A demográfiai mutatók alakulásában már-már elérjük a nyugati országokat: nálunk is túl sok a gyermektelen nő. És a magyarlakta vidékeken egykéznek a leginkább!
Egyre drámaibb a helyzet: a 2001-es népszámlálás adatai szerint Szlovákiában a 40-49 éves nők 10 százaléka volt gyermektelen. Ez ugyanígy volt a szocializmus idejében is.
De a legutóbbi népszámlálás adatelemzéseiből már most látható, hogy emelkedik a gyermektelen nők aránya. A részeredmények mutatják, hogy a mai harmincasok korosztálya lesz a töréspont. Az elemzések szerint a 17 százalékot is el fogja érni azoknak a produktív korban levő nőknek a száma, akiknek egy gyermekük sincs. 2010-ben 20 százalék volt a gyermektelen 35 éves nők arányszáma (2000-ben mindössze 13 százalék!). Ennek a korosztálynak az esetében viszont még számítani lehet rá, hogy a jövőben szülni fognak, hiszen általános trend a szülések későbbre tolódása.
A 15-17 százalékos gyermektelenség még nem tragikus, hisz ezzel az aránnyal Európa enyhe csökkenést mutató országaihoz tartozunk. Sokkal drámaibb a helyzet abban a tekintetben, hogy a nők többnyire csak egy gyermeket szülnek. Lényegesen csökken a két- vagy háromgyermekes családok száma – főleg a déli, magyarok lakta járásokban, ahol hosszú hagyományokra nyúlik vissza az egykézés szokása. (Régen azért, hogy a vagyon egyben maradjon, ma azért, hogy az egy gyerek mindent megkapjon, s a családnak se kelljen lemondani a sztenderd értékekről: autó, lakás, nyaralás.)
Álljon itt két vallomás, amelyekben két asszony elmondja, miért nem tartják fontosnak az anyaságot. Mindkettőjüknek van párja, ők maguk szépek, okosak, egészségesek.
Miért nem akarnak szülni?
Ilona 41 éves, és nem tervszerűen mondott le az anyaságról, egyszerűen így alakult az élete. Ha most teherbe esne, elfogadná a gyermeket. Pozsonyban él, és sosem érezte a környezete rosszallását amiatt, hogy nincs gyermeke. Mivel sikeres karrierrel büszkélkedhet, nem érez hiányt. Egyelőre csak a gyermek nélküli lét előnyeit élvezi. Ápolhatta súlyosan beteg édesanyját, amit gyermekek mellett nem vállalhatott volna, pénzzel, idővel sem győzte volna. Megszerezhette második diplomáját, aminek köszönhetően jól fizető állása van, munkája pedig érdekes. Végre szerető élettársat talált, aki szereti a gyerekeket – de nem sürgeti, hogy nekik is legyen. Ilonának van egy kutyája, és nagyon szereti kis unokaöccsét, a húga kisfiát. És végre elég ideje van magára.
Csupán egy dologtól fél: öregkorában terhére lesz a rokonságnak. Azt szeretné, ha végig önellátó tudna maradni. Tizennyolc éves korától pár évig egészségügyi nővérként dolgozott, és látta, hogy az ágyhoz kötött beteg öregek milyen terhet jelentenek a családnak. És hogy a gyerekek csak a nyugdíj napján látogatják meg idős szüleiket.
Ilona nem akart mindenáron gyereket. Főleg nem olyan férfival, aki nem volt az igazi. Egyedül viszont félt gyermeket vállalni. Azt mondja, ha tíz évvel korábban találkozik az élettársával, másképpen alakult volna az élete: hagyományos család lettek volna, gyerekekkel. De nem bánja, hogy ilyen fordulatot vett az élete.
A másik történek főszereplője Reni. Ő 26 éves, és öt éve találta meg a párját, vele szeretné leélni az életét. Már van lakásuk, és a férfi egyre gyakrabban emlegeti a gyerekeket. De Reninek más tervei vannak. Távúton egyetemre jár, és sokat szeretne utazni. „A tanulás és az utazás a mindenem. Mind a ketten jól keresünk, de ha gyerekünk lenne, sok mindenről le kellene mondanunk. Én tudom, mit jelent egy gyerek. Fiatalkoromban a hétvégeken én egy szabad percem sem volt: etettem, sétáltattam, meséltem, altattam, körbe-körbe mindennap. A páromnak fogalma sincs, mennyi törődést kíván egy gyerek.”
A családja sürgeti a férjhez menést és a szülést, de Reni hallani sem akar róla. Nem vágyik gyerekre, nem akarja lekötni magát. Egyre jobban retteg a gondolattól, hogy esetleg beteg gyermeket hoz a világra. A vetéléstől és az ikerszüléstől is fél, mert a családjukban sok volt az iker.
Gyerek? Egyelőre nem!
Itt, Szlovákiában nagyon kevés tanulmány készült arról, hogy miért nem akarnak gyereket vállalni a nők – csak felületesen tárgyalják a témát. Az okokat nem ismerjük. Csehországgal ellentétben, nálunk még nincs fiókja az amerikai No Kidding egyesületnek, amely azokat a nőket tömöríti, akik önként lemondtak a gyerekekről, és ezt nyilvánosan is vállalják. A harmincas férfiakkal és nőkkel folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy a gyermektelenség legtöbbször nem elhatározás kérdése. Inkább: így alakultak a körülmények. Pillanatnyi érzelmek, kis döntések sorozata vezet ahhoz, hogy végül egy párnak nem lesz gyermeke.
