Ősidők óta tudott, hogy a lányok nem pisilnek. Sminket igazítani járnak a mosdóba, most és mindörökké. Hajunkat hátracsapva, önbizalomittas mámorban hagyjuk magunk mögött az apró szoknyás sziluettet: ezt kapjátok ki, milyen szexi a rúzsom! 

Mi történik azonban, ha bekövetkezik a legrosszabb? Mi történik, ha nem sminkelhetünk? Így jártam én is ezen a nyáron, amikor bemerészkedtem ama barbár természeti világba, melyet bátor férfiembereink még nem hajtottak uralmuk alá. A párom (egy az imént említett bátor férfiemberek közül) rábeszélt, hogy menjünk el a Kis-Dunára csónakázni. A barátok hívtak, meglásd, jó buli lesz... Nekem semmit nem kell csinálni, csak élvezni a napsütést, szalmakalapban szürcsölni a mentás radlert, és gyönyörködni a tájban. (Menten hollywoodi színésznőként láttam magam egy motorcsónak fedélzetén, ahogy vadiúj, leárazott fürdőruhámban monokinizek a lenyugvó nap infravörösében.)  Hát jó, kibírom, ám legyen! 

És aznap, mint a régiek, a nappal keltünk – és hétkor már Bambinót habzsoltam friss kiflivel, bávatagon nézegetve a folyóvízen ficánkoló szitakötőket. Kell ennél több?! – gondoltam. Egészen addig, amíg meg nem pillantottam álmaim idealizált csónak-hintaját. A mese habbal hamar szertefoszlott, előttem pedig egy jobb időket is megélt KAJAK hevert. Hirtelen a párom sem volt már bátor férfi. Csak férfi! Mire a nap fénylő korongja felettünk delelt, az erőltetett menet kihozta belőlem a legrosszabbat. Éhes voltam, nyűgös voltam, megégett a vállam, az evezéstől fájt a karom, és ráadásul még a sör is meleg volt. Armageddon kettő. Tik-tak. Pergett a folyóvíz per óra – és már nagyon kellett „sminkelni” is. A sminkszünetre tett javaslat elegendő szavazatot szerzett, és legnagyobb megelégedésemre megálltunk egy apró partszakasz árnyékában. 

A csatát megvívtam, de közelgett a háború. Gondozatlan gyep és csalánmetszés vette körül a százhatvan centis, városi lányt. A táskámban kullancsirtóval és egy százas csomag papírzsepivel indultam útnak a buja erdő rejtekébe. Térdig érő fűben indultam szemközt a pusztulással, amikor hirtelen megmozdult valami előttem. Egy méterre álltam egy ismeretlen, szőrős ÁLLATTÓL. Földbe gyökerezett a lábam, és szemem előtt gyors képek peregtek. Kicsi vagyok, szerelmes vagyok, nagy vagyok. Pont. Vége. Egy vándorló fájdalmával mozdítottam bokát és térdet, aztán huss, krokodilkönnyekkel a szememben rohantam a partra életem szerelméhez, aki ismét délceg lovagként sejlett fel a messziségből. És záporoztak a könnyek. 

Hisz én csak pisilni akartam. Pedig a lányok nem is pisilnek! 

Janković Kincsi Dóra

Küldj egy írást, és legyél te is Új Nő!
LÁNYOK, RÉGI OLVASÓK, JÖVŐBELI MUNKATÁRSAK, KÜLDJETEK EGY JÓ ÍRÁST, SZÖSSZENETET, S MI ITT MEGJELENTETJÜK!

web-bannerek-hirlevel-01_2.jpg