Elég csak felemelni a tekintetünket a mobilunkból (na, ez az), körülnézni, és máris látjuk, hogy hogyan élünk. Szállj fel egy tömegközlekedési eszközre – tízből kilenc ember a mobiljába mélyed.
Minden évben izgalommal várom azt az időszakot, amikor kis udvarom néhány fenyőfáján megjelennek az új hajtások. Ilyenkor kell leszedni és üvegekbe zárni a kincset érő friss hajtásokat!
Kedves, kiegyensúlyozott: látszik, hogy révbe ért. Holocsy Katalin, a Komáromi Jókai Színház művésznője kicsit még örül is annak, hogy ezúttal nem a színészi hivatásáról kérdezzük, hanem a másik – talán még fontosabb – szerepéről: az anyaságról.
A 30 éves Sára vidám, mosolygós fiatalasszony, tele élettel, szerelemmel és vágyakkal. Szép családja körül forog az élete, de ez nem magától értetődő. Sokat tett azért, hogy ne fussanak szerteszét. Megbocsátott a férjének, aki megcsalta.
Hanza Rolanda zenepedagógus nevét sokan ismerik. Iskolai kórusával számos versenyen, Csengő Énekszó fesztiválon vett részt, tagja a szlovákiai magyar tanítók énekkarának. Rolanda párkányi tanodájában Kokas-módszerrel fejleszti a gyermekeket.