Nincs is annál szebb öröm, mint mikor egy formás fenyőt s. k. díszekbe öltöztethetünk – vallja a dunaszerdahelyi Gútay Brenda, aki a dekupázst választotta ehhez eszközül. Mint tudjuk, a dekupázs szalvétatechnikát jelent.

Mikor betoppanunk a házba, Roli kutya lázas farkcsóválással fogad, s addig tüsténkedik, míg gazdája elé nem vezet bennünket. Az étkezőasztal karácsonyi díszbe öltözött, és körülöttünk minden, az adventi koszorú, az asztalközépre helyezett díszes agyagharang is Brenda ügyességét dicsérik. 

dekupazs_9.jpg

– Mindig vonzalmat éreztem a kézműves technikák iránt, ám sosem jutott rá idő, hogy elmerüljek bennük – ecseteli a kezdeteket vendéglátónk. – Praktikus okokból kezdtem a dekupázzsal: folyton szanaszét hevertek a kulcsaink, így elhatároztam, készítek egy kulcsszekrényt. Elkezdtem azon agyalni, hogy a készen kapható, natúr fából készült szekrénykét hogyan varázsolhatom egyedivé. Egyébként a mai napig az elindulás a legnehezebb. Néha napokig szemezgetek egy tárggyal, míg eldöntöm, milyen színekkel, milyen stílusban fogok dolgozni, hogy a legjobbat hozzam ki belőle. A többi már megy, mint a karikacsapás, s a végeredmény nemsokára már, pikk-pakk, kész is!

A dekupázs igazából Kínában született, ahol a parasztok díszítették a tárgyaikat ragasztott mintákkal. Lámpákat, ablakokat, dobozokat díszítettek kivágott papírral, majd lakkmázzal vonták be azokat. Velence élénk kereskedelmet folytatott a Távol-Kelettel, s így terjedt el a dekupázs Európába. A hölgyek kedvenc szórakozásává vált, még a királynők is (például Maria Antoinette és Viktória királynő) hódoltak a szenvedélynek.

– A dekupázs sokoldalú technika. „Megdolgozhatunk” vele például egy fadobozt: a technikával új külsőt kap, rá sem fogunk ismerni. De felújíthatunk vele egy öreg, rozsdás öntözőkannát is, és megöregíthetünk vele vadonatúj tárgyakat is. Ráadásul az eszköztára folyamatosan bővül, és egyre könnyebb beszerezni a hozzávalókat – meséli Brenda, miközben hozzálát egy hungarocell gömb felöltöztetéséhez.

dekupazs_8.jpg

Ehhez először a legfinomabb (400-as) smirglivel lecsiszolja a gömb felületét. Mivel azonban két színnel fest majd, a gömb felezővonalát nem távolítja el. Mielőtt az alapozófesték felviteléhez fogna, a gömbbe egy hegyes végű hurkapálcát nyom, hogy könnyebb legyen dolgozni vele. 

– Ha az alapozó megszáradt, jöhetnek a színek – ismerteti a következő lépést. – Én ma a krém- és az aranyszínt választottam, melyeket speciális szivacsecsettel viszek fel a gömb egyik, majd másik felére.

dekupazs_2.jpg
Egyszerre mindig csak a gömb egyik felével foglalkozom. Az aranyszínű festéket szivacsecsettel a felezővonalig viszem fel.

– Az a fontos, hogy mindig tiszta kézzel és tiszta ecsettel dolgozzunk, így sok méregtől megkíméljük magunkat. Vízbázisú akrilfestéket használok, de fontos minden lépés után az eszközöket alaposan kimosni, mert a festékek, lakkok és ragasztók könnyen belekötnek az ecsetbe. Fontos az is, hogy az egyes rétegek felvitel után tökéletesen megszáradjanak. Én a szárításra hajszárítót használok. Ez nagyban megkönnyíti a munkát.

dekupazs_3.jpg
A munkát gyorsítandó, az egyes festékrétegeket hajszárítóval szárítom meg – persze alacsony fokozatot használok. Ha a festék száraz, nekiláthatok a gömb másik felének.

– Egyébként azért is szeretem ezt a technikát, mert itt mindig van javítási lehetőség: ha véletlenül belekapok a festékbe, vagy elcsorog valami, az apró tökéletlenségeket el tudom kendőzni gyönggyel, szalaggal. Sőt, a végeredmény néha ettől tökéletes – magyarázza, miközben előkészíti a szalvétát.

