MASKARÁK

Commedia dell’arte. Mi is ez? Rögtönzés!
A farsangi álarcosbálok mára kimentek a divatból. Milyen kár, pedig mennyi izgalmas jelmez közül válogathattunk. A tradicionális jelmezek az itáliai vándorszínpadokon születtek, és mindig ugyanazok a karakterek viselték őket. 

Képünkön a reménytelen szerelmest, Pierrot-t láthatjuk, akinek fehérre festett arcát az is ismeri, aki nem ismeri a „múltját”. A commedia dell’arte ismert figurája: a kifejezés azt jelenti, hogy „hivatásos színészek színjátéka“ – és a 16. században alakult ki Itáliában. A darabokat vándortársulatok játszották, és csak a cselekményt dolgozták ki, a párbeszédeket már a színpadon rögtönözték. Ám ez nem improvizációt jelentett, inkább előre betanult, kész sémákat és szövegeket, illetve közismert tréfákat, melyeket aztán a színészek a közönség reakcióinak megfelelően variáltak. Sokszor a közönség mondta meg (bekiabáltak a színpadra), hogy mi legyen a végkifejlet. Népszerűségét pimasz hangvételének köszönhette: a szolgálók voltak benne az okosak, az uraságok az együgyűek. A társulat létszáma sosem volt több tizenkettőnél, és minden színésznek megvolt a maga karaktere (Pierrot, aki bohócot csinál magából, csak hogy szeressék, a szolgálólány Colombina és a többi). A korai commediában a női szerepeket is férfiak játszották, őket zagnának hívták. De elég hamar megjelentek a nők is a színpadon, ami először botrányosnak számított.

A régi álarcosbálok egyik figurája: Pierrot, a szomorú bohóc
 

A szomorú bohóc
Pierrot gyerekes viselkedésű, és olyan keveset szól, hogy azt hiszik róla, néma. Colombina, a kacér és agyafúrt szolgálólány szerelmére áhítozik, aki viszont mást választ. A melankolikus Pierrot saját magát hibáztatja ezért. Így nőtte ki magát – könnycseppel az orcáján – a reménytelen szerelmes ikonikus figurájává... Képünkön Kósa Krisztián (38, Csicsó) személyesíti meg, aki tíz évig luxushajókon dolgozott, s így részese volt a híres karneváloknak.

 

 

Palócföldön
A farsang itt is a bálok ideje. A farsang farka a legfontosabb, mert farsangvasárnap, farsanghétfőn és húshagyókedden van az igazi farsang. A palóc népi megfigyelés szerint: ha hosszú a farsang, akkor a „szép lányok” mennek férjhez, és ha rövid a farsang, akkor a „csúnya lányok”, mert ilyenkor nincs idő válogatni. Érdekesség, hogy egyes palóc falvakban, úgymond, nőknek áll a bál! 

A palóc asszonyok rákészülnek a negyvennapos böjtre. Az asszonybál igazi batyubál, hiszen mindenki azt eszik és iszik, amit a kosarában elvisz a bálba. Leggyakrabban tepertős pogácsát, kolbászt, de sokan oldalast is hoznak, kenyérrel és uborkával. Régen a nők egész évben ezt a napot várták, amikor végre férfifelügyelet nélkül, a saját kedvükre mulatozhattak. Ilyenkor az asszonyok maguk közé férfit be sem engedtek, hanem egymással táncoltak – és kivételesen annyit ittak, amennyi csak beléjük fért. A mai fiatalok úgy mondanák, hogy ez „egy igazi csajos parti“ volt! Ragyolc községben hetvenéves múltra tekint vissza az asszonybál, ám ennél jóval régebbi palóc hagyományról van szó. Az egész évi munkában megfáradt asszonyoknak kijár, hogy a farsangban kicsit kíméljék magukat... A dologtiltó mondások is erre utalnak: farsang három napjában tilos a kútból vizet meríteni, mert a kút kiszárad. Tilos fonni, mert a disznóhús megnyüvesedik. Tilos a varrás is, mert bevarrjuk a tyúkok fenekét, és nem tojnak majd. Húshagyókedden pedig tilos kenyeret sütni, mert betegséget kap a kenyérsütő asszony... Hogy honnan erednek ezek a népi hiedelmek, azt nehéz megmondani, de régen mindenki igyekezett betartani a tiltást, már puszta babonaságból is.
 

Hétfőn az utolsó alkalom!
Ma kissé másként zajlanak az asszonybálok, mint régen. Manapság úgy tartják, hogy böjt előtt ez az utolsó mulatási lehetőség azok számára, akiket nem vitt a párjuk táncba, vagy férfi kísérő híján nem jutottak el a mulatságba. Ebbe a bálba minden nő hivatalos, korosztálytól függetlenül.

Valamikor külön jártak a fiúk és a lányok farsangolni, farsanghétfőn és farsangkedden. Hétfőn volt az asszonybál, kedden pedig a legénybál. Régen csak éjfélig mulathattak a nők. Akkoriban még nem a kultúrházban tartották a mulatságot, hanem a falusi kiskocsmában. Az asszonyok külön helyiségben táncoltak. Ha netán egy kíváncsi legény betévedt közéjük, az asszonyok lekapták a fejéről a kalapot, és csak pénzért válthatta ki. A menyecskék nagyon ügyeltek az öltözködésre. Kicifrázták magukat, és az összes főkötőjüket bemutatták, mert egymás gúnyáját nagyon is megcsodálták.

Ragyolcon a zenészen kívül csak nők vettek részt a bálon – hivatalosan. Ám a férfiak furfangos észjárásán nem lehetett kifogni. Aki el szeretett volna menni a bálba, az mindig bejutott a nők közé. Méghozzá nőnek öltözve. És így megy ez már évtizedek óta. A férjek éjfél előtt (hogy színt vigyenek az estébe) meglepik a párjaikat egy kis produkcióval, természetesen maszkban. Dívaként kápráztatják el a közönséget, és kabaréjelenetek is műsorra kerültek már. Zenészek húzzák a talpalávalót, és a lányok és asszonyok boldogan ropják a táncot – hol párosan, hol karikában. Csak a keddi munkanap aggasztja őket, de a többség hajnalig ropja, az asszonybálból megy másnap munkába. A helyi munkáltatók ilyenkor engedékenyek, hiszen tudják, hogy farsanghétfő a nők napja.
 

Nagyvendégi Éva és Varga Henrietta