Általános jelenség, hogy hajlamosak vagyunk bizonyos betegségeket félvállról venni. Ha azt halljuk, hogy valaki szívinfarktust kapott, vagy rákbetegségben szenved, minden részvétünk a betegé.
Ám ha arról hallunk, hogy a szomszéd kislány pár hónap alatt nagyon lefogyott, mert „nem akart elhízni“, és most ezért kórházba – „bolondokházába“ – került, csak legyintünk: „ebbe nem fog belehalni.“ Nos, nagyot tévedünk: a régebben „anorexia nervosa“, ma „anorexia mentalis“ néven ismert betegségbe százból öten belehalnak!
Mindenképpen megkülönböztetett figyelmet érdemel tehát a serdülőkori evészavarok e leggyakoribb formája: száz serdülő közül 1–3 szenved e betegségben. Ma már tudjuk: valaki nem azért lesz anorexiás, azaz „betegesen étvágytalan“, mert „ideges“. Ezért is változott a kórkép korábbi, „nervosa“jelzője a „mentálisra“, azaz „észbelire, értelmire“.
Az anorexia ugyanis ugyanolyan „mentális“ betegség (elmebaj), mint a depresszió vagy a szkizofrénia (pontatlan magyar nevén: a tudathasadás).
Modern képalkotó vizsgálatokkal (pl. mágneses rezonancia, MRI) bizonyítható, hogy evészavarokban bizonyos agyterületek működése megváltozik.
Az evészavarok mögött gyakran meghatározott személyiségtípusok állnak, melyeknek genetikai, öröklött génjeinkben rejlő megalapozottsága jogosan feltételezhető. A legmodernebb, ún. epigenetikai kutatások pedig arra utalnak, hogy a terhesség alatti anyai táplálkozás is befolyásolhatja a születendő gyermek majdani fokozott hajlamát az evészavar kialakulására. Mindezen feltevések ma még a kirakójáték (puzzle) stádiumban vannak – az anorexia pontos oka még ismeretlen.
Nem ismeretlen azonban az a tünetcsoport, melynek tagjai – együttes megjelenés esetén – a „kóros étvágytalanságra“ utalnak. A négy figyelmeztető tünet: jelentős fogyás, a havivérzés hiánya, a súlygyarapodástól való erős félelem, ill. az ún. testképzavar, azaz elégedetlenség a testsúllyal, alakkal, állandó ok keresése arra, hogy most miért nem szeretne enni. Fontos tudatosítani, hogy a gyermekkor és serdülőkor határán a súlynövekedés elmaradása és a menstruáció késése is figyelmeztető tünet lehet.
Fontos tehát, hogy a szülő, pedagógus, de akár az idősebb barátnő, osztálytárs felfigyeljen az apró jelekre is: fáradékonyság, szédülés, tanulmányi eredmény/sportteljesítmény romlása, különös étkezési szokások, éhezés okozta hangulatingadozások stb. Ha ilyen viselkedést észlelünk, beszéljük meg a teendőket a gyermekorvossal, pszichológussal. Az időbeni felismerés és kezelés megelőzheti a komoly testi szövődmények kialakulását: lelassul a hossznövekedés (alacsony termetű marad), a menstruációs ciklus zavara megnehezíti majd a teherbe esést. Ám a legsúlyosabb komplikáció a káliumhiány miatt megjelenő szívritmuszavar, amely akár hirtelen szívhalálhoz is vezethet. Ismételjük: gyógyítás nélkül a halál kockázata magas!
Figyeljünk tehát jobban serdülő lányainkra. Sok kihívás éri őket a tv–ből, az internetről: szépek, karcsúak, akarnak lenni. Ám ez ne menjen az egészség rovására!
