Ők azok, akik a legtöbb lájkot kapják. Mi, szürke lájkolók olyan életre vágyunk, amilyet ők élnek, olyan szépek és könnyedek szeretnénk lenni, mint ők.
Tévedés ne essék: a Facebook-királynő nem online éli az életét. Az offline élete az, ami tetszik nekünk. A Facebook-királynő laza, s az élet szeretete árulkodik minden posztjáról. Kövessetek és szeressetek! – mondja.
Gelle Szofi (16 hónapos) igazi aranybaba. Aki a képeit posztolja, az anyukája (Gelle Elvira (38, Komárom).
Elvira munkája során (bolti eladó volt) hosszú éveken át állandóan emberek között mozgott. Most gyermekgondozási szabadságon van. A pici babával nemigen tudott kimozdulni, nem lehetett nap mint nap együtt a barátaival. Kislánya igazi Facebook-királynő. Hogy miért?
Gelle Szofi
– Mi igazi életet élünk, nem csak a virtuális térben mozgunk. A valódi világban gyűjtünk élményeket, s azokat osztjuk meg. Ahogy megszületett a kislányom, Szofi, azután kezdtem aktív lenni az interneten – meséli Elvira. – Persze, nem csak úgy, bele a „nagyvilágba“ posztolgatok – a képek nem nyilvánosak. Csak az ismerősök láthatják őket. És az ismerősök tényleg ismerősök – nem csak „bejelölgettük“ egymást. Megosztottam a napi élményeket: amikor sétálni voltunk, ünnepeltünk, vagy látogatók jöttek hozzánk. Igen, Szofi sok-sok lájkot kap, ami azt mutatja, hogy rengeteg ismerősöm van. Most, hogy Szofi mozgékonyabb, már kevesebbet vagyok online. Egyébként ő is érdeklődik a számítógép iránt (ezenkívül a női táskákat szereti).
Örülök neki, hogy sokan kedvelik Szofi képeit, és ha a városban találkozunk, megállnak megnézni. Igazság szerint mindenki érdeklődik iránta, csak az édesapja nem. Pedig azt ígérte, hogy tartani fogja vele a kapcsolatot.
Gál Annamária (22, felszolgáló, Andód) szerénynek mondja magát, de szereti a kihívásokat. Ezért is jelentkezett be a Felvidék Szépe versenybe, s azóta, hogy a rivaldafényben megfürdött, modellfotóival még több lájkot zsebel be.
– Előtte is széles baráti köröm volt, de a verseny újabb ismerősöket hozott, akik között van stylist, fodrász, fotós, kamerás is. Ők is kiraktak az oldalukra, ami pluszlájkokat jelent – magyarázza. De ahogy az éremnek, a virtuális létnek is két oldala van.
Gál Annamária
– Az utóbbi időben nem osztom meg olyan sűrűn az üzeneteimet. Főként eseményekről, születésnapokról, ünnepségekről teszek nyilvánossá fotókat, hogy a rokonság és a barátok lássák, mi újság velünk. A közösségi oldal sok ismerősöm kapcsolatát tönkretette. Megütötték a bokájukat, s ez óvatosságra int.
Korlátozni kéne az online eltöltött időt, mert eltorzíthatja az ember viselkedését. Arra kellene használni a Facebookot, amire kitalálták. Én például annak örülök a legjobban, hogy rég nem látott osztálytársaimat is felfedeztem rajta.
Varga Erika (52, pedagógus, Fülek) a közösségi portálokat terápiára használta, hogy lelke háborgó tengerét lecsillapítsa.
