A Facebook és az Instagram ezen áll vagy bukik. Szelfi csücsörítéssel, pucsítással – a pózok mind egy kaptafára készültek.

A pucsítást a pornószínésznőktől tanultuk, a mogorva, „éhen halok” tekintetet a világsztároktól lestük el. Gondoltunk-e már arra, hogy mit közvetítenek rólunk, valódi magunkról ezek a pózok?

szelfi-kezdo.jpg

Vegyük például Kim Kardashiant. A valóságshow-celebet ritkán látjuk másképp, mint háttal, felénk fordított arccal, lobogó fekete (újabban szőke, vagy talán már megint fekete) sörénnyel. Közben kilóg ez, az – de fantasztikus világhírét részben (ha nem egészen) termetes hátsójának köszönheti. A világon állítólag neki van a harmadik legkerekebb feneke (Jennifer Lopez és Beyoncé után), amit az is bizonyít, hogy huszonegymillió dollárra biztosította. Persze, jó lenne mással is kitűnni a többi celeb közül, de Kim kivételesen világhíres idoma legalábbis arra jó, hogy megvigasztalja azokat a nőket, akiket szintúgy dús idomokkal áldott meg a teremtő.

Másrészt mindig vannak (és voltak) ikonok, akikre a tömeg hasonlítani szeretne. Hogy mára a közönségesség dívik, a kirakott mellek, a pornós pózok? Hja, kérem, így múlik el a világ dicsősége! Amúgy meg minden korról a fényképek (képek) mondanak el a legtöbbet... A 21. század első felét kétségkívül Kim nagy feneke fogja jellemezni, és a síelés közben is kilógatott melle. Amikor a hatvanas években megjelent a mozikban A hét mester-lövész, minden srác a farmere övébe akasztotta a kezét, mert ezt csinálták a filmhős cowboyok is. Ma nemcsak a filmek sémáit, hanem inkább a tévében és az interneten látott gesztusokat és mimikát is utánozzuk.

Gondoljunk csak a két kezünk mutató- és középső ujjával képzett idézőjelre, ha valamit hangsúlyozunk vagy megkérdőjelezünk, vagy a kinyújtott hüvelyk- és kisujjra, amivel a telefonálást jelezzük. Ezek a mozdulatok olyan gyakoriak, hogy szinte idegesek leszünk tőlük, hiszen már semmilyen plusz jelentéstartalmuk nincs.

A fényképeken természetesen mindenki a legjobb formáját akarja mutatni. Minél idősebbek vagyunk, annál jobban tudjuk, mi áll jól, melyik arcélünk, melyik mozdulatunk, beállításunk előnyösebb. A női fotók mindig is kissé kacérak voltak. A testünk hullámzik, tekintetünk bűvölő, az állunkat felemeljük, hasunkat behúzzuk, lábunkat keresztbe tesszük. A férfiak képei határozottságot mutatnak, mert ez számít férfiasnak. Napjainkban azonban csökken a különbség a férfi- és a női pózok között (ahogy csökken a státuszbeli különbség, bár még van mit behozni).

hirlevel_web_banner_1_124.jpg

Mi nem kelt pozitív hatást a fényképeken?

Azok az arckifejezések és gesztusok, amelyek nem illenek hozzánk, amelyek másnak mutatnak bennünket, mint amilyenek valójában vagyunk. A hamisság átsüt a képeken, s észreveszik mások is. Sőt, mi magunk is, ha másból nem, hát abból, hogy valahogy tetszünk magunknak. Amikor megjelenik látóterünkben egy kamera, azonnal felveszünk egy modort. Hátunkat kiegyenesítjük, ajkunkat összecsücsörítjük, egyszóval természetellenesen tartjuk magunkat. A stilizációnak van helye az életben, de mindennek van határa.

