A (védő)oltás szó a legtöbb embernek a gyermekkort hozza eszébe. Érthetően, hiszen a fertőző betegségek megelőzését szolgáló védőoltások döntő többségét az ember valóban a csecsemő-, ill. gyermekkorban kapja meg. Felnőttkorban csupán a 15 évenként esedékes tetanusz elleni újraoltás, ill. az évente ajánlott, influenza elleni oltás ismeretes. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban hallhatunk egy olyan védőoltásról, melyet elsősorban a 45-50. életévüket betöltöttek, vagyis a nagyszülői korba lépő emberek számára ajánlanak. Ez a pneumokokkusz elleni védőoltás.
A pneumokokkuszt szépapáink korában még diplokokkuszként ismerték. Amikor ugyanis a 19. század végén először pillantották meg a kerek (innen a „kokkusz“: bogyószerű) mikroszkopikus képleteket a beteg köpetében, azok „párban“, mintegy duplázódva fordultak elő – ezért „diplokokkusz“. E név később a tüdő görög nevéből (pneumon) „pneumokokkuszra“ módosult, jelezve, hogy e baktérium leggyakrabban tüdőgyulladást okoz. Okozhat azonban – különösen a csecsemőknél – középfülgyulladást és agyhártyagyulladást is. A pneumokokkusznak több mint 80 szerológiailag – azaz a szérumban (vérsavóban) a baktérium kiváltotta ellenanyagok segítségével – megkülönböztetett típusa létezik. A típusok megkülönböztetésének gyakorlati haszna is van, hiszen nem minden típus okoz megbetegedést, ill. a keletkező ellenanyagok típus-specifikusak, azaz más típus ellen nem hatásosak. A pneumokokkusz elleni oltóanyagot a 23 leggyakoribb típus keverékéből állítják elő. E 23 típus valamelyike található meg a pneumokokkusz okozta tüdőgyulladások 85-90%-ában.
A minden évben járványként fellépő influenza (náthaláz, „chrípka“) legsúlyosabb, életet veszélyeztető szövődményét a pneumokokkusz okozta tüdőgyulladás jelenti. Ezért érdemes nemcsak az influenza ellen, hanem a „tüdőgyulladás“ ellen is beoltatni magunkat. S miért éppen a nagymamák, nagypapák számára lehet ez különösen indokolt? Nos, azért, mert kiderült, hogy a pneumokokkusz elsődleges élettere a kisgyermekek, az unokák torka! Itt megtelepedve, a gyermeknek semmi bajt nem okozva, éveken keresztül fertőzőforrást jelent a kicsi környezete számára. Magyarán: a felnőttek a kicsiktől kapják meg a fertőzést. Ebből következik, hogy azok a nagyszülők, idős emberek, akik egy fedél alatt élnek bölcsődés vagy óvodás unokájukkal, a pneumokokkusz-fertőzés szempontjából a „fokozott rizikójúak“ közé tartoznak.
De miért csak a nagyszülők? Azért, mert a pneumokokkusz-fertőzés veszélye a kétéves kor alatt, ill. a 45-50 éves kor felett nagy, tehát azokban a korosztályokban, melyekben „még“, illetve „már nem“ eléggé erős a szervezet ellenálló képessége. Erre utal az a tény is, hogy minden olyan krónikus betegség, amely kortól függetlenül csökkenti az immunrendszer teljesítőképességét – leggyakrabban a cukorbetegség! –, emeli a pneumokkusz-fertőzés rizikóját.
Ezért ajánlatos tehát a nagyszülők számára, különösen, ha gyakori, napi kapcsolatban vannak unokáikkal, hogy idejében, még az influenzajárvány kitörése előtt megkapják a pneumokokkusz elleni vakcinát is.
Dr. Kiss László
