Hogyan jutott el Márai Kassától San Diegóig, és mit élt meg mindeközben? Erről beszélgetünk hagyatékának gondozójával, Mészáros Tiborral. Mint sok más történet, ez is a felvidéki Kassáról indult, ahol 1900. április 11-én egy régi, szász eredetű családban megszületett Grosschmid Sándor Károly Henrik. Noha a Márai nevet csak felnőtt fejjel vette fel, már 15 éves korától ezen a néven publikált, miután az apa nem akarta, hogy Sándor és testvére, Géza az ő neve alatt tevékenykedjenek.
Apjuk ugyanis nem tartotta polgári családhoz illőnek a művészi irányultságot, így aztán a később filmrendezőként befutó (Radványi) Géza a nagyanyja vezetéknevét, Sándor pedig a család egyik régi nemesi előnevét választotta. A következőkben Mészáros Tibor (59, Budapest) irodalomtörténész segítségével végigjárjuk Márai Sándor életének legjelentősebb állomásait, s igyekszünk képet adni az íróról, aki végigélte a 20. századot.
Fiatalság, bolondság
1919 szeptemberében Márai iskolatársával és barátjával, Mihályi Ödönnel hazaszökött Kassára, amely akkor már a csehszlovák légiók megszállása alatt áll. Nem akarta letenni az esküt a csehszlovák államra, részben azért, mert akkor sorköteles lett volna. Így októberben Lipcsébe ment, s ezzel kezdetét vette egy hosszú, európai utazás.
„Olyan időszak ez az életében, amikor gyakorlatilag egyetemről egyetemre, országról országra barangol” – mondja Mészáros Tibor. „Tulajdonképpen ekkor válik világpolgárrá. Sokat utazik, olvas és ír, noha diplomát sohasem szerez. Egyszerre dolgozik német és kassai lapoknak, elsőként fordítja le Franz Kafka műveit, időközben pedig Budapestre is hazautazik, ahol 1923-ban feleségül veszi Matzner Ilonát, azaz Lolát. Ezt követően Párizsba költöznek, amely időszak alatt Márai a budapesti Az Ujság szerzője.
Mikor 1928-ban hazatérnek Magyarországra, már viszonylag neves írónak számít, akit az olvasóközönség már jól ismerhetett tárcái révén” – fogalmaz az irodalomtörténész, aki szerint Márai szellemes, iróniával átitatott újságírói stílusa irodalmi szintű volt.
Siker és hallgatás
1936 több szempontból is fordulópontot jelentett Márai életében. Egyházi házasságot kötött feleségével, aki zsidó származású volt. Ekkor már közel 10 éve a budai várnegyed alatt éltek, Márai pedig olyan megjelenéseken volt túl, mint aZendülők, az Idegen emberek, a Válás Budán és az Egy polgár vallomásai.
„Márai jól látja, hogy miből mi következhet. Érzi, hogy a zsidók jogait korlátozó nürnbergi törvények előbb-utóbb Magyarországon is megjelennek majd, ezért aztán Lola kikeresztelkedik, így megmenekül. Ahogy közeledik a második világháború, az író egyre jobban befelé fordul” – magyarázza Mészáros Tibor.
Mészáros Tibor
Időközben Kassa visszakerült az anyaországhoz, amely Márai számára felemelő élmény volt, noha a városba érve keserű szájízzel vette tudomásul, hogy a „két magyar társadalom”, a kassai és a bevonuló magyar nem találja egymással a hangot.
Nem sokkal később nagy tragédia érte: néhány hetes korában meghalt a kisfia, Kristóf. Évek múltán aztán úgy fogalmazott, hogy fia halálával mintha egyfajta oltást kapott volna minden fájdalom ellen. További csapás volt számára, hogy a háborús helyzet miatt eltűnt az életéből az utazás. Így aztán ismét – mint már oly sokszor – az írás nyújtott számára menedéket.
„Rendkívül kettős arcú időszak ez. Márai sikert sikerre halmoz, a Kaland című drámáját összesen 351 alkalommal játsszák Budapesten. Megjelenik az Eszter hagyatéka, A gyertyák csonkig égnek és A kassai polgárok. 1943-ban ideggyulladás miatt hónapokra ágyba kényszerül, majd a naplóírás felé mozdul el. 1944 márciusában aztán a németek megszállják az országot, Márai és Lola pedig Leányfalura mennek. Itt találkoznak először egy árva kisfiúval, Jánoskával, akit később örökbe fogadnak” – taglalja Mészáros Tibor.
Az otthontalanság évei
Márai a háború vége után látta, hogy egy polgári író zavaró tényezőnek számít majd a kommunista rendszerben. Így aztán 1948. augusztus 31-én Lolával és Jánoskával együtt a Keleti pályaudvarról indulva elhagyták Magyarországot, ahová soha többé nem tértek vissza.
„Először Svájcba mennek, majd néhány hét után Nápolyba költöznek, ahol négy évig élnek. Márai igyekszik megkeresni az otthoni helyszínek (például a Margit-sziget, a Lukács fürdő vagy Óbuda) helyi megfelelőit” – magyarázza az irodalomtörténész.
Olaszországban azonban csak ideiglenesen tartózkodhattak, ezért 1952-ben New Yorkba költöztek. Az írás mellett Márai a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, ugyanakkor nehezen boldogult a metropoliszi léttel. 1967-ben visszaköltöztek Olaszországba, miután megörökölték Lola nagybátyjának salernói lakását. Ez felüdülés volt Márainak, hiszen újra európai környezetben élhetett. Ám itt sem volt minden fenékig tejfel – emiatt visszaköltöztek az Egyesült Államokba, s ezúttal a kaliforniai San Diegóban telepedtek le, hogy közelebb legyenek fiukhoz. 1986. január 4-én a betegeskedő és félig vak Lola végleg megpihent.
„Máraiban egyre többször merül fel az öngyilkosság gondolata” – mondja Mészáros Tibor. „1987-ben szívbelhártya-gyulladásban meghal János. Ekkor a már addig is szinte remete módjára élő Máraiban végleg elszakad valami. Levelet ír Torontóban élő barátainak: röstelli, de nem megy tovább. Végül 1989. február 21-én a korábban vásárolt fegyverével főbe lövi magát. Hamvait kérésére a Csendes-óceánba szórják.”