1. A csücsörítés

Más szóval: kacsaszáj. Számunkra ismeretlen okból a legtöbb nő azt hiszi, hogy a szájcsücsörítés aranyos, kedves – egyszóval: szexi. Nem tévednek nagyot. A csücsöri száj azt mutatja, hogy valami finomat ízlelgetek, és ezt az ízt a legtovább érezni szeretném. Mélyebb filozófia nincs benne. A szájcsücsörítés a leggyakrabban előforduló póz szelfi készítésekor.

Hogy mennyi idős korig lehet csücsöríteni anélkül, hogy nevetségessé válnánk? Az attól függ. A gyakorlatban a feltöltött ajkú nők csücsörítenek leginkább.

2. Az egykedvű

A mólón ez a leggyakoribb arckifejezés. A (serdületlen kamaszlányokra hajazó) modellek egytől egyig kedvetlen, hányaveti, morcos arckifejezéssel mutatják be a ruhákat. Mintha kőből volna kifaragva az arcuk, nyoma sincs rajta érzelemnek. Az arcok személytelenek, azt közvetítik, hogy nem azonosulnak sem a viselt ruhákkal, sem az őket körülvevő világgal, sőt a saját testükkel sem. Mintha semmi közük nem lenne semmihez, mintha senkit és semmit nem szeretnének. Manapság a kifejezéstelen arc a „cool”. Nem adom oda magam semminek, nem rajongok semmiért. Talán pont ezért hat annyira sikerületlennek az egész civilizációs világ körülöttünk... Ha nem azonosulok semmivel, ha nem szeretek igazán semmit és senkit, ha nem adom oda magam senkinek és semminek, nem várhatom el, hogy engem viszont szeressenek, noha a kacsacsőr és a merev mimika a legtöbbször rémisztő..

3. A lábam előtt a világ

Ez az arckifejezés legelsősorban Lady Gagát jellemzi. Meg a táncosnőit. Utóbbiakhoz még illik is, hiszen a csípőre tett jobb kéz és a csücsöri szájat megérintő bal kéz a háború előtti némafilmekre jellemző, amikor kötelezőek voltak a széles gesztusok. Ez a póz rendkívül magabiztos, a világra nyitott személyiségekre jellemző. Egyedül arra kell vigyázni, nehogy túl nagyra tátsuk a szánkat, mert akkor a nyitott száj ásításnak látszik.

szelfi-belso.jpg

4. A védjegy

Sokan vannak, akik a fényképezőgép lencséje előtt kihúzzák magukat, mintha karót nyeltek volna. Ez a testtartás vagy azt jelenti, hogy nem tudunk mit kezdeni magunkkal, vagy azt, hogy fel akarjuk hívni a figyelmet magas, karcsú termetünkre. A szakemberek szerint veszélyes póz ez. Sokkal kedvezőbb, ha kissé meghajlítjuk a törzsünket, vagy előretoljuk az egyik lábunkat. Csak arra kell vigyázni, hogy lábujjaink ne befelé mutassanak, mert ez a testtartás gyermetegségre, határozatlanságra utal. A szép, egyenes testtartást könnyű begyakorolni – elég, ha a fenék két félholdját egymáshoz szorítjuk. Tartásunk kiegyenesedik, és gondolataink máris a helyükre kerülnek.

5. Ide nézzetek!

A kilencvenes években minden modell a csípőjén tartotta a kezét, gondoljunk csak Cindy Crawfordra. Fényképezkedéskor az ember általában oda teszi a kezét, ahová irányítani szeretné a néző figyelmét, amit hangsúlyozni akar. A csípőre tett kéz magabiztos póz. A kilencvenes években a homokóra alakú női test volt divatban, azaz széles váll, széles csípő, keskeny derék. Ma is ilyen alakú nők választják ezt a pózt, például a hullámzó vonalakkal megáldott Beyoncé. (A mai vékony modellek viszont kissé feljebb teszik a kezüket: nem a csípőjükre, hanem a derekukra. Mintha el akarnák rejteni keszeg testüket.)

Varga Klára
Kapcsolódó írásunk 
Cookies