közlések alapján a világ tele van apró GÉNIUSZOKKAL.
A szerény anyuka csak kapkodja a fejét, holott szegény eddig azt hitte, hogy az ő kislánya ügyes, okos, és már egész szépen beszél. Aztán megtudja, hogy a többi kétéves már lóhosszakkal megelőzte az ő gyermekét. A szerény anyuka egy ideig szomorkodik, azután egy mozdulattal kikapcsolja a számítógépet, és inkább tisztába teszi a babáját. Közben arra gondol, hogy a többi anyuka valószínűleg megszépíti a valóságot. Ránéz két nagyobbik fiára, és kicsit megnyugszik: ők sem tűntek ki semmivel kétéves korukban, aztán mégis ügyes iskolás lett belőlük.

Tökéletes anya, tökéletes csecsemő
A pszichológusok semmi esetre sem tanácsolják az anyáknak, hogy ÖSSZEHASONLÍTGASSÁK gyermeküket a többi gyerekkel. Ugyanakkor látják, hogy ez tendencia. Sok anya a tökéletesség megszállottja lesz, szüntelenül összeméri gyermekét más gyerekekkel, végül csapdába esik. (A háttérben önbizalomhiány húzódik. A szülő a gyerek kiválóságával igyekszik pótolni azt, ami belőle hiányzik, vagy amiben ő nem jó.)
A felülhelyezkedés leghatásosabb módja meg az, ha a másikat lebecsüljük.

A téma ausztrál kutatói egyértelmű megállapításra jutottak: azok a szülők (elsősorban az anyák), akik különböző szülői közösségekbe, anyaközpontokba, mama-gyerek úszótanfolyamra járnak, szinte megszállottjai a hasonlítgatásnak. Az anyák nem csak a gyerek sikeres fejlesztésében versengenek. Az is a versengés tárgya, hogy például mennyi ideig szoptatnak, milyen gyorsan fogynak le a szülés után, milyen jól főznek, mennyire ügyesen végzik el a házimunkát, milyen gyorsan tudnak visszamenni a munkahelyükre. A pszichológusok felhívják a figyelmet, hogy mindez logikus következménye a társadalomban ELURALKODÓ teljesítményorientáltságnak. Mintha a legjobban teljesítő ember automatikusan a legboldogabb is lenne.

Túl nagy a jelentősége 
A versengés természetes dolog – minden ember vágyik rá, hogy kivívja környezete elismerését. Csakhogy a gyermeknevelésben nincs helye a versengésnek. Az ambiciózus és türelmetlen anyák nem használnak, hanem ártanak gyermeküknek, mondják a pszichológusok. Nem a gyerek érdekeit tartják szem előtt, hanem saját, erőszakos-erőszakolt VÁGYAIKAT KÖVETIK. AZOKAT VETÍTIK RÁ SZEGÉNY „TÖKÉLETLEN” GYERMEKEIKRE. Felpörgetik a gyermek fejlődését, nagy terheket rónak rá, s ezzel megfosztják őt az örömteli gyermekkortól. Ugyanakkor a nagy terhelés mellett féltve óvják az élet megpróbáltatásaitól, az igazi, a természetes kihívásoktól. (Jaj, ne lépj a pocsolyába, sáros leszel. Ne játssz a kutyával, megharap!)
A szerető családban növekvő kisgyermeknek nincs szüksége különleges ingerekre, sem a szülő azon igyekezetére, hogy erőltetetten mindent korábban megtanuljon, mint a többi gyerek. A gyermek ugyanis nem siet a fejlődéssel. És eszébe sem jut, hogy ilyen értelemben összemérje magát a kortársaival. A „tökéletes” anyákkal szemben a gyerekek kitűnően tolerálják, ha környezetük nem egészen tökéletes, és játszva alkalmazkodnak hozzá. A gyermek akkor is normálisan fejlődik, ha néha bömböl, ha néha „valami fáj”, ha nem tetszik neki szinte semmi. Teher alatt nő a pálma.

És ha valóban kevesebbre képes?
Klára jelentkezett egy mama-gyerek úszótanfolyamra. – A kisfiammal valahogy nem illettünk be a sok tökéletes anya és gyerek közé. MELLESLEG úgy látom, hogy minél nagyobbak a gyerekek, annál kevésbé dicsekszenek velük az anyák. Később már nem törekednek arra, hogy az ő kisfiuk legyen a legtökéletesebb.
Természetesen előfordul, hogy egy-egy gyerek annyira lemarad a fejlődésben, hogy szakszerű segítségre van szüksége. Az ilyen eset ritka. Nincs jelentősége annak, ha egy kétéves kisfiú csak annyit gügyög, hogy mamma, mamma, amikor a szomszédék ugyanannyi idős kislányának már be nem áll a szája. Ha félévesen már mászott, tíz hónaposan pedig járt, nem kell lógatnunk az orrunkat, ha kétévesen még nem beszél. A LÉNYEGBEVÁGÓ lemaradásokat a gyerekorvos a preventív vizsgálatokon egyébként is észreveszi, és az óvodában, iskolában is figyelmeztetik a szülőt a pedagógusok, ha eltérést tapasztalnak.

Engedjük el a fülünk mellett a következő mondatokat:

  1. Az én kislányom kétéves korában már el is felejtette a pelust. Úgy tetszik, ennek az anyukának ez a mániája. A sikeresség fokmérője nála a biliztetés, hogy az ő picikéjét mikor tudja rászoktatni a bilire. Szerencsére ma már egyre ritkább ez a szemlélet.
  2. Ágika már régen egyedül öltözik. Lehet, hogy felöltözik, de ovis kora óta egy kiállhatatlan, dirigálós teremtés, akárcsak a nagyszájú anyja.
  3. Hogyhogy folyton lyukas a nadrágja? Az én Jancsikám ruhája mindig tiszta. Minden gyerek más. Jancsika édesanyja egy (túl)aggódó természet, mindent megtilt a gyerekének, nehogy baja essen. De az egészséges gyereknek mozgásra van szüksége, és jó, ha kipróbál ezt-azt. Neki kell belemásznia a pocsolyába ahhoz, hogy elhiggye, vizes és sáros lesz.
  4. Andreának biztos nem hármas a tollbamondása! Lehet, hogy Andreának végig jobb jegyei lesznek, mint a mi Panninknak. Tudni kell, hogy az iskolában kapott jegyek és a sikeres munkahelyi karrier NEM ÁLL egyenes arányban egymással. Ha a szülő úgy gondolja, hogy kicsit ösztökélni kell a gyereket, segítsen neki korrepetálással. Bár lehet, hogy a gyerek képességeiből csak ennyire futja. Ebbe is bele kell nyugodni.
  5. Túl fiatal vagy a fiúzáshoz. Jutka sem jár még senkivel. Lehet, hogy a szülőnek igaza van. Lehet, hogy Jutka anyja meg pont azért szidja a lányát, hogy mindig otthon ül, nem jár sehova, még mindig nincs fiúja, így mi lesz vele.
  6. Már gondolkodhatnál rajta, mi leszel! Bezzeg az András pontosan tudja, hogy jogra fog menni. Az „édesszüle” talán pontosan tudta tizenhat évesen, hogy mi akar lenni? Dehogy tudta, hisz most se tudja: már pontosan a tizenhatodik íróasztalát koptatja!

Varga Klára