Néha fogalmunk sincs, mit kellene tennünk: hol rontjuk el dolgainkat, mit kellett volna másképp tennünk és azt is meg kell tanulni, legközelebb hogyan ismerjük fel a kényes szituációt. 

Dráfi Emese rovatában a legkülönbözőbb problémákkal küszködő emberek bukkannak fel, ő pedig szívvel-lélekkel igyekszik tanácsot adni!

no-es-az-ezo-kezdo.jpg

Kedves Emese!

Tanácsára van szükségem, mert rájöttem, hogy 62 éves fejemre még mindig naiv vagyok, akit állandóan meg lehet vezetni. Életem folyamán, ahol tudtam, segítettem másokon, nem várva érte semmit, igaz, engem is sokan kisegítettek. Néha a szívem mélyén éreztem, hogy itt most nem kéne – de a végén mégsem mondtam nemet. A legutóbbi esetem azonban elgondolkoztatott. Történt ugyanis, hogy a mellettem lévő lakásba új albérlő költözött, aki nem tudott bejutni a lakásba, mert rossz kulcsokat kapott. Kétségbeesésében hozzám kopogott be késő este. Így ismerkedtem meg Jóskával, aki Ausztriában dolgozott, keveset tartózkodott otthon. Általában mindenféle ügyes-bajos dolgával átkopogott hozzám. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többet ül a nappalimban.

Egy ilyen alkalommal aztán kijelentette, hogy szeretne nekem udvarolni, szerinte mi jól meglennénk együtt. Én nem így láttam, mert egyrészt ő vagy 10 évvel fiatalabb nálam, igaz, három éve elvált. Másrészt szeret felönteni a garatra. De nem szóltam semmit: majd csak észreveszi visszafogott viselkedésemet.

Egyszer arra kért, sürgősen töltsem fel a telefonját. Én jó bolond meg rohantam taxival a városba, hogy segítsek szegénynek! Közben felfigyeltem arra, hogy mikor nincs otthon, a főbérlő bemegy a lakásba, és órákat tölt ott. Természetesen Jóskát is figyelmeztettem. Ebből cirkusz lett, és három hónappal a beköltözés után kiköltözés. Engem kért meg, keressek neki azonnal másik albérletet, mert mégsem maradhat karácsony előtt lakás nélkül. Továbbra is bombázott ajánlataival, de megmondtam neki, nálam nincs esélye, de a barátságomra számíthat.

Na, ennek az lett a vége, hogy karácsony napján telefonált: épp most loptak el tőle 800 eurót, ami a zsebében volt. Adjak már neki pénzt kölcsön, mert mi lesz így vele szenteste. Gondolkodás nélkül leszaladtam, és amim volt, 30 euróm, odaadtam neki. Azóta se hang, se kép, és szerintem többet nem is látom. Most, hogy az életem végiggondoltam, rájöttem: felnőtt fiam is ugyanezzel küszködik. Soha semmiben nem tud nemet mondani. Lehet ezen segíteni? Változtatni? Miért van ez?

Margit

hirlevel_web_banner_2_123.jpg

Kedves Margit!

Szép dolog, jó dolog a segítségnyújtás, de itt is meg kell húzni a határt. Ezzel nem azt akarom írni, hogy ne segítsünk embertársainkon, hisz ezt a feladatot írja elő a nagybetűs „felebaráti szeretet” parancsa. Viszont nem kell mindig és mindenáron és mindenkinek segíteni, mert nem tudhatjuk, hogy egy előállt nehéz helyzet nem tanító jellegű-e éppen a másik életében. Vannak dolgok, amelyek pont azért történnek meg velünk, hogy tanuljunk belőlük. Mit ronthattunk el? Mi az ok és az okozat? És ha valaki segít, azaz megoldja helyettünk a helyzetet, ezzel elveszi tőlünk a tanulás, a megtapasztalás lehetőségét. Ez az egyik dolog, amire szeretném felhívni figyelmét.

A leírtak alapján Ön (és a fia is) nyilván a „morfogenetikai mezejükből” hozták magukkal azt a negatív programot, hogy soha nem tudnak nemet mondani. (A „morfe” görög szó, struktúrát, formát jelent; a „genetikus” pedig a „genesis” szóból ered, és azt jelenti, hogy keletkezik.) Ez egyfajta „energiatartály”, ami beszippantja az összes beidegződést, negatív blokkot, félelmeket, társadalmi sztereotípiákat, mindent, ami alapján egy család leszármazottai gondolkodtak, éltek, cselekedtek. Ez a kód generációról generációra öröklődik, hagyományozódik velünk apai és anyai ágon egyaránt, és befolyásolja ítélkezésünket.

Ha sok negatív kódunk van, akkor azok igencsak megnehezíthetik életünket. Akár hiszi, akár nem, ez alapján a negatív program alapján sokszor pont úgy viselkedünk, ahogy elődeink viselkedtek. Ilyen negatív beidegződés például: „Jobb elkerülni a konfliktust, inkább ne mondj nemet, biztos, ami biztos!”.

Vagy mikor például egy szituációt úgy old meg valaki, hogy öngyilkos lesz. De ilyen negatív program az is, amikor a feleség „hordja a nadrágot”, amikor a férjből „papucs” lesz – vagy éppen fordítva. Ez a negatív program aztán bekerül az energiatartályunkba, és a leszármazottak „öröklik” ezeket a megoldásokat. A negatív mező addig hat leszármazottról leszármazottra, amíg egyvalaki meg nem töri, vagyis megáll, elgondolkodik, és külső megoldást keres a problémáira. Manapság a lélekgyógyászatban már több módszer létezik eme kínos morfogenetikai mező megtisztítására. Terápiák, családi vérvonaltisztítások, családállítások tudnak nekünk ebben segíteni.

Ha sikerül a tisztítás, akkor az ember megszabadulhat az ősei, a nagyszülei, a szülei és a saját maga által felhalmozott sok negatív programtól. És ami a lényeg: ezzel gyermekeinek, unokáinak és az utána következő generációknak is segít. Természetesen nem egyszerű. Ahhoz, hogy valaki megszabaduljon, változtatnia kell a gondolkozásán. Ez nem kis munka. De megéri! Kedves Margit, ha egyszer s mindenkorra meg akar szabadulni, keressen fel egy terapeutát. Így végre lerázhatja magáról ezt a negatív kódot. Sok sikert kívánok!