Gyerekeink egyszer csak felnőnek. Helyes az, ha továbbra is otthon tartjuk őket? Vagy amikor felnőtté válnak, küldjük el őket otthonról, mint teszik azt a svédek vagy a hollandok? Mi jobb a gyereknek: ha kilökjük a puha fészekből, vagy huszonötön túl is ajnározzuk?
Gyerekkorunk óta arra tanítanak bennünket, hogy valósítsuk meg az álmainkat. Rossz tanács! Mert az álmok teszik tönkre az ember életét. A délibáb kergetése nem vezet jóra.
Az embernek becsületesen végig kell élnie mindent, amit hoz az élet. Ha ezt nem teszi meg, idővel a rossz megint előjön. A le nem zárt érzelmek elől nem menekülhetünk.
Mostanában elég gyakran szóba kerül az önimádat, közkedvelt szóval a nárcizmus. Milyen megnyilvánulásai vannak ennek a személyiségzavarnak? Miből vehetjük észre mégis, hogy nárcisztikussal van dolgunk?
Gyakran úgy érezzük, a bőrrel akpcsolatos panaszok mindig akkor jelennek meg, amikor a legkevésbé kellene: egy fontos prezentáció előtt, vagy amikor végre szabadságolunk és elutazunk, esetleg egy nagy projekt befejezésekor…
A rákos betegek vagy más súlyos betegségben szenvedők gyakran hallanak ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket: „azt hiszem, ez a betegség figyelmeztetni akar valamire”, „ez annak a jele, hogy lassítanod kell”, „változtatnod kellene az életeden”.
Sok nő úgy vizsgálja a mellét, hogy csomót ne is találjon. Ebben akkor következik be változás, amikor a vizsgálgatás során olyan csomókat tapint ki, amelyeket már nem lehet figyelmen kívül hagyni.