A legnyomósabb oknak az látszik, hogy a 25-30 éves fiataloknak nincs állandó partnerük, vagy élettársuk nem megbízható: nem terveznek jövőt, hosszabb együttélést. Ezt a fiatalok negatívumként fogják fel, de a gyerektelenség sokáig nem nyomasztja őket.
Úgy vélekednek, hogy „most még nem kell gyerek”, végül azonban kifutnak az időből. Gyakran ez a gyermektelenség oka. A szociológusok lényeges momentumnak tartják azt is, hogy a fiatalok többsége nagyvárosban él vagy oda igyekszik, ahol a hangsúly az egyéni boldogulásra, az egyén kiteljesítésére helyeződik. Egyre nagyobb fontosságot tulajdonítanak a műveltségnek, iskolai képzettségnek. Az egyetemet végzett nők esetében megjelenik a „gyerek vagy karrier” szerepkonfliktus, ami későbbre halasztja a gyermekvállalást. (A legtöbb nő úgy érzi, meg kell alapozni szakmai karrierjét. Mert mi lesz, ha később elválik? Ki fogja akkor eltartani a családot?) A férfifelelősség normája meggyöngült: ma a férfiak hamar elválnak, s a nő vállára rakják át a család eltartásának felelősségét.
Vannak szociológusok, akik más jelenségre is felfigyeltek: a harmincas nők ötféleképpen viszonyulnak a gyerek(ek)hez. Az egyik csoport „mindenáron” gyereket akar. A második csoport csak megfelelő élettárs esetén vállal gyereket. A harmadik csoport megfelelő időben akar gyereket szülni. A negyedik csoport határozatlan, pillanatnyilag még nem tudja, akar-e gyereket, vagy sem. Az ötödik csoport határozottan nem akar gyereket. A legtöbb nő, főképp az értelmiségi nők, feltételekhez kötik a gyermekvállalást: csak megfelelő partnerrel élve, megfelelő körülmények között szülnek gyereket. Ha ezek nem adottak, inkább lemondanak a gyerekről, mert más tevékenységekkel is ki tudják tölteni az életüket.
A határozatlan nők saját kelepcéjükbe esnek: elhagyhatja őket jelenlegi élettársuk, vagy egészségügyi problémáik támadhatnak, esetleg idősebb korban fogyatékos gyermeket szülnek, vagy erejük fogytán nem tudják fölnevelni későn született gyereküket. A gyerek nem vállalásának hátterében sok kisebb probléma is megbújhat. Például az attól való félelem, hogy a pár életstílusa egyik napról a másikra megváltozik, megszűnik a további önművelés lehetősége, mozgásterük korlátozottá válik, ami idősebb korban kellemetlen problémák forrása lehet.
Történelmi előzmények
A mai Szlovákia területén több olyan időszak volt, amikor kevés gyermek született. Ilyen volt az első Csehszlovák Köztársaság megalakulásának ideje, amikor 15-18 százalékos volt a gyermektelenség. A múlt század húszas éveinek szociális normái például kívánatosnak tartották, hogy többek közt a tanítónőknek ne legyenek saját gyermekeik, mert akkor jobban tudnak foglalkozni a mások gyerekeivel. A második világháború után minden megváltozott – a gyermektelenség a szocialista országokban rohamosan csökkent.
Az igazán nagy probléma
Azt már tudjuk, hogy Szlovákiában (akárcsak a környező országokban, például Magyarországon) a gyerekszületések száma huzamosabb ideje csökkenő tendenciát mutat. De még mindig nem olyan rossz a helyzet, mint az annyira csodált Németországban, pontosabban annak nyugati részén, ahol a negyvenes-ötvenes nők 25 százaléka gyermektelen. S mivel az ehhez a nemzedékhez tartozó nők 36 százalékának is mindössze 1 gyermeke van, nyilvánvaló, hogy Németország az elkövetkező évtizedekben komoly gond elé néz. A gyermek nem vállalásában szuverénül vezetnek az egyetemet végzett értelmiségi nők – 33 százalékuk nem szült gyermeket. Ugyanez jellemző a szlovákiai helyzetre is – a 2001-es népszámlálás szerint az egyetemet végzett negyvenéves nők körében kétszer annyi volt a gyermektelen, mint a középiskolai végzettségűek között.
Szlovákiában más probléma van, mint Németországban. Igaz, hogy nálunk enyhén emelkedik azok száma, akik a 30. életévük után gyermeket szülnek. A 90-es években a születések döbbenetes visszaesésének nem a szülési kedv csökkenése volt az oka, hanem az, hogy a nők későbbre halasztották gyermekeik világra hozását. De még ma is nyitott kérdés, hogy a későn szülő nők közül mennyi szánja rá magát egy második gyermekre. Mert minél több lesz az egygyermekes házaspár, annál nagyobb problémával kell szembenéznünk a következő évtizedekben. Kérdés ugyanis, ki fogja eltartani a nyugdíjasokat.
