A Szobi házaspár azért dolgozik, hogy szülőföldjüket, búcsi örökségüket megismertessék szűkebb és tágabb környezetünkkel.
Így jött létre még az első civil szerveződések idejében, 1999 nyarán a Kultúráért és Turizmusért Társulás. Szobi Eszterrel, a társulás elnökével beszélgettem.
– Minden a babákkal kezdődött... Gondolta volna, hogy őseink divatja így meg tudja mozgatni az embereket?
– Mikor a 90-es évek közepén jelentősen megcsappant a magyar óvodákba és iskolákba beíratott gyermekek száma, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elindította beíratási programját. Jómagam az óvodapedagógiai szakcsoportban tevékenykedtem, és egy népművészeti kiállítás adta az ötletet, hogy a népviseleteinkbe öltöztetett babákkal próbáljuk becsábítani iskoláinkba a magyar gyermekeket. Az elejétől kezdve a legalapvetőbb egységben, a családban gondolkodtam. Először hazai néprajzkutatókat kerestünk meg, akik készséggel segítettek: Méry Margit és Jókai Mária, akik összehasonlító elemzés során Dél-Szlovákia magyarok lakta régióiban 11 nagy tájegységet, s azon belül 29 népviseleti csoportot határoztak meg. Ezt követően pedig elindultak a gyűjtőmunkálatok: olyan varróasszonyokat kerestünk, akik még maguk is hordják vagy készítik községük hagyományos viseleteit. A héttagú babacsaládokat rongyszabászatban jártas népművészek készítették.
A babák parádéztak, csodaszépek voltak, így aztán az elgondolásnak rengeteg segítője akadt, akik hozták-vitték a híreket -- és a babákat. Nekik köszönhetően a kezdeményezés mozgalommá, szeretetlánccá nőtte ki magát.
– A több mint tíz vándorlással eltöltött év után a népviseletes babák végre állandó lakhelyet kaptak.
– A háromgenerációs, héttagú családok – néhai férjem ötlete nyomán – bársonnyal bélelt dobozokban járták az országot, de jó néhányszor megfordultak az államhatáron kívül is. Az elmúlt tizenöt évben összesen mintegy 280 kiállításon mutatkoztak be. Megfordultak a környező országokban, és 2000-ben még a hannoveri világkiállításra is eljutottak. Az első kiállításunkon, 1998-ban nyolc babacsaládon mutattuk be a felvidéki viseleteket. Mára a számuk 56-ra nőtt, sőt újabb babacsaládok is vannak készülőben. Ahogy a kiállítás és a társulási tevékenység bővült, úgy fogalmazódott meg egy állandó székhely gondolata. Az öcsémmel együtt felajánlottuk a társulásnak, hogy a babákat a szülői örökségünkbe, egy régi, háromosztatú parasztházba költöztetjük. Az épületet azonban először rendbe kellett hozni, amihez különféle szakemberekre volt szükség, akik időt és energiát, sőt, pénzt nem kímélve segítettek. Nekik és főként a községből elszármazott Csenger Sándornak köszönhetően megnyitotta kapuit a Felvidéki Népviseletes Babák Háza!
– A társulás tevékenysége két szálon fut: a babamúzeum mellett turizmussal is foglalkoznak.
– A férjemmel sok éven keresztül a kultúra területén tevékenykedtünk, majd egy kis családi panzió keretén belül elkezdtünk idegenforgalommal foglalkozni. Úgy gondoltuk, szükség van arra, hogy a kultúrát és a turizmust formailag összekapcsoljuk! A kultúra önmagában kevés ahhoz, hogy tömegeket csábítson. Viszont útvonaltervekkel, szálláslehetőséggel megfejelve már többekhez eljut. Ebből született meg a Vidéki turizmus a Duna mentén projekt, mely négy nyelven foglalja össze a régiónkban található érdekességeket és szolgáltatásokat -- a szálláslehetőségektől, éttermektől kezdve a kézműveseken át a tájházakig.
– Ennek elősegítésére uniós pályázatokon keresztül kidolgozták a Regio Danubiana minőségjelet, mely szitakötőkben méri a szolgáltatások minőségét.
– A minőségjellel a Duna menti létesítmények, társulások és cégek, a helyi őstermelők munkáját szeretnénk segíteni. Azzal, hogy garantálja a termékek eredetét, illetve a szolgáltatások színvonalát, hozzájárul a turizmus fejlesztéséhez. Minőséget jelez -- és a régió jellegzetességeihez való szoros kötődést. Az elméleti résszel elkészültünk, a projekt most már a megvalósításra vár. Ehhez azonban további anyagi támogatásokra van szükség.
– Ennyi megvalósult munka után milyenek a tervek a jövőre nézve?
-- A babamúzeum épületét az elkészült tervek alapján szeretnénk kibővíteni, rendbe tenni a gazdasági épületeket, hogy időszakos kiállításoknak adhassanak otthont. Ezenkívül a Visegrádi Négyek országainak civilszervezeteivel együttműködve egy határokon átnyúló, a kultúrát és a turisztikai lehetőségeket összefogó, nagy ívű projekt kidolgozásán munkálkodunk.
