Új házban jártunk – a méretek mégis azt sejtették, hogy régebbi építésű lakóházról van szó. A nagyvonalú térkezelés ugyanis inkább csak a régi házakra jellemző.
Egy nagy ház „tetején” lakni mindig vicces dolog – mert minden olyan más. A nagy ablakok bőséges fényt zuhogtatnak, s felülről még a szűkös is tágnak tűnik. Képeink egy fiatal angol pár vidéki otthonát mutatják be.
Rovatunkban egy provence-i házat mutatunk be, amelyet egy építész házaspár rendezett be nagy szeretettel: a természetesség utáni vágy hajtotta mindkettejüket vidékre.
Ez a legújabb (okos) divat a lakberendezésben. Fiatal párok régi lakásokat, esetleg loftokat („kiszuperált” üzemcsarnokokat) újítanak fel. Beköltöznek, s részben a berendezést is újrahasznosított anyagokkal oldják meg.
Sokan azt hiszik, az illemszabályok csak a színházlátogatásokra és az angol királyi udvar fogadásaira vonatkoznak. Pedig nem. Az illemről nem mondhatunk le magánéletünk legintimebb helyszínén, az otthonunkban sem.
A lakberendezésben van pár aranyszabály, amit ha betartunk, nagyot már nem véthetünk. Sokan félnek a geometrikus mintáktól, mondván, fárasztják a szemet. Pedig dehogy!
„A mai házak melletti apró, tujasorral és betonkerítéssel szegélyezett telkek a mai kor mentalitását tükrözik. Ennyire elidegenedtünk a természettől…” – kongatja a vészharangot Kulmon Angelika zoboralji származású tájépítész.
Mióta az eszemet tudom, mindig is városban éltem. Így a szalmabála-vályog kombinációval mint régi-új építészeti technológiával csak viszonylag későn találkoztam, a családalapítást követően, a férjem révén.