A kitépdesett képet átkeni speciális dekupázsragasztóval, így az szépen rásimul a gömb felületére.

dekupazs_4.jpg
A szalvétának csak a legfelső rétegére van szükségem.

– Ezután következik a legtöbb türelmet igénylő munka: a repesztés. Ezt két fázisban kell elvégezni. Az elsőt nem lehet siettetni. Ha a repesztőlakkot felvisszük, nagyjából 12 órára van szükség ahhoz, hogy kifejthesse hatását, és tökéletesen megszáradjon. Ennél az egy lépésnél, sajnos, nem használhatunk hajszárítót. Amikor a lakk megszáradt, jöhet a második réteg, amelyet már az ujjammal masszírozok bele a gömb felületébe. Ha kész vagyok, a hajszárítóért nyúlok. Száradás közben hallani lehet, ahogy a lakkrétegek berepedeznek.

A decoupage, magyarul szalvétatechnika Olaszországból begyűrűző díszítő irányzat. A dekupázs különféle papírokból (szalvéta, rizspapír, scrapbook papír) kivágott motívumok felhasználásával dekorál különböző felületeket – a dobozoktól a freskó méretű faldekorációig. Innen származik elnevezése is, hisz a francia „decuper” szó jelentése: kivágni. A dekupázs nem új keletű mesterség, már a 17. században rendkívül nagy népszerűségnek örvendett Európában.

– Becsapós dolog ez, mert a hajszálnyi repedéseket nem igazán lehet látni. Hogy láthatóvá váljanak, umbraszínű antikoló pasztával kell bekenni a gömböt: ez kitölti a repedéseket, ugyanakkor öreges bájt kölcsönöz a gömbnek. Díszítés előtt még lekenem oldószeres lakkal. Így olyan lesz a felülete, mintha üvegből lenne. Díszítés közben szárnyalhat a képzelet: szalagok, gyöngyök, csipkék, díszsapkák és más egyéb gyönyörűségek kaphatóak e célra – bizony nehéz a választás. A díszek formája sem szükségszerűen gömb: én sem elégedem meg vele! Az idei karácsonyfánk krém- és arany-, illetve bronzszínben pompázik, és a gömbök mellett harangok, csillagok és szívecskék kerülnek rá.

dekupazs_5.jpg
Hogy a minta szebben simuljon a gömb felületére, kézzel tépdesem körbe. Előtte érdemes vizes ecsettel körülrajzolni a mintát, így a szalvéta csak ott tépődik, ahol szeretném A kitépett mintát a gömbre helyezem, és dekupázsragasztóval rögzítem. A ragasztót mindig a minta közepétől induló mozdulatokkal oszlatom el.

Brenda a kreativitását otthonról hozta magával: édesapja valódi ezermester módjára adta át lányának a kézműves mesterségek szeretetét. Édesanyaként Brendának az a célja, hogy óvodáskorú kisfia is mihamarabb megtanulja becsülni a kézimunkát.

dekupazs_6.jpg
A repesztés két fázisból áll. Az első réteget ecsettel viszem fel, majd a felületet 12 órát száradni hagyom. A második fázishoz szükséges repesztőlakkot az ujjaimmal dolgozom bele a felületbe A repedések kiemeléséhez umbraszínű antikoló pasztát használok. A felesleges pasztát kozmetikai tamponnal távolítom el. A paszta kiemeli a repedéseket, és a felületet is látványosan megöregítiA repesztőtechnikával készült gömböket végül oldószeres lakkal kenem le, így olyanok lesznek, mintha üvegből volnának.

– Sokan nem is tudják, mi mindenre képesek, sok a kreatív ember. Jó lenne, ha mindenki felfedezné a benne rejlő készségeket. Mert nem mindig az a szép, ami az üzletek polcairól ránk mosolyog. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a technikának köszönhetően új emberekkel ismerkedtem meg. Régen is összeültek a nők, kötöttek, horgoltak, és közben jókat beszélgettek. A dekupázstechnikának ugyanilyen közösségépítő ereje van. A végeredmény pedig boldogsággal tölti el a felhasználót.

dekupazs_7.jpg
A gömböket kedvem szerint szalagokkal, gyönggyel és díszsapkákkal díszítem.

Brendát figyelve én is kedvet kapok az alkotásra, és a búcsúzást követően első dolgom betérni a legközelebbi hobbiboltba, hogy feltöltsem készleteimet. Éljen a dekupázs!

dekupazs_1.jpg

hirlevel_web_banner_1.jpg

L. Horváth Katalin
Cookies