Orbán Katalin a múlt év januárjában került a Komáromi Jókai Színházhoz, ez az első önálló évadja. A színház mesevilágában a díszletek és jelmezek mellett igencsak nagy szerep jut a kellékeknek.
Lehet szeretni és utálni, igazi megosztó személyiség. Közel járt ahhoz a bizonyos túlsó parthoz (rákbeteg volt), de mint a művészek általában, ezt az élményt is beépítette a művészetébe. Horján Viktor színész, aki nayon szereti az életet.
Király és szolga, csaló és áldozat, csábító és megcsalt szerető, apa és fiú. Hány és hány szerepbe bújt már! De vajon milyen ő magánemberként, amikor kilép a színház kapuján, hogy elinduljon fáradtan, még a tapsvihar zajával a fülében hazafelé, vagy éppen egy kávéra – velünk?
Ifj. Zámbó István állandó mozgásban van. Egy ízig-vérig hiteles táncos, aki huszonhét évesen számos főszerepet táncolt el a Honvéd Táncszínház műsoraiban.
Sok ember, ha sikertelen, vagy csupán az élete kis szeletével elégedett, morcosan hibáztatja a sorsot és a környezetét. Meg sem fordul a fejében, hogy felvegye az elébe dobott kesztyűt, és harcoljon. Álmaiért, céljaiért, egy teljesebb életért. Vannak kivételek.
A siker ebben a műfajban mindig a primadonnán múlik. Ez alkalommal is így van, s a dicsőség a Marica grófnőt alakító Szeredy Krisztinának köszönhető. Az érsekújvári magyar énekművész ma már Budapesten él.
Szép szokás volt régen, hogy a karácsonyi ünnepekben a gyerekeket elvitték a szülők a Diótörőre. A Komáromi Jókai Színház társulata idén nagyszerű ajándékot készített gyermekeinknek: december elején bemutatták Hoffmann meséjét.
"És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy;
s egy tekintetük elhitesse véled:
– szép dologért élsz – és érdemes élned!"