– Hogyan találjuk meg az „igazit”? Van, aki a sorsra bízza, van, aki minden férfiban a nagy Ő-t látja. Én ennél sokkal óvatosabb vagyok, mert nem akarom megégetni magam. Két tragédia is történt az életemben. Megromlott a házasságunk, elváltunk a férjemmel. Mire sikerült ismét egyenesbe hozni az életemet, újra megtalált a szerelem. Repültem a boldogságtól, ami kilenc évig tartott, utána pedig jött a zuhanás! Autószerencsétlenségben elvesztettem a páromat. Nem tudtam elfogadni, ami történt, az esti imák és a gyermekeim tartották bennem a lelket. Végül a lányom és a fiam ajánlására a világhálón próbáltam beszélgetőtársakat keresni. (Egyébként kevés emberben bízom meg, egy idegennek hamarabb megnyílok, mint a környezetemnek.) Két népszerű közösségi portál regisztrált tagja voltam, s a „lelki segítségnyújtóim” száma mára elérte a három számjegyet. Van, akivel ma is napi szinten levelezek, van, akivel heti szinten, másokkal telefonon is váltok pár szót, néhányukkal már találkoztam is. És sikerült a gödörből kimásznom – ismét örülök az életnek!
Varga Erika
– Igazság szerint izgalmas volt ismeretlenekkel „ismerkedni”! Regisztrációkor mindig feltöltöttem pár profilképet, fájdalmas szövegmelléklettel. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, ami életkedvet adott, és mosolyt varázsolt az arcomra. Egyik világhálós barátom tanácsát megfogadva eltávolítottam a szenvedést leíró kifejezéseket, csak a boldogság szót hagytam meg. Szeretek kedves lenni, és úgy gondolom, hogy az ember értékét nem az esze, se nem a hatalma vagy a tehetsége határozza meg, hanem – az emberi melegség, amit kisugároz! A mosolyt pedig igazi „csodának” tartom. Ez hiányzik az „online világból”, de ott is igyekszem mosolyjelekkel éreztetni az örömömet.
A közösségi portál számomra terápia volt. Ma már egy könyvnyire rúg a barátaim névjegyzéke, amit előszeretettel lapozok. Hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott ezekkel az emberekkel, akik életet leheltek kihűlt lelkembe.
Lelovics Klaudia (19, főiskolai hallgató, Taksony). A Facebook igazi királynője: mindent tud róla, amit tudni illik.
Klaudia gyakorlott facebookozó. Az elsők között csatlakozott a közösségi hálózat népes táborához, így nem csoda, hogy nagy a rajongótábora, s az sem, hogy korán megismerkedett a Facebook veszélyeivel. Megesett, hogy feltörték és letiltották a profilját, s volt olyan is, hogy lelopták a képeit az üzenőfaláról. Ma már óvatosabb: nem osztja meg nyilvánosan a képeit, csakis az ismerősei láthatják azokat.
Lelovics Klaudia
– A Facebookot főleg kapcsolattartásra használom, nálam a chatfelület állandóan be van kapcsolva. Van, hogy négyen-öten is csevegünk egyszerre. Középiskolás koromban az osztályommal a Facebookon tanultunk (saját csoportunk volt), sőt, főiskolásként is nagy hasznát veszem: az információ megosztása itt a leggyorsabb. Hét közben ritkábban, viszont a hétvégeken szinte az egész nap online vagyok. Takarítás, főzés vagy sütés közben is rápillantok a monitorra, ki mit posztolt a barátaim közül, kinek tetszenek az új képeim. Főleg szelfiket szoktam megosztani magamról. Nagyon kritikus vagyok önmagammal szemben, így az elkészült fotóknak csak kis százaléka kerül fel a hálózatra. A sikeresebb képeimet 300-400-an szokták lájkolni.
– Elsősorban az örömteli dolgaimról készülnek bejegyzések. Ha bánatos vagyok, azt nem szeretem megosztani a világgal. Persze, nemcsak képek, hanem nekem tetsző zenék, videók, egymondatnyi kurta tanulságok is felkerülnek a kezdőlapomra. Hétvégente nem lehet kihagyni a partifotókat, melyeket barátaimmal készítünk a bulikon. Szerintem a magánélet nem a Facebookra való, vannak határok, melyeket nem szabad átlépni. A neten nem ismerkedem, ismeretlent sohasem jelölök vissza. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy nem mindenki közeledik jó szándékkal. S minden feltöltést mérlegelni kell, hiszen ha egyszer valami felkerül a netre, azt már nem lehet onnan letörölni...
